Nagy Márton elmondta, mi a mostani válság egyetlen pozitívuma
Az Index „lehetőséget kapott” arra, hogy egy napján végigkísérje Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, amiről végül szombaton jelent meg egy cikk. Az anyag címe amúgy egyből elárulja, hogy nem a tárcavezető legizgalmasabb napja volt, a mű ugyanis a „Durrdefektet kapott a gazdaságfejlesztési miniszter kocsija, de az élet nem állhat meg” címet kapta.
De nem kell megijedni, bár „a miniszteri autó viszonylag jelentős tempónál durrdefektet kapott” és a miniszter „azért ez kemény volt” félmondattal kommentálta az esetet, csak némi késés kerekedett az egészből.
Talán érdemes megemlíteni azt is, milyen személyes élményeket szerzett az Index újságírója: „Valóban meg kell, hogy erősítsem a közvéleményben elterjedt pletykákat: kemény keresztkérdések érkeztek a minisztertől, és az is igaz, hogy valóban nem sokat kérdez, de azok kemények és nehezek". És Nagy Márton kapott olyan nehéz kérdéseket is, miszerint: "Annak fényében, hogy keveset látja a gyermekeit, megéri-e betölteni ezt a tisztséget?” Erre Nagy Márton egyből orbáni magasságokba emelte a témát: „A miniszteri pozíciót az ember nem választja. Ha oda kerül valaki, hogy így dönthet, és meg is van rá a képessége, kötelessége elvállalni, ráadásul engem Orbán Viktor hívott meg a kormányába, amelyet különösen nagyra értékelek és megtisztelő számomra”.
Volt azért szakmázás is, megkérdezték például tőle, hogy mi a véleménye a mostani energiaválságról. „Az elmúlt 22 éves karrierem alatt olyan recessziót, mint ami most zajlik, nem éltem meg. Az energiaválság, amiben vagyunk, ha mondhatom így, egy nagyon különleges dolog. Egy pozitívuma az, hogy a válságokból lehet tanulni” – fogalmazott a miniszter, aki e kapcsán elsütött egy olyan mondatot is, amibe nehéz nem belelátni, hogy nem a Ryanair vezérének üzent: a miniszter szerint, aki a válságot tankönyből akar kezelni, az vert helyzetben van.
Emlékezetes, Michael O’Leary elküldte Nagy Mártonnak a Közgazdaságtudomány tökfejeknek – angol eredetijében Economics for Dummies – című könyvet, miután nem értett egyet a kormány lépésével, amivel légiutasonként adóztatta meg a légitársaságokat.