14° Budapest
2025 május 10., szombat
image

Megvillantották azt az elektromos Fordot, amely már Volkswagen-alapú

Hamarosan bemutatkozik az első elektromos Ford, amely már a Volkswagen platformjára épül a két cég közötti megállapodásnak köszönhetően. Az új modellt az általunk is elbúcsúztatott Fiesta helyén építik majd Kölnben. Az elektromos újdonság hivatalos neve még nem ismert, de úgy hírlik, egy történelmi Ford – például a Cougar – nevét hozhatja vissza.

A kocsi alapját a Volkswagen ID.4 adja, méretét tekintve pedig talán a jelenlegi Ford Puma modellhez lehet a legközelebb. A most megjelent előzetes sokat nem mutat a kocsiból, a LED-es nappali menetfényen kívül semmi nem látszik rajta igazán, maximum annyit lehet érzékelni, hogy egy kisebb méretű szabadidő-autóról van szó.

A modell hajtási rendszerének teljesítménye 150 és 300 lóerő közötti lehet akkumulátor opciótól függően. Ezek 350 és 480 kilométeres hatótávot biztosíthatnak.