Minden, ami kicsit is jó, rosszat tesz – A hvg.hu karácsonyi könyvajánlója, első rész
Bono: Surrender – 40 dal, egy történet
Bő 600 oldal egyáltalán nem kevés, és a U2 frontembere nem bánik fukarul a túláradó, cifra költői képekkel, de végső soron egy kivételes zenei életpálya megengedi, a világ egyik legismertebb dalszövegírója és énekhangja pedig megteheti, hogy elárassza olvasóit metaforákkal, ha úgy érzi, életrajzának az adja majd meg a sava-borsát. Mert a most 62 éves Bono igyekszik nemcsak szárazon sorra venni életének kisebb-nagyobb mértékben meghatározó történéseit, de lubickol az írásban, és ami talán még fontosabb: humorral és önkritikával szórakoztat. Ráadásul kevés életrajzi kötetben olvasunk olyan hatásos bevezetést, amint amivel ő indít – rögtön a belátható közelségbe helyezett halállal, vagyis egy brutális, nyolc órán át tartó szívműtéttel.
Nem kell ahhoz a U2-t szeretni, hogy a Surrender érdekeljen,
mert a dalok keletkezéstörténetén kívül épp úgy képet kapunk az ír néplélekről, mint a zeneipari mechanizmusokról, arról, hogy miként zajlottak Bono és a világ vezető politikusai (például Zelenszkij) között a személyes találkozók, és mindeközben az anyja hiányának traumájával küzdő ember legszemélyesebb érzelmi világába is beengedést nyerünk. Továbbá kifejezetten bájos és őszinte, ahogy Bono felvállalja: bizony nem tartoztak a zenei őstehetségek közé, mikor középiskolás éveikben megalapították a zenekart. Erősen önreflexív könyvében a hitének megéléséről is vall, vagy arról, hogy a szupersztárság nem fért mindig össze az odaadó apa és férj szereppel. Nagyot merít a könyv, de megéri belefeledkezni. (Cs. H.)
Open Books, 648 oldal, 8999 forint
Dr. Máté Gábor, Máté Dániel: Normális vagy
A magyar származású, Kanadában élő Máté Gábor igazi rocksztár lett. Interjúkban, előadásokban, podcastokban és persze könyvekben próbál meg rávilágítani a legbelső lényünkre, és kétségtelen, hogy senkinek nincs olyan eredeti magyarázata a világ és mi magunk, a múlt és a jelen közötti összefüggésekre, mint neki. A Normális vagy ennek a magyarázatnak az eddigi legátfogóbb könyves változata, amelyben érthetően írja le, hogy mennyi minden félrecsúszott a társadalomban, amelyben élni próbálunk. Ismét darabokra szedi a trauma fogalmát, hogy megmutassa, miként tudjuk átverekedni magunkat rajta.
Máté Gábor legújabb könyvének kötelező társadalmi olvasmánynak kellene lennie, ha valaha ki akarunk mászni abból a gödörből, amit egyénileg és kollektíven is megástunk magunkat.
A kora gyerekkori tapasztalatok életre szóló testi és lelki hatásainak a leírása mellett ugyanis felkínálja az olvasónak, hogy megvizsgálja a környezeti hatásokat is, amelyek az életét alakítják: a toxikus politikai kultúrától kezdve a globális kapitalizmusig. Lényegében kimondja, egy olyan világot teremtettünk magunkat, amely megbetegít, amely egyszerre következménye és újratermelője a traumáknak. „A modern életben a trauma a tapasztalat egyik alaprétege, mégsem veszünk róla tudomást, vagy alaposan félreértjük” – írja Máté, aki nem győzi hangsúlyozni, hogy a gyógyulás feltétele, hogy végre elkezdjük tisztán látni a valóságot. Az biztos, hogy mindent megtesz azért, hogy ezt megmutassa, nekünk már csak ki kell nyitnunk a könyvét. (V. É.)
Open Books, 590 oldal, 6999 forint
Molnár T. Eszter: Hidegkút
Alig pár oldalt olvas el az ember a Hidegkútból, és máris egyértelmű, hogy akármire is fog kifutni a történet, nagy baj már nem lehet: a regény nyelvében öröm elmélyedni, a stílusa olyan magával ragadó, a szöveg olyan magabiztos és feszes, hogy érezni, ha valami félre is megy, ez a 230 oldal akkor is élmény lesz. Persze a „nagy baj már nem lehet” csakis így, az élmény szempontjából igaz: a történet minden egyes pillanatban pont arrafelé halad, hogy itt valami nagy baj lesz.
A Hidegkút egy diszfunkcionális család regénye; egy olyan családé, amelynek nem kellene diszfunkcionálisnak lennie, amelyről senki nem gondolná, hogy olyan súlyosak benne a gondok, mint amilyenek. Hiszen ott a szép nagy ház Budán – Pesthidegkúton, ugye –, két gyerek, madáretetők a hátsókertben, jó munkahelyek a szülőknek, jó iskolák a gyerekeknek.
De hát innen szép veszíteni:
a boldogság nem a külső körülményeken múlik, sőt, még azt is nagyon nehéz, belülről meg talán lehetetlen is megállapítani, hol volt az a pont, ahol a dolgok félrementek. Pontosabban hol voltak azok a pontok. Molnár T. Eszter viszont a dramaturgiát biztos kézzel, több elbeszélővel, változó szemszögekkel irányító íróként nemcsak belül van, de kívül is, így ő tökéletesen megtalálja ezeket a pontokat is, mi meg csak nézzük, ahogy az autó százhússzal robog a fal felé, és összeszorul a gyomrunk, mert látjuk, hogy senki nem fogja tudni megállítani. Súlyos, letaglózó olvasmány; a féknyom a falnál sokáig ott marad a lelkünkön. (K. B.)
Kalligram, 230 oldal, 3990 forint
Otto English: Hamisított történelem
A Hogyan formálták a világot a múlt hazugságai? alcímű kötetnél már a szerző neve is egyből gyanús a történelmi (és egyéb fake newsok) kutatóinak. És igazuk is van: Otto English valójában egy Andrew Scott nevű író és újságíró álneve. Na most akkor hogyan higgyük el neki, hogy az olyan „alapigazságok”, minthogy Churchill egy magát minden problémán átküzdő, mindig szellemes, tévedhetetlen államférfi volt, vagy hogy a konkvisztádorok minden aztékot lemészároltak, esetleg, hogy a curry Indiából származik – egyszerű csúsztatás vagy hazugság?
A könyv fanyar humorral, közvetlen stílusban arra tanít, hogy ne higgyünk el semmit,
inkább nézzünk utána minden alapból megkérdőjelezhetetlennek tartott igazságnak. Otto (aki, utánanéztem, ugye: Andrew) épp ezt teszi és vezeti végig az olvasót számos témán: rámutat azokra a hazugságokra, amelyeket a múlt igazságaiként meséltek nekünk, közben pedig azt is feltárja, miként formálódtak ezek a hiedelmek az idők során. A kedvenc fejezetünk a történelmi fake newsokról szól, amelyben a szerző leírja, mennyire fontos volt a náciknak a saját hamis történelemképük „tudományos” bizonyítása, és ezért példátlan erőforrásokat fordítottak erre. Ehhez korábban a tudósok által kinevetett szakértőket emeltek fontos, befolyásos állami pozícióba, és intézeteket alapítottak az elméletek „igazolására”, más szóval a történelem meghamisítására. Ha ebben felismerni vélünk mai dolgokat, az nyilván pusztán a véletlen műve.
A történelem iránt érdeklődőknek kiváló ajándék, de egy olyan világban, ahol a fake news ennyire uralja a médiát és a gondolkodásunkat, bárkinek kifejezetten jó szellemi túlélő- vagy útikönvv lehet. (B. I.)
Raphael Bob-Waksberg: Aki még romjaidban is szeret
Ha már egyszer valakinek kipattant a fejéből egy alkoholista beszélő ló története, aki ennek tetejében még egy elfeledett hollywoodi sztár is, az már önmagában elég kíváncsiságra ad okot ahhoz, hogy leemeljük a könyvét a polcról. BoJack Horseman rajongóit aligha fogja csalódás érni, ha megveszik a méltán népszerű rajzfilm alkotójának novelláskötetét, amely a sorozatra is jellemző összetettséggel mutatja be, milyen esendővé és kiszolgáltatottá tudnak tenni bennünket az olyan érzelmek, mint a szerelem és hasonszőrű társai – a kötődés, a szeretet vagy a megszállottság.
És ezen mit sem változtat, hogy emberek vagy éppenséggel kutyák vagyunk. Mert hát Bob-Waksberg természetesen nem tudja meghazudtolni önmagát, és az egyik elbeszélését egy házi kedvenc szemszögéből írja meg. A kötetben szereplő egyetlen vers, Fernando Wendyhez írt befuccsolt szerelmi vallomásához hasonlóan ugyanakkor a szerző novelláinak szenvtelen vagy szarkasztikus hangneméből is
lólábként lógnak ki az őszinte vallomások.
Miközben kegyetlenül kiparodizálja a hagyományos esküvők már-már kötelező érvényű, uniformizáló szertartásait – amelynek a szerző verziójában a kecskeáldozatok, a Rikoltó Kórus és egy Fogadalmi Tojás is nélkülözhetetlen kellékei –, megható példáját adja annak, mi mindent vagyunk hajlandóak vállalni, ha tiszta szívből szeretjük a másikat. Egy párkapcsolat pedig egyszerre lehet grandiózus és nagyszerű, amíg csak a fejünkben játszódik le egy évtizedeken át tartó közös metrózás alatt, és végtelenül klisészerű a valóságban. Hibáztatható bárki ezek után amiatt, hogy egy életen át a boldogságról fantáziál? (O. K.)
& kiadó, 248 oldal, 3950 forint
Katja Lange-Müller: Vad bárányok
Határtalan szabadság, határtalan szerelem, határtalan stílusbravúr. Katja Lange-Müller egy NDK kommunista káder lánya, akit antiszociális viselkedése miatt már a középiskolából kirúgtak, később volt nyomdász, kellékes, pszichiátriai ápoló Kelet-Berlinben, majd egy évig szövőnő Mongóliában, végül 1984-ben szökött át Nyugat-Berlinbe, és máig ott él. Számos díjat nyert könyveiben többek között ezt a színes életet dolgozza fel, ahogy a Vad bárányokban is.
Főhőse egyes szám első személyben meséli el, mennyire nem találja helyét szeretetre és biztonságra vágyó, tengő-lengő fiatal egykori kelet-németként Nyugat-Berlinben. Beleszeret egy drogfüggő művészbe, és ezzel a saját életét természetesen még inkább megbonyolítja. A várost elválasztó hírhedt fal mellett közöttük is egyre inkább
épül egy még inkább reménytelen fal.
Ő a férfira vágyik, és így akarja túlélni a céltalanságot, reménytelenséget, a férfi viszont leginkább a börtönt szeretné megúszni, lehetőleg úgy, hogy közben azért a megfelelő szerekhez is hozzájusson. Számára a lány csak ebben a túlélésben egy hol kellemes, hol hasznos kísérő. A nő a férfit akarja minden határon túl, a férfi a szabadságot.
A regényben belelátunk egy sajátos aspektusból a kettéosztott Berlin nyugati oldalának végnapjaiba, közben pedig drukkolunk a lánynak és még a drogos, hazudozó fiúnak is, hogy sikerüljön a túlélő túrájuk, még akkor is, ha végig sejtjük, nem lehet jó vége a történetüknek. Irigyeljük a lány lángoló érzéseit és a férfi totális szabadságát, de egyben szánjuk is őket. Különös hangulatú, emlékezetes regény. (B. I.)
Európa Könyvkiadó, 261 oldal, 4399 forint
Anne Sverdrup-Thygeson: Az élet szövete
Mindannyian a természet szövetének részei vagyunk, sokkal erősebben szőttek bele minket, mint gondolnánk – ezt a kiindulópontja a rovarkutató bestsellerszerző Anne Sverdrup-Thygeson legújabb könyvének. Az előző, a rovarok világát bemutató Terra Insecta című kötetével már ízelítőt adott abból, hogy
milyen, amikor egy könyv szinte minden oldalán találunk valamit, amitől elkerekedik a szemünk.
Most a saját kíváncsiságát és rácsodálkozási képességét csatasorba állítva mutatja be, hogy hogyan tart bennünket életben a természet és a temérdek apró és kevéssé látható organizmus még a mai modern városokban is. David Attenborough-t megszégyenítő lelkesedéssel viszi el az olvasót a világnak olyan sarkaiba, amelyek létezéséről még nem is tudtunk, a felfedezés izgalma pedig egyértelműen ragályos.
De ez a könyv sokkal több lenyűgöző tények gyűjteményénél. Akárcsak a benne bemutatott élet, a könyv tíz fejezete is szövetté áll össze: nemcsak a bolygóról kapunk képet, hanem arról is, hogy mi, emberek hogyan változtattuk meg az egyetlen és pótolhatatlan élőhelyünket, és hogy az életnek mennyi láthatatlan elemére támaszkodunk ahhoz, hogy mi magunk életben maradjunk. Bar előkerül a klímaválság, az ökológiai katasztrófa fenyegetése, Sverdrup-Thygeson írói szándéka nem a leckéztetés, sokkal inkább a világ csodáinak a bemutatása, miközben világossá teszi az emberek felelősségét is. Ha valamit érdemes magunkkal vinni a jövő évbe, az a mind sürgetőbb felismerés, hogy nincs másik természet, és mi magunk is a természet részét képezzük. (V. É.)
Havas Juli: Nincs Hold, ha nem nézed
Az év talán legjobb regénycíme szinte önmagában megveteti ezt a könyvet, amely valójában egyszerre két regény: a magyarországi koronavírus-járvány talán első szépirodalmi nagyprózája, és egy tipikus, szinte banális női sorstörténet. Amely mondatból a banálist minden negatív felhang nélkül kell érteni, sőt: a banalitás ebben az esetben épp azt jelenti, hogy – ha nem lennének nyelvi akadályok – nők milliói tudnának ugyanezzel a sztorival azonosulni. Havas elbeszélésmódja egyszerre dühíti az olvasót és szolgálja mégis pontosan a szerző célját: az elbeszélő orvosnő úgy beszél szeretői kapcsolatáról az őt minden tekintetben kihasználó, semmibe vevő és érzelmileg zsaroló főorvosról, mintha a férfi igazi főnyeremény lenne, ő maga pedig valóban nem érne és érdemelne ennél többet.
De hát mi másért működhet milliónyi hasonló kapcsolat, ha nem attól, amit Havas pontosan ábrázol: az önbecsülés hiányától és az érzelmi agresszió normalizálásától?
A regény másik szála viszont újdonságértékét tekintve ennek épp ellenkezője: az íróként álnevet használó Havas maga is orvos. Olyan orvos, aki e szöveg alapján letagadhatatlanul részt vett a Covid-járvány magyarországi (félre)kezelésében. Bár az erről szóló részletek a cselekmény szempontjából inkább csak háttérül szolgálnak, az elmúlt évek vonatkozó közéleti híreinek fogyasztói – azaz lényegében mindenki – számára egészen különös és szinte dokumentumregény-szerű vibrálása lesz tőlük a szövegnek. És a főszereplőnek választott orvos figurája metaforaként még azt is megmutatja, sokszor mennyire képtelenek vagyunk magunkkal is úgy törődni, ahogy másokkal megtesszük: mások testének gyógyítására törekedve a főszereplő hagyja saját privát vírusát eluralkodni a lelkén. És ez sok olvasónak szolgálhat ráismerésül. (K. B.)
Kalligram, 301 oldal, 4500 forint
Paul Auster: A magány feltalálása
„Még be sem pakoltuk bőröndjeinket a New Jersey-be vezető háromórás kocsiúthoz, amikor már pontosan tudtam, írnom kell apámról. (…) Azt gondoltam: apám elment. Ha nem cselekszem azonnal, vele együtt egész élete eltűnik.” Ez az eredettörténete Paul Auster családi régészeti ásatásának, amelynek az apja váratlan halála után kezdett neki. A helyzetét nem könnyítette meg, hogy az apja lényegében láthatatlan volt – innen a könyv első részének a címe, és ezt a láthatatlan életet próbálja megmenteni a szavakon keresztül, és közben előbuknak a generációkon keresztül búvópatakként átszivárgó fájdalmak és traumák. Auster néha metsző objektivitással írja le az apját, máskor fájóan szubjektív emlékeket ás elő róla, de a szövegén végig érződik valamiféle sürgető nyersesség, mintha egyenesen az idővel állna versenyben, hogy feltárja az apja életét.
Az életet, ami egyik nap van, de bármelyik pillanatban megállhat.
A kötet második része, Az emlékezés könyve is valahol ebből a kiindulópontból bomlik ki, de ezúttal már egyes szám harmadik személyben. „Maga elé tesz egy üres papírlapot az asztalra, és leírja ezeket a szavakat a tollával. Volt. Többé nem lesz.” A szöveg alámerülés lesz az emlékekbe, amelyek nemcsak a múltat jelentik, hanem mások múltját is, akik, legyünk közben bármilyen magányosak is, összekapcsolódnak az életünkkel. Ez a közös történelem pedig közelebb visz ahhoz, akik valójában vagyunk.
Auster életművének ez az 1982-ben kiadott kulcsdarabja először jelenik meg magyarul, és rögtön a maga meditációs ritmusában mutatja meg a műveinek a visszatérő motívumait, azt, hogy mit tesz az emberrel a sors, a véletlen és a magány. (V. É.)
21. Század Kiadó, 254 oldal, 4990 forint
Bartholomaeus Platina reneszánsz receptjei – Az első nyomtatott szakácskönyv A gasztronómia Boccacciójának nevezi Bartholomaeus Platinát Cserna-Szabó András, ennek a nem mindennapi szakácskönyvnek a szerkesztője, és joggal. A humorral átszőtt receptleírások olykor már mini elbeszéléseknek is beillenek, amelyekben a szerző sokszor a barátait is név szerint megemlíti, hogy speciálisan nekik ajánljon vagy ellenjavalljon bizonyos étkeket. A korabeli életmódtanácsadónak beillő Platina ugyanis a felhasznált hozzávalók hasznos vagy káros élettani hatásairól is lelkiismeretesen beszámol – hála neki már a reneszánsz kor embere is tisztába kerülhetett az örök igazsággal, hogy
minden, ami kicsit is jó, rosszat tesz az egészségnek.
A bíborosi titkárból gasztronómiai szakértővé avanzsált szakácskönyvíró olykor még a saját receptjeitől is óva int bennünket. A compóhoz például háromféle elkészítési módot is felkínál, csak azért, hogy utána közölje, a szóban forgó hal tulajdonképpen borzalmas. A könyv olvasása közben mindezek mellett jó néhány szórakoztató, de a hatékonyság tekintetében kétségbe vonható praktikára is szert tehetünk. Megtudhatjuk, hogyan gyógyítsunk őrölt mandulával és mézzel kutyaharapást, űzzünk el uborkalével poloskákat vagy készítsük el a pávát úgy, hogy elevennek tűnjék. Mondani sem kell, a reneszánsz recepteket mindenki csak saját felelősségre próbálja ki! (O. K.)
Helikon, 267 oldal, 5499 forint
Linn Skåber: A szél most a legigazabb
„Az időseknek több időt kellene tölteniük a fiatalokkal, hogy a fiatalok jobb fiatalok, az idősek pedig jobb idősek legyenek.” Lisa Aiato csodálatos rajzai között sejlik fel ez az idézet, amely tulajdonképpen az egész könyv filozófiáját összefoglalja. A norvég író, Linn Skåber előző két kötete nagyon telibe találta a generációs életérzéseket. A szívem egy bezárt bódé, majd a Ma négykézláb akarok járni a kamasz, illetve a felnőtt életszakaszt igyekezett átszűrni a történeteken keresztül. A legújabb kötet pedig, A szél most a legigazabb az időskort próbálja megragadni,
Linn Skaber Skåber és humora ezúttal nyolcvan felett fejti fel az élet értelmét.
Mint a könyv előszavában írja, mindig is kedvelte azokat, akik már hosszú ideje éltek, a könyv megírásához pedig jó néhány órát töltött velük. Ezeknek a beszélgetéseknek, és persze magának a könyvnek is az egyik legfontosabb felismerése volt, hogy az életerő nem azon múlik, hogy kinek mennyi ideje van hátra. Ahogy Skåber írja: „Az életerő azt jelenti, hogy előre tekintünk, de időnként hátra is pillantunk, hogy lássuk, eddig mi történt. Valamennyire átlátjuk az egészet.” Ez az egész csodálatos, megindító részletekben mutatkozik meg a könyv időskori monológjaiban. Vannak, akik az egészségükkel küzdenek, mások a lelkiismeretükkel. Vannak, akiket a háború kísért, másokat a magány. Vannak, akik mindent elfelejtenek, másik sok mindent elfelejtenének. És közben az olvasó észrevétlenül kap útravalót. Például ezt: „Nyolcvanévesen kedd komolyra fordulni a dolog. Igyekezz addig nem túl sokat aggódni.” (V. É.)
Scolar Kiadó, 248 oldal, 5995 forint
