Mindenki a felhőről beszél – de mégis milyet használjunk?
Amire a felhő kifejezés hallatán legtöbben gondolnak, ha informatikáról van szó, arra a publikus felhő a megfelelő szakkifejezés. Azt a felállást fedi, amikor egy cég saját szerverei helyett nyilvános felhőszolgáltatásokat – például Amazon Amazon Web Services, Microsoft Azure – vesz igénybe, hogy azokon tárolja adatait, futtassa alkalmazásait. Ezek a szolgáltatók jelentős erőforrásokkal rendelkeznek, hatalmas adatközpontjaikban társbérlőként párhuzamosan ezrek használják ki erőforrásaikat ahelyett, hogy mindegyikőjük saját szerverrendszert üzemeltetne.
Előnye éppen ez utóbbi, a méretgazdaságosság, aminek köszönhetően az üzemeltetés sokkal költséghatékonyabb marad, mintha minden cégnek külön hardvereket kellene beszereznie, és gondoskodnia saját eszközei üzemeltetéséről, karbantartásáról stb. A szolgáltatást igénybe vevő cégként pedig további előny, hogy a nyilvános felhő egyszerűen skálázható, ami nagyon leegyszerűsítve annyit jelent, hogy amikor például egy webalkalmazást nyomogató felhasználók száma hirtelen megugrik, akkor az alkalmazás üzemeltetőinek nem kell órák alatt pénzt szerezniük új szerverekre, megvenni és beüzemelni azokat, hanem kis túlzással csak arrébb húznak pár csúszkát a felhőszolgáltatójuknál, és némi pluszhavidíjért cserébe máris rendelkezésükre áll a többletkapacitás.
A publikus felhő hátránya, hogy az adatai és szolgáltatásai feletti kontroll érzetre, illetve részben ténylegesen kikerül a cég kezéből.
Éppen emiatt született meg a privát felhő, amely kifejezetten az adott cég számára nyitott, csak annak alkalmazottai és ügyfelei használhatják. „Legmegnyugtatóbb” formája alighanem a cég saját telephelyén kialakított megoldás (on-premise). De sokan azzal is megelégednek, ha fizikailag egy szerverszolgáltatónál tartják saját szervereiket vagy kizárólagos használatra bérelnek néhány egységet a szerverparkból. (Az előny itt ugyebár az, hogy ebben az esetben az erőforrások nincsenek megosztva más, hasonló igényekkel fellépő cégekkel.) Ez utóbbi esetben biztonságos azonosítást lehetővé tévő VPN-kapcsolattal férhetnek hozzá a cég munkatársai a fizikailag távoli, de jogilag saját szerverekhez.
Míg a publikus felhő esetében a beszerzési költség akár zéró is lehet, a havonta fizetendő költség nagyobb. (Nem kell megvásárolni semmit, viszont cserébe komplex szolgáltatásért kell fizetni havonta.) A magánfelhő már nagyobb tőkét igényelhet, hiszen itt már szükség lehet saját adatközpont-infrastruktúra vásárlására. És ebben, az utóbbi esetben a skálázás sem olyan egyszerű: a on-premise elhelyezésnél valamivel egyszerűbb a helyzet a kizárólagos használatra bérlés esetén, de a rugalmasság még így sem érheti el a nyilvános felhőnél tapasztalt szintet.
A publikus és a privát felhőfajták előnyeinek ötvözése mellett minden hátrány kiküszöbölését jelenthetik a hibrid- és multi-cloud megoldások. Nem azért, mert egy dobozból kicsomagolva máris csodaszerek, sőt: titkuk éppen a megfelelő tervezés-felépítés.
A „hibrid felhő” kifejezés ugyanis azt jelenti, hogy egy cég mindegyik világból kimazsolázza a számára szükséges elemeket, így állítja építi fel saját, egyedi „digitális várát”.
A hibrid felhőüzemeltetési modell tehát magában foglalhat nyilvános elemet és magánfelhőt is, utóbbiból akár telephelyen belüli részt és szerverparkban elhelyezett, de saját szervereket is.
Könnyen belátható, hogy összetettsége révén csak akkor lehet olcsóbban és hatékonyabban üzemeltethető bármely fenti megoldásnál, ha szakértői segítséggel vezetik be, minden az adott vállalat igényeinek megfelelő felmérésén, majd az azt követő tervezésen múlik. Egy rosszul kitalált hibrid rendszernél megeshet, hogy nem az előnyöket, hanem a hátrányokat ötvözi.
