13° Budapest
2025 június 21., szombat
image

Már az európai utakat rója az eddigi legerősebb és talán legszebb Bentley

A Bentley augusztus végén egy vadonatúj luxuskupét leplezett le, és ennek a Mulliner Batur nevezetű újdonságnak a napokban megkezdődtek a közúti tesztjei.

A brit gyártó két prototípust küldött ki az európai utakra, melyekkel 58 hét alatt mintegy 120 különböző tesztet terveznek elvégezni.

Míg a márka közelmúltban debütált modelljei elsősorban köralakú első- és méretes hátsó lámpáiról ismeretesek, addig az újdonság elöl és hátul is szélesre húzott vékonyka lámpatesteket vonultat fel.

A Bentley Mulliner Batur azt hivatott előrevetíteni, hogy körülbelül milyenek lesznek a kékvérű brit gyártó közeljövőben érkező és egyre inkább az elektromobilitás irányába mutató modelljei, de ezúttal még egy régi vágású benzinpusztító erőforrás található a gépháztető alatt.

Ez a valaha készült legerősebb sorozatgyártású Bentley, melynek 6 literes biturbó W12-es motorja nem kevesebb, mint 740 lóerős teljesítményt, illetve kereken 1000 Nm-es produkciót ad elő.

A 659 lóerős Continental GT Speednél is sokkal potensebb sportkupé mintegy 3,5 másodperc alatt lő ki álló helyzetből 100-as tempóra, és a gyorsulásának csak 335 km/h-nál szakad vége.

 

A 18 példányban gyártandó Bentley Mulliner Batur indulóára 800 millió forint magasságában alakul. A kézzel gyártott új Bentley első példányait az ígéretek szerint 2023 közepén vehetik majd át a megrendelők.