27° Budapest
2025 augusztus 19., kedd
image

Négy ujját vágta le a fűrészgép annak a diáknak, akit magára hagyott az asztalos

Vádat emeltek egy asztalos ellen, mert felügyelet nélkül hagyott egy 17 éves, szakmai gyakorlaton lévő fiút a fűrészgép mellett, aki levágta az ujjait – közölte csütörtökön a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a tiszakécskei férfi szakképzési munkaszerződés alapján foglalkoztatta műhelyében a bútorasztalosnak tanuló tinédzsert. Tavaly április 23-án azt mondta a fiúnak, hogy vágjon méretre léceket egy fűrészgéppel, majd egyedül hagyta őt a műhelyben.

Mivel a diák a megmunkálandó faanyagot szálkásnak ítélte meg, kesztyűt vett fel, amit fűrészgép használatakor nem viselhetett volna. Amikor az egyik léc megakadt a fűrészgépben, akkor a fiú azt a munkabiztonsági előírásokat megszegve nem tolófával, hanem kézzel igazította meg. A kezén lévő kesztyű azonban beakadt a fűrészgép alkatrészébe, így

a gép levágta a fiú jobb kezén lévő kisujját, és további három ujjának első ujjperceit csonkolta.

A baleset az ügyészség szerint az asztalos hibája, ugyanis a férfi a munkavédelemről szóló törvény előírásait megszegve a baleset napján nem biztosította a fiú folyamatos szakmai irányítását és felügyeletét. Emiatt nem hívta fel a diák figyelmét arra, hogy szabálytalanul és a saját testi épségét veszélyeztetve végezte a munkát, és nem is állította le időben a folamatot.

Az ügyészség a férfit maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.