Miért nem veszik át hónapok óta a roncsautókat a bontók?
Egy régi, elhasználódott autótól megszabadulni elsőre nem tűnik bonyolult feladatnak. Az ügyintézéshez szükség van a forgalmi engedélyre, a törzskönyvre, mindkét rendszámtáblára és egy lemondó nyilatkozatra. Ha a tulajdonos elviszi ezeket egy bontóba, kap egy papírt, amellyel a kormányablakban kérvényezheti az autó kivonását a forgalomból. A bontó feladata az autó állapotának felmérése, ami alapján a közlekedési hatóság kiállítja a bontási igazolást.
Ám mostanában nincsenek könnyű helyzetben azok az autótulajdonosok, akik ezt végig akarják csinálni. Amikor sorra hívtunk a fővárosban és környékén működő bontókat arról érdeklődve, át tudnának-e venni egy használhatatlanná vált kocsit, különböző indokokkal mindenhonnan lepattantunk. Volt olyan, aki annyit mondott, hogy nem tud bontási papírt adni, ezért máshova irányított át, más pedig azt ígérte, talán néhány hét múlva rendeződnek a dolgok, és lehet vinni a járművet. Egy idő után az is kiderült, az akadozó ügyintézés mögött a hulladékgazdálkodás átalakítása áll.
Július elseje óta ugyanis a forgalomból kivont autókkal a Mol leányvállalata, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. foglalkozik. Egy, az ügyre rálátó forrásunk szerint az egyébként is akadozó rendszer helyzetén tovább rontott, hogy a Mol megjelent a piacon, de nem a nagyvállalat hibája miatt.
A bontás során az ezzel foglalkozó vállalkozásoknak eddig is rengeteg előírásnak kellett megfelelniük, mivel a használt gépjárművek veszélyes hulladéknak minősülnek, az alkatrészek értékesítéséből azonban szép haszonra tehettek szert. Ám a nyári átállás óta az átvett jármű vagy annak részei a MOHU tulajdonát képezik, a bontóknak tehát csak azokból az elemekből származik bevételük, amelyekről a Mol koncessziós cége lemond.
Emiatt számos vállalkozó döntött úgy, hogy inkább nem írt alá a MOHU-val. Nyáron a Szabad Európa számolt be arról, hogy a regisztrációs időszak kezdetétől számított első öt hónapban csak a bontók harmada szerződött a nagyvállalattal. Megkeresésünkre most a Moltól azt a választ kaptuk, hogy a szerződéskötések azóta is folyamatosak, egyre nő az alvállalkozóik száma.
Azt állítják, hozzájuk nem érkezett panasz arról, hogy akadozna a dokumentumok kiállítása, ennek oka inkább az lehet, hogy amíg nem végleges a szerződés egy-egy bontó és a MOHU között, addig a kocsikat sem vehetik át a telepek. Ha valahol nem állítják ki a bontási papírt, akkor szinte biztosan nincs a vállalkozónak érvényes szerződése a MOHU-val, az ilyen helyek illegális bontónak minősülnek.
Ettől függetlenül továbbra is arra biztatnak mindenkit, hogy „jöjjenek és szerződjenek le” a koncessziós céggel. A hulladéknak számító autók nagy részétől nem a legális keretek között szabadultak meg tulajdonosaik, rengeteg autó végzi például az erdőben. A hulladékgazdálkodási rendszer átalakításakor, vagyis a MOHU létrehozásakor az egységesítés mellet fontos szempont volt az is, hogy visszaszorítsák az illegális szeméthaszonsítást és -lerakatot.
Az, hogy a használatok kívüli járművek eljussanak a bontókba, már csak amiatt is fontos lenne, mert az egyik legnagyobb arányban újrahasznosított hulladéknak számítanak. Ennek mértékét még a vonatkozó törvény is megszabja, amelynek értelmében a koncessziós társaságnak és egyéb érintett gazdasági szereplőknek kötelességük a gépjárművek tömegének – gyártási évtől függően – 70-85 százalékát újrahasznosítani.
Ez összhangban is van a bontósok érdekeivel, hiszen nekik is az újrahasznosított alkatrészekből származik a profit, az azonban nem egyértelmű, hogy pontosan milyen hatása lesz a MOHU-val való szerződéskötésnek a haszonra. A bevétel csökkenésével, vagy az attól való félelemmel párhuzamosan pedig nő az esélye annak, hogy a vállalkozások a kiskapukat keressék, és adott esetben ne bontási igazolással, hanem adásvételi szerződéssel vegyék át a roncsautókat banális összegekért.
Utóbbi „megoldásnak" komoly hátulütője, hogy az autót így hivatalosan nem vonják ki a forgalomból, nem minősül hulladéknak, ezért a kezelésére nem is vonatkoznak a szigorú szabályok. Vagyis, bár a tulajdonos megszabadul tőle, a környezeti terhek nem csökkennek.
