21° Budapest
2025 június 19., csütörtök
image

Milliárdokat költöttek rá, még sincs elég hely a bölcsődékben

Magyarországon 7 járásban haladja meg a bölcsödébe beíratott gyerekek száma a férőhelyekét, több tucat járásban pedig 95 százalék fölötti a kihasználtság - írja a g7.hu a Központi Statisztikai Hivatal bölcsődei férőhelyekről szóló friss adatösszefoglalója alapján.

Bár ez javulást jelent az öt évvel ezelőtti állapothoz képest - amikor még 7 járásban egyáltalán nem volt bölcsőde, 25 járásban pedig meghaladta a száz százalékot a kihasználtság - azonban, nem látszik az eredménye annak, hogy a bölcsődei férőhelyek bővítése az elmúlt években kiemelt célja volt a kormánynak, sok milliárd forintnyi központi vagy EU-s forrás ment el rá.

Bár tény, hogy 2017-től minden évben több volt a férőhely, mint az előző évben, 2016-ról 2017-re azért ugrott meg több ezerrel a férőhelyszám, mert a családi napköziket – amelyek valójában nem intézmények, hanem kis létszámú otthoni csoportok – átcsoportosították a bölcsődei ellátáshoz,

ezzel az átnevezéssel mintegy 6 ezerrel megnövelték a hivatalos bölcsődei férőhelyszámot. Emellett 2017-től a magán fenntartású bölcsődék is nagyot lendítettek a férőhelyszámon.

Ezek eredményeképpen 2022-ben a bölcsődei férőhelyek száma már átlépte az 55 ezret.

A férőhelybővítő programot és pályázatokat 2018-ban hirdette meg a kormány, évente pár milliárd forintos központi költségvetési forrásokból. Ennél lényegesen nagyobb összegeket irányított át erre a célra EU-s forrásokból a kormány:

a 2014-2020 közötti fejlesztési ciklusban ez mintegy 100 milliárd forint lehetett, a következőben, 2021-2027 között pedig elvileg ennél is több lehet, legalábbis a kormány szándéka szerint.

Emellett Orbán Viktor a családvédelmi akcióterv részeként 2019-ben arról beszélt, hogy 2022-re teljes lesz a bölcsődei ellátás, és mintegy 21 ezer új férőhelyet hoznak majd létre 3 év alatt, ezzel elérik a 70 ezer férőhelyet - írja a g7.hu. Más nyilatkozatokban is 60 ezer férőhelyről beszéltek kormányzati szereplők, ezektől a céloktól azonban a most nyilvánosságra hozott adatok szerint messze járunk, ugyanis az elmúlt 3 évben a kormány 5162, az elmúlt 5 évben pedig 8 895 működő bölcsődei férőhelyet teremtett.