Meloni hétfőn Kijevbe utazik, aminek Berlusconi aligha örül
A tavaly októberben hivatalba lépett Giorgia Meloni jelezte, hogy még február 24., vagyis az Ukrajna elleni orosz támadás első évfordulója előtt tervezte a vizitet.
Az Olaszország Fivérei szélsőjobboldali párt vezetője Ukrajna határozott támogatója, de a kijevi látogatás a jobboldali kormánykoalícióján belül súrlódásokhoz vezethet. Silvio Berlusconi volt kormányfő – akinek konzervatív Forza Italia pártja a koalíció tagja – ugyanis napokkal ezelőtt hangoztatta, hogy ha ő lenne a miniszterelnök, nem találkozna Zelenszkijjel. Berlusconi szerint az ukrán elnök tehető felelőssé a háborúért.
Antonio Tajani külügyminiszter – aki szintén a Forza Italia tagja, illetve annak egyik alapítója – szombaton viszont azt közölte, hogy a G7 csoport müncheni tanácskozásán találkozott ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával, akit Olaszország támogatásáról biztosított.
Olaszország és Franciaország nemrég véglegesítette a tárgyalásokat arról, hogy tavasszal korszerű légvédelmi rendszert szállítanak Ukrajnának.