Megfejtették a magyar vizsla minden titkát genetikusok
A kutyatenyésztésben gyakran merül fel a kérdés, hogy egy törzskönyvvel nem rendelkező egyed a fajtához tartozik-e vagy sem. A tenyésztők és a tenyésztőszervezetek eddig csak a küllemi bírálatra tudtak hagyatkozni ebben a döntésben. Még egy ténylegesen fajtatiszta kutya is kerülhet ilyen bírálati helyzetbe, ha elmulasztották a törzskönyvezését, vagy ha kóbor kutyaként nem lehet egyedileg azonosítani – emlékeztetnek közleményében a kutatócsoport, amely a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ Haszonállat-génmegőrzési Intézete (NBGK HGI), valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézete és Állattenyésztési Tudományok Intézete (MATE-GBI/ÁTI) tudósaiból állt össze.
Mint a kutatók rámutattak, az egyik legkorszerűbb genetikai eljárás, az SNP-chip technika segítségével ma már hozzávetőleg 240 ezer pontot lehet egyszerre jellemezni egy kutya DNS-éből. Ez az eljárás nagyfelbontású egyedi mintázatot ad az egyed kromoszómáiról. Ha az adott fajtából sok egyedet vizsgálnak meg, akkor a fajtára jellemző mintázatot is ki lehet mutatni, ennek segítségével pedig eldönthető, hogy melyik kutya tartozhat a fajtába és melyik nem. Ezt nevezik genetikai fajtaprofilnak.
A genetikusok elsőként a rövidszőrű magyar vizsla fajta genetikai profilját hozták létre többéves kutatómunkával, amelyet a kormány génmegőrzési stratégiai programja támogatott. Az erről készített tudományos közlemény a Genes tudományos folyóirat legújabb számában jelent meg.
Mint a közlemény emlékeztet, az Agrárminisztérium már évekkel ezelőtt célfeladatként jelölte meg az NBGK-HGI számára a kilenc magyar kutyafajta (puli, pumi, mudi, kuvasz, komondor, rövid- és drótszőrű magyar vizsla, erdélyi kopó és magyar agár) genetikai vizsgálatát. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége, az egyes fajták tenyésztőszervezetei, valamint az egyéni tenyésztők gyűjtik az ehhez szükséges vérmintákat. A kutatók a genetikai vizsgálatokat a rövidszőrű magyar vizsla hetven mintájának elemzésével kezdték több, korábban már leírt és két újonnan kidolgozott statisztikai módszerrel.
Bebizonyosodott, hogy e minták – a pedigréinformációkkal összhangban – genetikailag is valóban homogén csoportot képeztek a többi vizsgált fajtához viszonyítva, és hozzájuk értelemszerűen a drótszőrű magyar vizsla egyedek mutatkoztak genetikailag a legközelebbinek. Közülük is egyetlen, a rövidszőrű csoporthoz genetikailag a legközelebb álló drótszőrű egyedet választottak ki a kutatók a fajtaprofil 0–1 tartományának a maximumaként, a nulla pontot pedig a rövidszőrű magyar vizslák legjellemzőbb értéke/egyede adta.
A fajtabesorolás úgy történik, hogy a már bizonyítottan rövidszőrű magyar vizsla egyedekből álló referenciapopulációhoz viszonyítanak minden, a fajtába újonnan besorolandó állatot. Az SNP adatok analízise egy 0 és 1 közötti számot eredményez, amely a rövidszőrű magyar vizslához való genetikai hasonlóságot tükrözi.
A tenyésztők és a genetikusok fogják majd többszörös tesztelések után kialakítani ebben a tartományban azt a küszöbértéket (például 0,8), amely alatt a besorolandó egyed genetikailag is rövidszőrű magyar vizslának minősíthető vagy kizárható a fajtából.
Mivel a kifejlesztett módszerek univerzálisnak tekinthetők, ezért a kutatók tesztelni fogják ezeket nemcsak a további nyolc magyar kutyafajta, hanem egyéb állatfajok egyes fajtáinak esetében is.
