19° Budapest
2025 augusztus 22., péntek
image

Megszüntették a nyomozást a Híd a munka világába program ügyében

Hét év után, bizonyítottság hiányában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megszüntette a nyomozást az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába című programjának ügyében – értesült a 24.hu a Fővárosi Főügyészségtől. Mint írták: a határozat ellen panasz egyelőre nem érkezett.

Az adóhatóság júniusban fél évvel, december 10-ig hosszabbította meg az eljárást, amely még 2015-ben indult költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával az akkor még LMP-s Hadházy Ákos feljelentése nyomán.

Az ügynek öt gyanúsítottja volt, de nem volt ott köztük a program ötletgazdája és levezénylője, Farkas Flórián volt fideszes országgyűlési képviselő, aki a visszaélések idején a roma önkormányzat elnöke volt.

A 2013-ban indult program keretében az ORÖ-nek munkaerő-közvetítő irodahálózatot kellett volna létrehoznia, amely folyamatos és kiszámítható munkát biztosított volna a hátrányos helyzetűeknek, elsősorban romáknak. Ehhez európai uniós forrást is kaptak. Ugyanakkor

a szervezet számos nehezen magyarázható tétel mellett autókra, irodákra, bútorokra és egy gellérthegyi villára költött százmilliókat, működő irodahálózatot pedig sosem állított fel.

A programot felügyelő minisztérium, az Emmi saját belső vizsgálatai nyomán végül 2015 végén lefújta a projektet, és a szociálisszövetkezet-alapításra kiutalt 1,6 milliárd forintnyi uniós támogatás visszafizetésére kötelezte az ORÖ-t. Visszaadnia végül csak 300 millió forintot kellett, 1,3 milliárd forintot ugyanis a kormány adott – nyilván a botrány elkerülése miatt.

2016-ban az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF is vizsgálódott, megállapításait 2018-ban küldte meg a Legfőbb Ügyészségnek. Ezt később a 24.hu hozta nyilvánosságra. Eszerint az Emmi, mielőtt felbontotta a szerződést, 24 szabálytalansági eljárást indított az ORÖ-beszerzésekkel kapcsolatban, 11-nál pedig meg is állapított szabálytalanságot.

Az elszámolásra benyújtott, összesen 1,6 milliárd forint értékű tételekről azt írta az OLAF: a „teljes összeg esetében fennáll a szabálytalanság gyanúja”. Ennek ellenére – a nyomozati anyagok tanúsága szerint – a hatóságok a hét év alatt egyszer sem kérdezték ki Farkas Flóriánt, pedig a programban kötött szerződések nagy részét ő írta alá.