Budapest
2025 szeptember 13., szombat
image

Márki-Zay Péter piros pontot adott Lázár Jánosnak

„Itt végre nem az egyéni, hanem a közösségi érdekek domináltak, bravó!” – írta Facebook-bejegyzésében Hódmezővásárhely polgármestere. – A május elsejével indított vármegyebérlet és országbérlet (vasúti és autóbuszos közlekedésre) egy régóta időszerű és gazdaságilag-környezetvédelmileg is racionális megoldás."

Márki-Zay Péter hozzátette, hogy „mi éppen ebben a szellemben újítottuk meg a városi buszközlekedést, amit ugyanez a Lázár János minden erővel igyekszik ellehetetleníteni, pedig remekül kiegészíti a Tram Train Vásárhelyt Szegeddel összekötő menetrendjét.”

A 30 napos bérlet – amit május 1-vel vezetnek majd be – díjazása a következőképpen néz ki: