• 2023 február 08.

"Megkérdezték, hogy a CPg-ben játszom-e. Igen. Puff, rabosítottak"

hvg.hu: A 1970-es évek második felében Magyarországon az „őszinte kőkemény rockzene” volt a menő, olyan zenekarokkal, mint a Piramis, Edda, P. Mobil és társaik. Ha jól tudjuk, az ős-CPg még iskolai zenekarként először erre a hullámra próbált ráülni, nem is punk zenekar volt?

Benkő Zoltán: Jó hosszú hajam volt, az egész városban csak egy arcnak volt hosszabb, egy szobrász gyereknek, Balogh Sanyinak. Én P. Mobil-os csöves voltam zsenge tinédzser koromban. Próbáltunk valami olyasmit játszani, de nem tudtunk zenélni. Az volt a nevünk, hogy Come on Group, azaz CG. Én ekkor másodikos szakközépiskolás voltam. Még nem volt a nevünkben a „P”, hiszen a punk zenéről nem is hallottunk még. Fél év múlva az Ifjúsági Magazinban megjelent egy gyalázkodó cikk a punkzenekarokról, ahol a tagok nem is tudnak hangszeren játszani, egy képen még a Sex Pistols is ott volt. Ez tetszett nekünk. Volt egy egyetemista haverom, aki járt át Jugoszláviába, hozta onnan a lemezeket, mi is hallgattuk a szerb rádiót, ott nem volt tabu a punkzene, szerepelhettek a rádiókban, tévékben, lemezeket adhattak ki. A szerbül tudó haverok fordították a szövegeket. Kezdtük megismerni, mi az a punk. Elhatároztuk, hogy hasonlót próbálunk csinálni, mint a Sex Pistols, meg a Ramones, Egy idő után bekerült a nevünkbe a punk is, így lettünk Come on Punk Group, azaz CPg.

hvg.hu: Csongrád megyéről az hírlett, hogy nagyon kemény volt a pártvezetés, nem tűrték az elhajlókat, a rendőrök keményen felléptek a nekik nem tetsző fiatalokkal szemben.

B. Z.: Komócsin Mihály keményvonalas pártvezér és a klánja volt az úr errefelé. Szegedre a P. Mobilt, a Beatricét be sem engedték. Semmi ilyesmi zenének nem volt itt helye. Érdekes módon volt viszont a Szegedi Ifjúsági Napok, amire rengeteg fiatal érkezett a városba. Előfordult, hogy ültek a csövesek a Stefánia parkban, egyszer csak, minden előzmény nélkül rájuk rontott vagy ötven rendőr gumibotokkal, és akin bőrnadrág volt, azt agyba-főbe verték. Minket is állandóan igazoltattak, egy idő után már messziről kiszúrtuk a civil ruhás rendőröket is, próbáltuk elkerülni őket.

hvg.hu: Hogy sikerült egyáltalán elintézni, hogy felléphessen a CPg?

B. Z.: Először még nem tudták, mi ez a punk izé. Lementünk a klubba, mondtuk, hogy szeretnénk játszani. Ott volt valami diszkó meghirdetve, mondták, hogy jó, adunk lehetőséget a kezdő zenekarnak. Akkor még híre-hamva sem volt az újhullámos zenekaroknak és a punknak itthon. És egyszer csak megjelent egy zenére kiéhezett hatalmas tömeg az első koncertünkön. A művelődési ház pincéjébe vagy ezren akartak bezsúfolódni, a kint maradtak teljesen elrekesztették az utcát. De ekkor még nem volt baj, sőt bekönyörögtük magunkat pár hét múlva egy másik, már nagyobb helyre, az East együttes elé.

hvg.hu: Meglepő párosítás. Egy értelmiségi, jazzes progresszív rock zenekar, és a CPg.

B. Z.: A közönség első soraiban leginkább öltönyös professzorok, meg elegáns, kiskosztümös idősebb hölgyek ültek. Mi meg készültünk ezzel-azzal. A basszusgitáros testét befestettük rózsaszínre, aztán leöntöttük liszttel. Vettünk vagy 20 kiló kenyeret, fölvágtuk, megzsíroztunk, és csináltunk WC-papírból belépőjegyet. Később azzal rágalmaztak minket, hogy lázítottunk, azt mondtuk, „most egyetek, mert később már nem nem ehettek”, pedig szó sem volt lázításról, ezt csak gegnek gondoltuk a belépő mellé. A rendszer egyszerűen paranoid volt. Az első koncertünkön lepedőkre írtuk nagy betűkkel, hogy „Üdvözöljük a nem megjelent rendfenntartó szerveket!”. Viszont lenyomtuk a műsort. Nem tudtunk zenélni, az Eastnek nagyon jó cucca volt, így lehetett hallani, hogy katasztrófa az egész.

hvg.hu: Ennek már lett következménye?

B. Z.: Elindult ellenünk pártvonalon egy vizsgálat. Mi ebből annyit vettünk észre, hogy odajöttek hozzánk az utcán idősebb fiatalok, hogy ők szociológia szakos egyetemisták, és nagyon érdekli őket ez az egész punk meg csöves téma. Mondjuk el nekik a szövegeinket, mert nem értik rendesen a koncerten.

B. Z.: Akkor még nem volt meg ez a számunk, nem is volt még ilyen kommunistaellenes kirohanásunk, maximum olyan, hogy „Magyarország nagyon csúnya már, Magyarország még most vigyázz”. Mindenesetre ők jegyzeteltek rendesen, és mondták, hogy találkoznának még velünk. A harmadik találkozóra már a helyi KISZ székházba hívtak minket. Bementünk, és ki volt írva a nevük réztáblán az egyik ajtón. Akkor jöttünk rá, hogy ezek KISZ-es funkcionárius arcok. Az iskolaigazgatóm közben behívatott, és tajtékozva ordított, hogy „ebben az országban a szél ellen pisálni nem lehet”, mit képzelünk? Az érettségi előtt két hónappal azt mondta, ha nem vesz ki anyám az iskolából, kirúgnak, és soha többet egyik iskolába sem járhatok Magyarországon. Anyám megijedt, és kivett. Hamarabb kellett volna onnan lelépni. Többet nem is jártam középiskolába, estire sem.

hvg.hu: A többieket is kirúgták? Akkor Kis Antal ("Kicsi"), Kocsis Tibor ("Bőr") és Nagy Zoltán ("Kutyás") volt még a CPg-ben.

B. Z.: Kis Antit szintén kirúgták, a másik két tagot viszont nem, mert ők másik, sokkal lazább iskolába jártak, mint mi. A rendőrség viszont ránk szállt ezután. Az utcán is állandóan megállítottak, igazoltattak. Könnyen kiszúrtak, addigra már punk frizuránk volt. Ekkor kezdtünk el karcosabb dalokat is írni.

Ahogy egyre keményebben kezdtek fellépni ellenünk, mi is elkezdtünk radikalizálódni.

Kitalálták, hogy felszámolják az egész csöves meg punk tömörülést Szegeden. Lejárató, hazug cikkek jelentek meg a helyi pártlapban, a Délmagyarban, hogy a szegedi ifjúság „tetvészkedik” a Dugonics téren, meg, hogy miért nem elég nekünk az MSZMP nyújtotta ifjúsági program, mit lázadunk. Ha megtudták igazoltatásnál, hol dolgozunk, kirúgattak, és várták, hogy leteljen a 30 nap, ami után már „közveszélyes munkakerülésért” le tudnak sittelni. Minden október 23-án összeszedtek minket. Rendszeresen voltak házkutatások. Ránk küldték a kommunista Ifjú Gárda tagjait, hogy verjenek meg. Minden módon kriminalizálni próbáltak minket.

hvg.hu: Miután Szegeden teljesen ellehetetlenítették nemcsak a zenekar működését, de az életüket is, gondolták, elmenekülnek. Felmentek Budapestre. Miért gondolták, hogy ott jobb lesz?

B. Z.: Sokat jártuk fel stoppal Pestre, lett egy csomó haverunk az ellenzéki figurák közül, meg az akkor már szélesedő punk-szcénából is. Még egy szegedi rendőrségi ügy kapcsán megismerkedtünk Haraszti Miklósékkal, akik írtak rólunk a szamizdatban. Ekkor már az egész országban terjedt kazettán a próbákon meg koncerteken felvett műsorunk. Azt gondoltuk, hogy Budapesten tiszta lappal lehet kezdeni, ott nem fognak ismerni minket, és tudunk majd játszani. Gyorsan bedőlt ez az elmélet. Szereztem albérletet, be is jelentkeztünk mind a hárman az ideiglenes címre (a basszusgitárosunk, Takony nem jött fel velünk, ő még csak 14 éves volt akkor, csak a koncertekre csatlakozott). Az első hétvégén hazamentünk Szegedre, a rendőrök szokás szerint igazoltattak az utcán, felírták a nevünket és a címünket. Már hétfőn meg is jelent a budapesti albérletnél a rendőrség. Onnantól a körzeti megbízott elkezdett napi szinten kijárni esténként. Kemény időszak volt, nem nagyon volt pénzünk. Először nem volt munkahelyünk sem.

Mindig éhesek voltunk, fűteni sem bírtunk. Viszont rengeteget nevettünk – a végletes szegénység tényleg vidámmá tesz, hisz nincs mit vesztenie az embernek.

Aztán utcaseprőként dolgoztunk. Sírásóként el akartunk helyezkedni a cinkotai temetőben, de onnan inkább eljöttünk, mert a fagyos földbe kellett volna sírt ásni. Egy idő után búvóhellyé nyilvánították az albérletünket, így már házkutatási engedély nélkül is bármikor bejöhettek. Jöttek is hetente többször. Mi kicsavartuk a villanyégőt, nyitva hagytuk az ajtót, kiraktuk a személyiket az asztalra. Verték az ablakot, hogy ajtót kinyitni, mi meg fel se keltünk, csak kikiabáltuk, hogy nyitva van. Bejöttek. – Személyit elővenni! – Ott van az asztalon.

hvg.hu: Koncertezni jobban lehetett Pesten?

B. Z.: Valamennyire, de azért nem sokkal. A rendszer mindenütt ugyanaz volt. A VHK-sokkal jöttünk össze, velük játszottunk itt-ott. Nagy Feró is látott minket valahol játszani, megtetszett neki a CPg, meghívott minket, hogy játsszunk előttük a Közgázon.

hvg.hu: Akkoriban született a dal Erdős Péterről (a magyar popzenei világ irányítója a Kádár-korszakban – a szerk.), aki ezt nem vette túl jó néven.

B. Z.: Felerészt Budapesten születtek azok a dalok, amiket általában ismerni szoktak tőlünk. Az Erdős nagy siker volt a koncerteken, többen kikeresték a telefonkönyvből Erdős otthoni számát, felhívták este, és amikor felvette, benyomták neki kazettáról a számot, hogy „Erdős Péter a k*va anyád!”. Egyszer üzent nekünk Erdős, hogy beszélni szeretne velünk. Meglepődtünk, de mondtuk, hogy oké. Akkor én pont nem voltam Pesten, de a Béláék (Haska Béla, a zenekar akkori énekese – a szerk.) elmentek, csakhogy előtte valami szülinapon voltak a Rómain, és jól bepiáltak. Ő úgy mesélte, hogy Erdőssel ott volt a Wilpert Imre is, akinél volt egy táska. Kiderült, hogy abban egy magnó volt, amivel titokban felvették volna az egész beszélgetést. Béláék viszont mondták, hogy így nem lesz beszélgetés, otthagyták őket. Miután elmentek a találkozóról, a zenekar tagjai buszra szálltak, ahol beléjük kötött egy társaság, verekedés kezdődött. Meggyőződésem, hogy ez egy megrendezett provokáció volt. El is ítélték Bélát meg Kutyást garázdaság miatt három hónapra. Pedig inkább őket verték a kötekedők.

hvg.hu: Egyedül maradt Pesten?

B. Z.: Új albérletet kerestem, új munkahelyet találtam. Egyszer ebédszünetben hazamentem, hallom, verik az ajtót. Meleg nyár volt, fürdőgatyában voltam, kimentem, ott állt két rendőr. Mondták, hogy menjek velük, mert tanúskodni kell Kutyásék ügyében. Mondom, jó, csak felveszek valamit. Erre ők, hogy nem kell, jól vagyok én így is, nemsokára jöhetek vissza. Ehhez képest fél évig bent voltam. A fürdőgatyában annyit ültem a fa priccsen, hogy átlátszóra kopott.

hvg.hu: Akkor már megvolt az ominózus, csirkés koncert?

B. Z.: Igen. Ez azután történt már.

hvg.hu: Erről a Kozák téri buliról sok mindent lehetett hallani. Mi történt ott pontosan?

B. Z.: A koncert előtt fellapoztuk a kis füzetecskénket, amibe az ötleteinket írtuk, és kitaláltuk, hogy csináljuk meg a csirkeól-bulit. A főbérlő néninknek voltak csirkéi, azok közül egyet "kölcsönvettünk". Az volt a terv, hogy másnap sértetlenül visszavisszük. A koncerten a lábára egy kis madzagot tettünk, amivel a mikrofonállványhoz kötöttük. A buli előtt szóltak a punkok, hogy vigyázzunk, mert helyi újpesti vagányok meg akarnak verni minket. Mi erre azt mondtuk, olyan nincs, hogy minket itt megverjenek. Megegyeztünk, ha bármi történik, azonnal abbahagyjuk a zenét, és megvédjük egymást. Nálam volt egy mikrofonállvány, Haska Bélánál egy grill olló, rendesen felfegyverkeztünk. Meg is jelentek ezek az újpesti arcok, lökdösték a punkokat, egy srácot csúnyán le is csaptak. Minket viszont valamiért nem kóstolgattak. Elkezdtünk pengetni, de a tömeg a csirkére utazott, nyúlkáltak érte, Béla alig tudta megvédeni. Üvöltötték, hogy a „csirkét akarjuk”. Béla már énekelni sem tudott, védte a csirkét. Kezdett elfajulni a dolog. Egy idő után mondtam, adjuk inkább oda a szerencsétlen állatot, de előtte vágjuk le, ahogy szokták. Béla rálépett a szárnyára, fölpucolta a nyakát, elvágta a torkát, és kivéreztette. Utána beadta a tömegbe, ott meg széttépték apró cafatokra. Minden tiszta vér volt. Különben olyan volt ez egész, mint egy áldozati szertartás. Olyat éreztünk, mintha a légnyomás hirtelen erősen megváltozna. Mint amikor jön a vihar. Én lelassultam, egy csomóan meg iszonyúan bepörögtek a nézőtéren. Volt egy csaj, aki fél órával a koncert után még sikítozott, csomókban tépte ki a saját haját. A koncerttermet le akarták dönteni, a házat feldúcoló villanykaró méretű gerendákat kidöntötték. Nagyon furcsa energiák szabadultak el.

Egyébként a csirkét konkrétan az Erdős Péter című dalra tépték szét.

B. Z.: Később kiderült, hogy akkor már folyt egy fedett nyomozás ellenünk. Amikor Kutyásék szabadultak volna a garázdaságért kapott két hónap után, hirtelen letartóztatták őket a szabaduló zárkában újra, ezúttal már a CPg-ügy miatt. Áthozták őket a rendőrségi fogdába, engem pedig a lakásról vittek be. Megkérdezték, hogy a CPg-ben játszom-e. Igen. Puff, rabosítottak.

hvg.hu: Mégis mivel indokolták ezt?

B. Z.: Egy hónapig hozzám se szóltak. Utána felolvasták a szövegeinket, azt kellett megmondani, hogy mire gondoltunk ebben meg abban a számban. Kutyással tudtunk egymásról, titokban üzentünk, egyeztettük is, ki mit mondjon a vallomásokban. Így azok passzoltak is. De Bélát nem rakták a mi emeletünkre, sőt őt a párjával tudták zsarolni is. Így ő nyíltan beszélt mindenről, miközben mi mindent tagadtunk, próbáltuk kimagyarázni magunkat.

hvg.hu: Mondjuk, azt, hogy „Itt mindig kék az ég / Itt mindig zöld a fű / Itt nincsenek problémák / Itt mindenki tetű az MNK-ban” nehéz lehetett kimagyarázni. Vagy azt is, hogy „Rohadt büdös kommunista banda / Mér nincsenek ezek felakasztva”.

B. Z.: Hát igen, nem mindent tudtunk kimagyarázni. De például a Brezsnyev halálakor írt Cselszövőt, hogy „Meghalt a cselszövő, meghalt az állat, /a diktátor most már bálvánnyá válhat”, azt megpróbáltuk úgy magyarázni, hogy ott a rockzene halálára gondoltunk. De volt a Kádárról szóló Báb című dalunk, benne olyanok, hogy „Királyunk egy báb / őt dróton rángatják”, és a végén egy erős „anyád”, azt nem is merték firtatni a bíróságon. A CC20 című dalunkra, ami egy szovjet rakéta típusszámára utal, azt próbálták ráhúzni, hogy a náci SS-t élteti, miközben úgy szól, hogy „A szovjet atom is atom / A totalitást nem bírom / A rendőrség is zaklat engemet”. Abban az időben a propaganda szerint csak a Nyugat fenyegette a szocialista tábort atombombával. Amit tudtunk, tagadtunk, amit nem, azt nem, esetleg mondtam, hogy ezt nem lehet soronként elmagyarázni. Igazából nem adtunk elő védekezést, ezt meg is említi az ítélet. Mindenkit két évre ítéltek. Kivéve Takonyt, aki fiatalkorú volt, ő 2-3 hónapot ült összesen előzetesben.

hvg.hu: Három tag kapott tehát két-két évet. Ezt mindenki le is ülte?

B. Z.: Az ítélethirdetésnél fölálltam, hogy „Tisztelt Bíróság, fellebbezünk, szeretnék hazamenni a másodfokú döntésig”. Béla meg a Kutyás is mondta, hogy én is, én is. Tíz perc múlva már hamburgert ettünk a Nyugatinál. Hazamentünk, de aztán a másodfok helyben hagyott mindent, mehettünk be újra. Le is ültük az egészet. Én először próbáltam megszökni a börtönbe vonulás elől, de gyorsan elkaptak. Zárt ország voltunk, nehéz volt kiszökni a határon, jól őrizték a kommunisták a népet, amit a tulajdonuknak tekintettek.

hvg.hu: Mi volt az ítélet indoklásában pontosan?

B. Z.: Állam elleni izgatás és a Szovjetunió meg a szövetségi rendszer elleni izgatás nagy nyilvánosság előtt, folytatólagosan. (Az ítélet pontos szövege itt olvasható - a szerk.)

hvg.hu: A bizonyítékok a dalszövegek voltak?

B. Z.: Igen. És kipréseltek ellenünk egy csomó barátunktól mindenféle vallomásokat, hogy mi hangzott el a koncerteken stb. Próbálták összeugrasztani a punk társaságot.

hvg.hu: Ha jól tudjuk, az is az ügy fontos eleme volt, hogy összemosták a CPg-t a Mos-oi nevű, keményen rasszista zenekarral, és azt próbálták a CPg-re bizonyítani, hogy az egy fasiszta, rasszista együttes. Ez hogy volt pontosan?

B. Z.: Hogy minket összekevertek a Mos-oi-jal, arról elsősorban egy olyan kazetta tehetett, ami rosszul volt feliratozva, és így terjedt el mindenütt az országban. Néhány újságíró a cikkeiben is tudatosan vagy véletlenül összekeverte a két együttest. Az azóta megszerzett rendőrségi iratokban is olvasható, hogy fasisztáznak minket, és általában a punkokat. Éppen most kaptam 190 oldalnyit a rólunk írt aktákból az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából. De a bíróság már tisztában volt azzal, hogy nem mi énekeltük a Romániát vagy a Cigánymentes övezetet.

hvg.hu: Az egész lejárató kampány mögött, állítólag azért ott volt Erdős Péter is.

B. Z.: Igen, bár mi erről akkor nem tudtunk semmit, legfeljebb sejtettük.

hvg.hu: Milyen volt kijönni, mi történt utána?

B. Z.: 21 éves koromtól 24 éves koromig voltam sitten. 1986 végén engedtek ki. Utána jelentkezgetni kellett a rendőrségen, és hamarosan be akartak hívni a seregbe. Én viszont sokat ültem együtt katonákkal, akik azt mondták, hogy annál még a sitt is jobb, nem akartam bevonulni. Akkoriban sokan úgy próbálták megúszni a katonaságot, hogy álöngyilkosságot követtek el, majd diliházba vonultak kicsit, hogy legyen papírjuk az alkalmatlanságról. Én is próbáltam megúszni, kétszer is voltam bent. Aztán kaptam a bevonulásra egy féléves halasztást, végül hamisítottam útlevelet, és kiszöktem Ausztriába. Távollétemben elítéltek 1 év 8 hónapra közokirat-hamisításért és tiltott határátlépésért. Táborban voltam, majd Bécsben laktam, ott már dolgoztam is. Onnan pedig Amerikába mentem.

hvg.hu: Ott mi történt?

B. Z.: New Yorkba vittek, ahol a színházas Halász Péter szerzett nekünk olcsón lakást. Egy kínai étteremben dolgoztam egy évig. Utána viszont összevesztünk a barátnőmmel, ráadásul a munkahelyem is megszűnt. Gondoltam, szétnézek a nyugati parton. Három hónapot voltam Los Angelesben, aztán visszamentem New Yorkba. Aztán még vagy hatszor megjártam ezt az utat. Öt évig voltam kint Amerikában, sőt miután hazajöttem, még egyszer visszamentem fél évre. Egyébként csak 1993-ban sikerült kiharcolnom, hogy engedjenek vissza. Akkor küldtek valami levelet, hogy eltörlik a priuszomat. Igaz, korábban egyszer, hontalan útlevéllel Görögországon keresztül feljöttem Szabadkáig, ott találkoztam anyámmal, meg a haverjaimmal.

hvg.hu: A többi CPg tag itt élt végig, ők nem mentek el?

B. Z.: Igen, a többiek végig Szegeden éltek.

hvg.hu: Mikor aktivizálódott újra a CPg?

B. Z.: 2000-ben, amikor elkészült a Pol Pot megye punkjai című dokumentumfilm, újra elkezdtünk játszani. Én viszont kiszálltam egy év után, akkor született a kisfiam, és nem akartam minden hétvégén távol lenni. A többiek még folytatták, de végül abbahagyták ők is. Amikor Béla nemrég hajléktalan lett, csináltunk neki egy gyűjtést, aztán kitaláltuk, hogy annyian adományoztak, csinálunk egy ingyenes koncertet Pesten, meg egyet Szegeden. Szegedet a Covid miatt nem tudtuk megcsinálni. Helyette Pécsen volt, nagyon sokan jöttek, és jó is volt a koncert. Pedig előtte a Kutyás biciklivel elesett, eltörte a nyakcsigolyáját, majdnem lebénult, Bélának meg agyvérzése volt, agyműtéten esett át. Elég necces volt ennyi idő után újra zenélni, de a koncerten mindenki megtáltosodott.

hvg.hu: Idén pedig a Toxic Fesztiválon lépnek fel.

B. Z.: Igen, Orfűn fellépünk a főnapon.

hvg.hu: Hol dolgozik?

B. Z.: Egy kéményseprő cégnél vagyok már 23 éve, voltam mindenféle pozícióban, végig jártam a szamárlétrát.

hvg.hu: Ha visszagondol az életére, elégedett?

B. Z.: Megvagyok. Háromszor elváltam ugyan, de mind a három gyerekemmel (27, 19, 12 évesek) tartom a kapcsolatot. Lassan kirepül mind, én meg már öreg vagyok, 60 éves. Ilyenkor visszatekint az ember a fiatalságára.

Hát, érdekes volt, mit mondjak.

Elég meredek tinédzser voltam, de az biztos, hogy én éltem akkoriban. Sokan vannak úgy, hogy járnak iskolába, aztán dolgozgatnak, és öreg korukra rájönnek, hogy már nincs életük, és talán nem is volt, most meg már nem fiatalok, lekéstek mindenről, jönnek a betegségek. Én kiéltem magam. Csoda, hogy nem haltam bele! Nem vertek agyon, nem estem bele semmilyen kábítószerbe. Lehet, hogy épp jókor vontak ki a forgalomból. Amikor kijöttem a börtönből, elvitt egy haverom egy lakásba, hogy találkozzak a többiekkel. Bementünk, ágyakon hevert mindenki, beszúrva, fel se keltek, hogy köszönjenek.