Miből van ennyi pénze a brit királyi családnak?
Apple, Google, Microsoft, Amazon, és a brit királyi család – sorrendben ez a világ öt legértékesebb márkája, ha a Forbes márkaérték-rangsorához hozzátesszük az angol monarchia becsült értékét. A BrandFinance még 2017-ben becsülte úgy, hogy akkori értéken 28,8 ezer milliárd forint a monarchia brandjének értéke. És ennek ugyan csak nagyjából a harmada a család tagjainak személyes vagyona, a többi a monarchiához mint márkához kötött érték, az biztos, hogy a sokáig Hannover, később Szász-Coburg-Gothai, ma már Windsor nevű dinasztia a világ egyik legnagyobb családi üzletét viszi tovább: III. Károllyal immár a tizedik generáció óta vannak ők a brit trónon.
Érdekes, hogy ha csak a személyes vagyont nézzük, más szupergazdagoktól eléggé lemaradnak a brit királyi család tagjai. 2020-ban a The Sunday Times úgy számolt, hogy II. Erzsébet vagyona és személyes brandje együtt nagyjából 350 millió fontot, azaz 160 milliárd forintot ér, a Forbes pedig most átszámítva 200 milliárd forint körülire becsülte III. Károly vagyonát. Ez rengeteg pénz, de még így sem elég arra, hogy a 300 leggazdagabb brit közé be lehessen kerülni vele. Igaz, az összes többi szupergazdaggal ellentétben a Windsor-családnál törvény biztosítja azt is, hogy még sok generációval később is ugyanilyen vagyonosak lesznek a leszármazottak. (Hacsak addig nem fordul át a közvélemény monarchiaellenesbe – de erről majd később.)
Csak semmi igazi hatalmat!
A Hannover-családból elsőként 1714-ben I. György lett brit király. A család elnevezése 1901-ben, Viktória királynő halála után az ő férje családi nevét felvéve lett Szász-Coburg-Gothai, ezt 1917-ben, a háború alatt, hogy az eredetileg német család neve ne tűnjön németnek, átnevezték Windsorra.
A brit monarchia legfontosabb alapja az lett, hogy az ottani uralkodók szinte minden más arisztokratánál korábban, már a 18. században belátták: a legbiztosabban akkor maradhatnak hatalmon – és egyáltalán életben –, ha a valódi döntéshozatalból kivonulnak, csak diplomáciai, illetve szimbolikus szerepet vállalnak. Ez óriási reformnak számított akkoriban, elég csak arra gondolni, hogy ezzel egy időben Franciaországban még XIV. Lajos egyeduralma tartott, vagy hogy a mi környékünkön sem volt túl jó ötlet reklamálni a Habsburgok személyes döntései ellen.
Angliában másképp álltak akkoriban a királyokhoz: friss volt még az emlék, hogy 1649-ben I. Károlyt hazaárulásért kivégezték, 1688-ban pedig II. Jakabot a saját nemessége elkergette. A rövid köztársasági kitérő után a monarchiát meg akarták tartani a helyi hatalmasságok, de a királyi túlhatalomból nem kértek. Így aztán amikor 1707-ben Anglia és Skócia az évszázados perszonálunió után hivatalosan is egyesült, nem az uralkodó, hanem a két parlament döntött úgy, hogy amikor majd Anna királynő meghal, az ő legközelebbi protestáns rokonát hívják meg az ország élére – ez volt I. György. Ilyen előzmények után az is logikus gondolat volt, hogy bár az uralkodónak a parlament döntései fölött vétójoga van, 1708 óta egy király vagy királynő sem élt ezzel a lehetőséggel.
Mennyibe kerül ez az adófizetőknek?
Még júniusban derült ki, hogy a brit királyi család eltartására szánt közpénz nagysága a 2021–22-es pénzügyi évben, azaz tavaly április és idén március között először a történelemben átlépte a 100 millió font lélektani határt. Az összesen 102,4 millió fontnak (ez most közel 47 milliárd forint) a legnagyobb része, 55 millió font arra kellett, hogy a Buckingham Palotát a megugrott építőipari árak mellett is felújítsák időre II. Erzsébet trónra lépésének 70. évfordulós ünnepségére.
A királyi család tagjainak hivatalos utazásait is az állam fizette, közel 2300 eseményre 4,5 millió fontot költöttek. Ebből a 2300-ből a legtöbb persze Nagy-Britannián belüli kisebb rendezvény, de vannak szabad szemmel is jól látható tételek. A legnagyobb mind közül Vilmos herceg és felesége Belize-i, jamaicai és Bahama-szigeteki látogatásának költsége volt, a kilenc napos út 226 ezer fontba került.
Honnan van pénze a családnak?
A brit uralkodó és családja a jövedelmei nagy részét három forrásból szerzi. Ebből a Sovereign Grant nevű alap az, ami teljes mértékben közpénz – a fentebb említett 102 millió font éves kiadás egész pontosan ez volt. Ennek az alapjait 1760-ban rakták le, akkor III. György és a parlament úgy állapodott meg, hogy a király a koronabirtokok, azaz a legtöbb ingatlanja és földje vagyonkezelői jogát átadta a kormánynak, a kormány annak az éves jövedelméből oszt azóta vissza pénzt az uralkodónak (ezért cserébe az állami alkalmazottak fizetését nem a királyi keretből kell állni azóta). 2012-ben több támogatási formát összevontak, egyszerűsítették a törvényt, azóta a koronabirtokok bevételeinek fixen 15 százalékát osztják ki évente, kivéve 2017 és 2027 között, amikor további 10 százalékot adtak a Buckingham palota felújítására.
Ebből a keretből pénzelik a királyi család utazásait, az összes rendezvény szervezését, amelyen részt vesznek, a személyes vakációjukat leszámítva minden, az uralkodással kapcsolatos kiadásukat, az ingatlanjaik üzemeltetését, és az alkalmazottjaik fizetését is innen osztják ki. Az alap tulajdonosa névleg a király, de még papíron sincs joga arra, hogy eladjon bármi vagyontárgyat vagy több bevételt tegyen félre magának. Az alapba befolyt pénzt a pénzügyminisztérium kezeli, a napi szintű menedzsment pedig egy független bizottság feladata.
Emellé jön a magánvagyon. Személyesen a királyé a Lancasteri Hercegség, modernebb elnevezéssel egy hatalmas ingatlan- és földportfólió, minden olyan ingatlan és földterület, amely a középkor óta az angol király/királynő magántulajdona. A 2021/22-es pénzügyi év végén ennek az értékét 652 millió fontra, majdnem 300 milliárd forintra becsülték, de a királynak tilos bármit is eladni belőle. Ehelyett az éves jövedelmét – ez most 24 millió font, közel 11 milliárd forint – kapja meg a király, és szó szerint azt csinál vele, amit akar. II. Erzsébet például a magáncélú kiadásai mellett a családtagjainak is ebből a keretből osztott pénzt.
Hasonló ehhez a Cornwalli Hercegség is, amelynek az értéke idén átlépte az 1 milliárd fontot, az éves jövedelme pedig 23 millió font volt. Ez a trónörököshöz tartozik – III. Károly mostanáig a saját gyerekeinek és unokáinak adott pénzt innen, most tőle Vilmos herceghez került át ez a keret. Amiből látszik az is, hogy régi örökségként a királyi család tagjainak jövedelme nagyjából azon múlik, hogy a király és a trónörökös mennyi zsebpénzt ad nekik.
Ott van aztán az a mintegy 11 milliárd font értékű műkincsvagyon, élükön a koronaékszerekkel, de drága festmény- és műkincsgyűjteménnyel is, amely szintén a királyé, a királyi paloták pedig több mint 8 milliárd fontot érnek. De ezt az értéket nem feltétlen van értelme számszerűsíteni, pénzzé tenni ugyanis tilos, utoljára akkor adtak el ezekből a vagyonelemekből bármit is, amikor I. Károly kivégzése után kikiáltották a köztársaságot.
Ekkora vagyonnál pedig fontos tétel az is, hogy a királyi család adómentességet élvez. Az állami támogatásaik után egyáltalán nem adóznak, a két hercegség bevételei után viszont már nagyjából harminc éve igen, azonban ezt bármikor visszavonhatják. II. Erzsébet döntött úgy, hogy a Lancasteri Hercegség bevételei után önként befizet valamennyi adót – hogy mennyit, azt nem árulta el –, Károly pedig akkor trónörökösként nyilvánosságra hozott egy konkrét számot is: a Cornwalli Hercegség nyereségéből 25 százalék adót fizetett be. Valószínű, hogy ennyi adózást ő és az új trónörökös is bevállal, főleg akkor, amikor egyébként is igencsak rossz helyzetben van az ország gazdasága.
És van még egy fontos tétel: ugyan a brit törvények szerint ha valaki 325 ezer fontnál több pénzt örököl, akkor 40 százalék adót kell fizetnie, Károly ezt megússza, a királyi családot egy 1993-as törvénnyel mentesítették az örökösödési adó alól.
Megéri?
Hogy miért jó mindez a briteknek, az gyönyörű szociálpszichológiai kutatások témája lehetne, de attól függetlenül, hogy ki hogyan érez a monarchia iránt, a pénzügyi oldalt is érdemes nézni. A BrandFinance kutatása szerint évi 550 millió fontot adott hozzá a turizmushoz a királyi család brandje, egy-egy esküvő vagy gyerek születése 50–100 millió font hasznot hajt, II. Erzsébet trónra lépésének 60. évfordulós ünnepsége pedig 1 milliárd font nyereséget hozott – ide az ajándéktárgyak vásárlását, az ünnepnapok alatti kocsmázást és egyéb kiadásokat számolták, valamint minden olyan turistacsecsebecsét, amelynek a monarchiához van köze. Ugyanez az elemzés évi 292 millió fontra becsülte a monarchia fenntartásának állami költségeit, ha nem csak az uralkodócsaládnak közvetlenül juttatott költségvetési tételeket nézzük.
Akár anyagi, akár presztízsszempontokból, a britek többsége most is úgy gondolja, hogy ez jól van így – még akkor is, ha látványos, ahogyan a többség csökken. A 2000-es évtized végéig minden közvélemény-kutatás 70 százalék fölé mérte a monarchia népszerűségét, azóta viszont folyamatosan csökkenő a trend, az elmúlt pár év kutatásai általában 50 és 65 százalék közé mérik azoknak az arányát, akik szeretnék fenntartani a királyságot. Igaz, minden felmérésben kimondottan nagy volt a bizonytalanok száma, így azoknak a briteknek az aránya, akik egészen biztosak abban, hogy eltörölnék a monarchiát, még egyetlen kutatásban sem lépte át az egyharmados szintet.
