Méregdrága a gáz és az áram, mégis érdemes most az árupiacokon befektetni?
Azt valószínűleg ma már mindenki kívülről fújja – hiszen a háború februári kitörése óta kénytelenek voltunk megtanulni –, Oroszország mennyire fontos gázbeszállítója Európának. Érdemes azonban mindezt a számokkal is alátámasztani. Nos, míg az 1990-es években a gázfogyasztás 20-25%-át a kelet-európai ország biztosította az öreg kontinens számára, addig 2021-ben az EU gázimport 45%-át és a gázfogyasztás 40%-át adta Oroszország. Azzal tisztában vagyunk, hogy Magyarországon, de emellett Németország függősége is jelentősen nőtt, az olcsó olaj- és gázforrásból állított elő különböző beruházási és fogyasztási javakat, amelyeket főként Kínában értékesített.
Ezen változtatott az Ukrajna ellen indított háború. Az Európai Unió által Oroszországgal szemben bevezetett hatodik szankciós csomag idén december 5-től tiltaná meg az orosz kőolaj tengeri importját, jövő februártól pedig valamennyi finomított termékét, beleértve a benzint, a gáz- és a fűtőolajat is. Bár a gázra nincs szankció, Oroszország ettől függetlenül 2021 harmadik negyedévétől elkezdte csökkenteni az eladott mennyiséget – először még csak azokét, amelyeket a szabadpiacon értékesít, majd sorra mondta fel a hosszú távú szerződéseket is. Igazából a nagy gázeladás-csökkentési hullám júniusban indult el, amikor az Északi Áramlat 1 gázvezeték kapacitását előbb csak fokozatosan mérsékelték, aztán augusztus végén végleg be is zárták.
Lesz elég gáz a lakosságnak, de az iparnak is?
Bár Európa gázigényét a 2021-es 155 milliárd köbméterről nagyjából 100 milliárdra csökkentette, most úgy tűnik, még ez a mennyiség sem érkezik meg, 30-40 milliárdnyi hiány keletkezhet – véli Pletser Tamás, az Erste Bank vezető elemzője. Ez azt jelenti, hogy csak a lakossági fogyasztásra és az áramtermelésre lesz elegendő gáz, de az ipar nem jut hozzá az általa igényelt mennyiséghez. Utóbbi szívja fel egyébként az összes európai gázszükséglet 27 százalékát, míg a lakossági fogyasztás és az áramtermelés 36-36 százalékot.
Persze az energiatermelésen is lehet spórolni, ennek érdekében hirdette meg az Európai Unió a tagországai számára az energiatakarékossági programot, amely azt célozza, hogy a gázfogyasztás szempontjából csúcsnak számító időszakokban – reggel 7-8 és délután 5-6 között – mérséklődjék a kereslet. Emellett a fűtésen is próbálnak spórolni, ennek érdekében írta elő például idehaza a kormány, hogy a közintézményekben nem lehet 18 Celsius foknál melegebb. Ugyanakkor persze a gázfogyasztást más tényezők is befolyásolják – mutat rá Pletser Tamás –, mint például az időjárás, vagy hogy mennyi szélenergia jön télen, illetve, hogy hogyan tudják beindítani a németek és a franciák a szén és nukleáris erőműveiket.
Jó vagy rossz a gázársapka?
„Nem vagyok híve a gázársapkának, vagyis, hogy legyen egy árképzési korlátozás” – mondja el véleményét az Erste vezető elemzője a jelenleg talán legaktuálisabb kérdésről. Emlékeztetve arra, hogy Európában a gáz a marginális áramtermelési forrás. A gáz árának legalább a két és fél-háromszorosa szokott lenni az áram ára. Abból a szempontból az ársapka jó ötlet, hogy az Unió mindkettő árát szeretné levinni. Ám van egy sor mellékhatása. Például az, hogy ha az ársapka túl alacsonyra sikeredik, akkor a cseppfolyós gáz nem jön be Európába, mert Ázsiában magasabbak az árak. További probléma, hogy nagyon sok szerződés a rotterdami tőzsdei árakon (TTF) alapul, emiatt azokat újra kellene kötni. Ez ellen nemcsak az oroszok, hanem a norvégok is tiltakoznak.
Az a felvetés pedig, hogy magas különadókkal sújtsák az olaj- és gázcégeket, azért nem célravezető, mert félő, ennek nyomán ezek a cégek majd nem fognak beruházni, aminek következtében visszaesik a gáztermelés. Ehelyett az Erste elemzője szerint az EU-nak ösztönöznie kellene a Shellt, az ENI-t és a BP-t, hogy olajba és gázba fektessenek. Abból kiindulva, hogy Európa partjainál jelentős gázvagyon van, például a mediterrán térség keleti medencéjében, jelesül Törökországban.
Egy harmadik javaslat az áramárat függetlenítené a gáz árától, méghozzá úgy, hogy minden termelőnek megszabnák, milyen áron adhatná az el az áramot, amitől árcsökkentést remélnek. Csakhogy Pletser Tamás szerint ennek is az ötletnek is több káros hatása van. Egyrészt nem lesz könnyű rávenni az érintett cégeket, hogy áramot termeljenek, amikor az veszteséget okoz nekik, másrészt ez sem ösztönzi a megújuló energiákba történő beruházásokat.
Márpedig az Erste elemzője szerint az energiaválságból való kiút az elektrifikáció lesz. Az látszik, hogy gázból nagy az importigény, amit nyilván csökkenteni kéne, megtakarítások mellett diverzifikálni a beszállítási pontokat, vagyis nemcsak Oroszországból vásárolni, hanem máshonnan is.
Arra kell felkészülni, hogy olcsó energia jó ideig nem lesz, egészen biztos, hogy soha nem lesz olyan alacsony a gáz ára, mint a 2010-es években.
Mi lesz télen?
Az idei és a jövő évi tél nagyon nehéz lesz, mert nem lehet gyorsan kiváltani az orosz gázt. Azt követően, tehát 2024-től viszont már normalizálódhatnak az árak. Akkor a jelenlegi 200 euró körüli, illetve az idénre és jövőre általunk várt 150-150 eurós megawattonkénti átlagár 50-100 euró körüli szinten stabilizálódhat – mutatott rá Pletser Tamás.
Az ellátás biztonsága nagy mértékben függ attól, milyen lesz a téli időjárás. Különösen február és március lesz kritikus. Ilyenkor csökkennek ugyanis a tartalékok az európai gáztárolókban. Márpedig ezek fizikai adottsága, hogy amikor tele vannak, sokat lehet kivenni belőlük, amikor kiürülnek, akkor egyre kevesebbet, 15 százalékos töltöttségi szintnél például már alig. Vagyis, ha márciusban kemény hideg lesz, akkor probléma lehet.
Figyelembe kell venni, hogy abból a négy nagy vezetékből, amelyeken keresztül az oroszok szállítottak gázt Európába, most kettő áll, az Északi Áramlat 1 és a Jamal. Még működik ugyan az ukrán tranzit, de az is veszélyes, mert már csak egy ponton jön a gáz, és nem tudni, mikor lehet ez is a háború áldozata. Így csak a Török Áramlat tűnik biztosnak, amelyen Szerbián keresztül jöhet a gáz.
Most vagyunk a történelem során a harmadik nagy energiaár-robbanás időszakában. Ennek egyik oka, hogy 2010 és 2020 között alacsonyak voltak az árak, emiatt nagyon visszafogott volt a beruházási aktivitás – a kőolajiparból például mintegy 3 ezer milliárd dollárnyi beruházás hiányzik –, emiatt nincs elég kínálat kőolajból és földgázból. Ez is hozzájárult a háború mellett az energiaválsághoz. A másik árdrágító tényező, hogy komoly zöldesítés folyik a világban, főként annak nyugati felén. Illetve a fejlődő országokban kezd kialakulni egy komoly középosztály, körülbelül 3 milliárdnyian vannak annak a kapujában, hogy úgy fogyasszanak, mint a nyugatiak, ami az energiakereslet növekedésével jár. A harmadik ok pedig a geopolitika. Az látható, hogy a három nagy olaj- és gáztermelő, illetve -tartalékkal rendelkező országot – Iránt, Venezuelát és Oroszországot –, egyszerre sújtják szankciókkal.
Középtávon tehát magasan maradhatnak az energia- és árupiaci árfolyamok, az árupiacon lesz egy komoly fellendülés – ennek a jelei már most is látszódnak.
Hogyan profitálhatunk az emelkedő árupiaci árakból?
„Árupiaci indexekkel, vagy árupiaci szektor vállalataiba fektető részvényalapokkal” – véli Pletser Tamás. Ilyen például az Erste Stock Commodities befektetési alap, vagy a jelentős árupiaci kitettséggel rendelkező Real Assets Alapok Alapja.
Ezekbe az alapokba az olaj és a gáz mellett olyan termékek szerepelnek, mint a lítium, melynek ára is nagyon komolyan nő. Egyrészt a világ nagyon gyorsan át akar állni a lítiumalapú közlekedésre, másrészt lítiumra nagy szükség van az akkumulátoroknál is. Ugyanakkor a gázt is lehetne helyettesíteni lítiummal az áramtermelésben. Az elektrifikáció előretörése pedig a rézkeresletet növeli. Emellett a hidrogén, illetve a hidrogén-technológiákhoz szükséges anyagok, a platina és a palládium iránti igény ezek árát is felhajthatja. A megújuló energia nyersanyagigénye nagyságrenddel magasabb, mint a kőolajé.
Hosszabb távon az árupiaci befektetések nagyon jók lehetnek. Azt érdemes ugyanis tudni a nyersanyagokról, hogy ezeknek általában hosszú a beruházási ciklusuk. Ami azt jelenti, hogy sokkal gyorsabban nő a kereslet, mint amennyi idő alatt az arra reagáló kínálat létrejön.
Érdemes azt is figyelembe venni, hogy nagyon úgy tűnik, a kínai gazdaság nagy bajban van, 1990 óta először csökken az ázsiai nagyhatalom fogyasztása. 2023-ban pedig még az ideinél is komolyabb gazdasági lassulás jöhet, s emiatt egy jelentősebb nyersanyag iránti keresletcsökkenés – amivel párosul még a száguldó infláció miatti kamatemelés –, ami az árfolyamok zuhanása miatt kedvező beszállási pontokat jelenthet. Hiszen a világ mindenképpen a megújuló energiákra való átállás irányába halad, ami elképesztő nyersanyagigénnyel fog járni, ez pedig árfelhajtó hatású.
Konklúzió
Pletser Tamás úgy véli, ez az energiaválság szerencsére kicsit felébreszti Európát, amely az utóbbi időben a szélsőségek felé mozdult el. „Kezdünk realistábbak lenni. Erre utal egyebek mellett az, amikor a német kormány zöldek által delegált minisztere azért lobbizik, hogy a szénerőműveket újraindítsák, sőt még a nukleáris erőművet is készenlétbe akarja állítani. Nagyon bízom abban, hogy az európai politika okos lesz, és nem az indulatok, az érzelmek, hanem tényleg a racionalitás vezérli. Lehet, hogy szerencsénk lesz azzal, hogy a világ gazdasága – nemcsak Kína, hanem az USA és sorolhatnám – lassul, emiatt az energiakereslete csökken, ami az árakra is mérséklően hathat” – hangsúlyozza az Erste Bank olaj és gázipari elemzője.
