19° Budapest
2025 augusztus 13., szerda
image

Megépítik a világ legnagyobb chipgyárát, 86 421 milliárdot költ rá a Samsung

Dél-Korea szerint a helyi Samsung Electronics hamarosan megépíti a világ legnagyobb chipgyárát Szöul környékén. A vállalat állítólag 230 milliárd dollárt, vagyis mintegy 86 421 milliárd forintot tolna bele a projektre – írta meg a CNN. A terveket Jun Szogjol, Dél-Korea elnöke jelentette be, nem sokkal később pedig a Samsung is megerősítette.

A klaszter Kjonggi tartományban épül majd fel, a teljes beruházás két évtizedet is igénybe vehet. Eközben a kapcsolódó szellemi tulajdon védelmében az ország felülvizsgálja az ipari technológia védelméről szóló törvényt.

2022 májusában a Samsung arról kommunikált, hogy 350 milliárd dolláros beruházást tervez, és több tízezer munkahelyet teremt 2026-ig. A cég elsősorban olyan üzletágakba akar beruházni, mint a chipgyártás és a gyógyszeripar. Azt nem tudni, ez a terv mennyiben fedi a dél-koreai kormány által bejelentett beruházást.

Sanjeev Rana elemző a CNN-nek úgy nyilatkozott, a Samsung mostani lépése megfelel a piaci várakozásoknak. A dél-koreai cég az elmúlt években nagyobb figyelmet fordított a félvezetők gyártására, miután világszerte hiány alakult ki a processzorokból.

A világ fejlett chipjeinek túlnyomó többsége mindössze két helyen, Tajvanon és Dél-Koreában készül. Tajvan ipara erősebb, de Dél-Korea a CNN szerint elébe megy a kihívásnak. A világot ugyanakkor aggodalommal tölti el, hogy csak két helyre koncentrálódik a gyártás, ugyanis egy váratlan esemény teljesen beboríthatja a világpiacot.