19° Budapest
2025 augusztus 22., péntek
image

MOK: Miskolcon és Veszprém vármegyében is törvénytelenül kényszerítenék többletmunkára az orvosokat

Miskolcon a kórház főigazgatója levélben adott utasítást az orvosok jogait korlátozó törvénysértésre – közölte hétfőn a Magyar Orvosi Kamara (MOK).

A kamara szerint több más megyében is próbálják különböző módokon önkéntes munkára kényszeríteni az egészségügyi dolgozókat. A Veszprém vármegyei irányító intézmény például utasításba adta, hogy

„Azon időszakban, amelyben a munkavállalóval önként vállalt többletmunka megállapodás nem áll fenn – akár azért, mert megkötésre sem került, akár azért, mert felmondás következtében megszűnt – az érintett munkavállalót szakterületi támogatás, illetőleg fix díj címén juttatás nem illeti meg."

Mivel az egészségügyi dolgozók nem kényszeríthetőek többletmunka vállalására és a jogszabályok azt is tiltják, hogy közöttük az önként vállalt többletmunka alapján tegyen különbséget a munkáltatójuk, a kamara álláspontja szerint a fenti utasítás, amelyet veszprémi intézetek szervezeti és működési szabályzatába is beiktattak, törvénysértő.

„A központosított döntéshozatal nincs tekintettel a helyi munkaerőhelyzetre, a gyógyítók szempontjaira. A betegek ellátási biztonsága folyamatosan sérül amiatt, hogy kimerült, túlhajtott orvosok és szakdolgozók végzik ellátásukat. Az egészségügyi ellátórendszer működéséhez valódi, szakmai alapokon nyugvó, átlátható átalakítási terv szükséges, nem látszatreformok” – olvasható a közleményükben.

Ahogy arról korábban a hvg.hu is beszámolt, a MOK tiltakozást indított az egészségügyi reform alaposabb átgondolásáért, és ennek jegyében arra buzdította a háziorvosokat, hogy ne írják alá az új ügyeleti rendszerre érvényes szerződéseket, a kórházi doktorokat pedig arra, mondják fel az önkéntes túlmunka-szerződéseiket. Erre válaszul a kormány átnyomott az Országgyűlésen egy törvényt, amelyben eltörölték a kötelező kamarai tagságot.

Mindeközben a Publicus Intézet friss közvélemény-kutatása szerint a magyarok többsége egyetért az orvosok tiltakozásával. Még a kormánypárti szavazók 43 százaléka is úgy látja, hogy a doktorok a betegbiztonság javításért küzdenek, és csak 33 százalékuk tartja felelőtlennek a tiltakozást.