Már most tanulja meg ezt a telefonszámot, mert szüksége lesz rá, ha az ügyeletre akar menni
Február 1-én Hajdú-Biharban debütált az új ügyeleti rendszer amelynek lényege, hogy az ellátást a Mentőszolgálat koordinálja, a háziorvosok pedig beszállnak ügyelni.
Ennek kapcsán Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár azt hangsúlyozta szerdán a Kossuth rádióban, hogy
az új rendszerben a betegnek a 1830-as központi telefonszámot kell majd felhívnia.
Így a vármegyei mentésirányításhoz kapcsolják, ahol a tünetei alapján mondják meg neki, hogy megvárhatja-e a másnapi háziorvosi ellátást, be kell-e mennie a központi háziorvosi ügyeletre, vagy azonnal mentőautót indítanak hozzá.
A 1830-as telefonszámot egyelőre csak Hajdú-Biharban élők használhatják, később fokozatosan az egész országra kiterjesztik. Hajdú-Bihar után Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyével bővítik a rendszert, márciustól pedig Győr-Moson-Sopron vármegyével. A tervek szerint 2023 decemberére Pest vármegyét, 2024 elején pedig Budapestet is bekapcsolják az új ellátási rendszerbe.
Az új ügyeleti rendszerrel szemben több kritika is elhangzott: kérdés, lesz-e elég mentős a rendszer üzemeltetéséhez, bírják-e majd a háziorvosok a késő esti munkát, és nem lesz-e gond abból, hogy a korábbinál kevesebb helyen lesz elérhető az ügyelet. A kormány nem aggódik, azzal érvel, hogy a koncentráltabb ellátással javul a betegellátás színvonala.
Az új rendszerről a hvg360 cikkében részletesen olvashat: