Már ügyészként dolgozik a férfi, akit Völnerék protezsáltak be a végrehajtói szakvizsgára
„Még egy név beúszott. (…) Valami Bodnár Bence nevű. Aki a BM egy fontos emberének a kabinetjében van” – mondta a kiszivárgott nyomozati anyagok szerint Völner Pál Schadl Györgynek 2021 szeptemberében. Akkor épp végrehajtói szakvizsgákra hirdettek meg soron kívül időpontot, és a nyomozati anyag szerint Kubatov Gábor, valamint egy belügyminisztériumi „fontos ember” és egy parlamenti kabinet munkatársa is telefonált Völneréknek, hogy valaki számára szükség volna plusz időpontra.
A Telex most Bodnár Bence ügyéről írt külön – ő volt az, akire Jeney Orsolya egykori helyettes államtitkár külön felhívta Völnerék figyelmét. A portál úgy tudja, hogy a vizsgáját letette, de végrehajtó nem lett végül. A Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője azonban most megerősítette a Telexnek, hogy Bodnár 2022. december 1-jétől ügyészként dolgozik, méghozzá a Legfőbb Ügyészség Közérdekvédelmi Főosztályán.
Vagyis annál az intézménynél kapott munkát, amely egy évvel korábban az őt protezsáló Schadl és Völner ellen vádat emelt.
A nyilvános adatok alapján Bodnár Bencének hívták 2018–2019-ben a Belügyminisztérium egy helyettes államtitkárát, korábban pedig Pintér Sándor miniszteri titkárságának vezetőjét is, de hogy ugyanarról az emberről van-e szó vagy csak névazonosság van, az nem derülhet ki, mert az ügyészekről szóló törvény alapján a Legfőbb Ügyészség nem adhatja ki az ügyészek életrajzát.