Majdnem csúcsminőségű olajat talált a Mol Vecsésen, de végül közepeske lett belőle
Ha valaki azzal az elvárással indul neki a Mol új, Vecsés-2 olajkútjának, hogy ott valami epikus fúrótornyot talál, annak keserűen csalódnia kell. Masszív fémstruktúra helyett egyetlen vékonyka, úgynevezett karácsonyfa-szerelvény árválkodik egy betonjárólapokból összehordott placcon, mellette két kék konténer áll, tőle egy köpésre pár tartály, kicsit messzebb pedig egy nagyobb pózna tör a magasba, első látásra különösebb funkció nélkül. Ezeken kívül csak még két, szolgálati konténer meg egy dobozvécé jön szembe - ennyi az egész.
A rideg valósággal a sajtó egy hideg reggelen szembesült - a Mol hétfőn tartott bejárást, először az új kúton, majd aznap délután a vállalat történelmileg nagyon jelentős, de mára már erősen kimerülőben lévő, régi olaj- és gázmezején, Algyőn. Bár Vecsés-2 nem látványos, attól még jelentős. A kutatási zóna, melyen az olajra bukkantak, a Mol által elnyert 11 koncessziós terület közül a legsikeresebb, mondta a bejárás indításául Homonnay Ádám, a Mol kutatási és termelési igazgatója.
Ezt az is mutatja, hogy elsőre kicsit messzebb akartak kutat fúrni, ki is jelölték a célterületet, csak aztán menet közben megtalálták ezt, ami még ígéretesebb volt, és inkább itt fúrtak először. Így lett az első vecsési kút a kettes számú - a Vecsés-1 is meglesz, azt majd jövőre fúrják meg. És ez nem feltétlenül jelenti az itteni történet végét, a vállalatnak ugyanis 2024 elejéig van kutatási engedélye ezen a 8 ezer négyzetkilométeres földdarabon, így bukkanhatnak még újabb olajmezőkre is.
A remények szerint 15 évig termelő Vecsés-2 egyelőre napi 100 köbméter olajat ad (mintegy 600 hordó), ezt a mennyiséget fokozatosan emelik majd. Jó, hogy van új, hazai olajforrás, de a nagyságrendek érzékeltetéséül Homonnay azt mondta, 100 Vecsés-2 fedné le az ország teljes olajigényét, szóval saját lábra állásról továbbra sem lehet beszélni, az importfüggésünk nem csökken.
A kitermelés pont olyan nyugis, mint amennyire a kút kevéssé látványos. Az olaj itt még magától tör fel a rétegnyomás következtében, mesterséges rásegítés egyelőre nem kell. Ezért sem építettek még a forráshoz szivattyút - ilyenek például a klasszikus, "bólogatós" fajtájúak, mint amilyeneket a bázakerettyei olajmezőn, nagyrészt már csak mementóként még láthat az ember. Szivattyúkra majd akkor lesz szükség, ha a természetes nyomás lecsökken.
A vecsési olaj gyakorlatilag gázmentes, vagyis a kitermelése nagyon csekély emisszióval jár, cserébe gázkitermelés itt valószínűleg nem lesz. A korábban említett, terület szélén árválkodó pózna maga a fáklya, amit akkor kellene begyújtani, ha hirtelen megindulna a szökevénygáz, és el kellene égetni. Erre, most úgy tűnik, aligha lesz szükség.
Hogy mit jelent az új kút Vecsésnek? Nem sokat. 15-20 millió forintnyi éves bevétel jön majd iparűzési adóból - ez Vecsés többi ipari adóbevételéhez képest csekély. "A hétköznapi életüket sem befolyásolja, a tankerek külterületi úton közlekednek, a lakóövezetet elkerülve," magyarázta lapunknak Szlahó Csaba, a település polgármestere. A kútterülettől egy kőhajításnyira házsor áll, de azok tanyaépületek, és a kitermelés alapvetően elég halk is.
A helyieket azért persze meg kellett nyugtatni, hogy nem lesz Vecsésből se Perzsa-öböl, se Texas, fűzi hozzá még mosolyogva Szlahó. A megnyugtatás a jelek szerint sikerült, a polgármesternek ugyanis a helyiek végül zrikából még cowboykalapot is küldtek. Szlahó az ajándékot otthon hagyta, a kalaplengetés így elmaradt, nem volt csujjogatás, se lasszópörgetés, ahogy whiskey-vel sem koccintott senki - Vecsés tényleg maximum poén szintjén lesz az ország Dallasa.
A Mol a bejáráson ajándékba adott a polgármesternek egy kis adagot a felszínre hozott olajból, egy csinos kis üvegcsében - a lé rögtön kocsonyává is vált. Nem csoda, hiszen a vecsési olaj rendkívül dermedékeny - magyarázta az újságíróknak Homonnay Ádám. Az anyag 35-36 Celsius fokon nem folyik már, vagyis szabad levegőn - az igazán tikkasztó nyári napokat leszámítva - nagyon hamar nagyon sűrű löttyé válik. Ez jól látszott akkor is, amikor a fotósok és operatőrök kedvéért a Mol munkatársai műanyag flakonokba csapoltak egy kis friss matériát - ami mellécsöppent, az a csípős reggeli időben csakhamar bitumenpötty-jelleget vett fel, de ami célba ért, az is viszonylag gyorsan átváltott lötyögésből remegésbe.
Ennek az oka a vecsési olaj nagyon magas paraffintartalma, és nagyjából ezen dőlt, vagy inkább csúszott el az is, hogy az itt felszínre hozott folyadék csak közepes minőségű lesz, nem pedig világklasszis. A vecsési kőolajnak ezzel együtt ugyanis nincs jelentős kén, sem pedig higanytartalma, magyarázta kérdésünkre Homonnay. Márpedig a legminőségibb olajok ismérve ez a fajta tisztaság, pontosabban az alacsony kéntartalom, csak azok emellé hígak is. Az ilyenekből kevesebb finomítással több benzin és gázolaj nyerhető ki, illetve nem nagyon kell foglalkozni a kéntartalom megkötésével sem, amire a kénesebb anyagoknál azért van szükség, mert a hatályos EU-jogszabálynak megfelelő üzemanyagok ma már szinte kénmentesek kell, hogy legyenek.
Hiába mondható tehát a vecsési olaj édesnek - az alacsony kéntartalmú olajokat hívják így, a magas kéntartalmúak a savanyúak - mivel borzasztó könnyen besűrűsödik, a Mol elsősorban kenőolaj-alapanyagként számol vele. A dermedékenység az egyik oka annak is, hogy nem építenek ki Vecsés és Százhalombatta között csővezetéket, hiszen nagyon nehézkes lenne azon keresztül a Dunai Finomítóba juttatni a matériát.
Ehelyett tartálykocsikba töltik, és közúton fuvarozzák a két pont között. 44-45 fokon, vagyis nagyjából 10 fokkal a dermedési limit felett pumpálják be a tankerekbe. Kicsit több mint fél óráig tart, amíg 32 köbméternyit betöltenek - ennyit visznek el egy fordulóban. Több is férne egy tartályba, de a biztonsági előírások miatt csak 85 százalékig lehet tölteni, mert fuvarozás közben az olaj gázosodik, tágul. Egy és negyed-másfél órás az út a kúttól a finomítóig, magyarázta lapunknak az épp ügyeletes tankersofőr, aki aznap 10 órakor már a második adagért jött Vecsésre. Az első fordulót hajnali ötkor ejtette meg.
A Mol hazai összkitermelése jelenleg az ország olajigényének tizedét, gázigényének 15 százalékát fedezi. Volt ez 70-75 százalék is, ráadásul mindkét anyag esetében, még a dicső, '80-as években, amikor ezerrel pörgött Magyarország legnagyobb fosszilis kincsestára, Algyőn. Itt volt a molos nyílt nap második, egyben befejező állomása, ahová a vecsési projekt megcsodálása után elszállították a sajtósokat, hogy az ígéretes jövő után kóstolót kapjunk a történelmi múltból is.
Az algyői fosszilis kincset 1965-ben, véletlenül fedezték fel, amikor egy termálvíz-kút fúrása közben hirtelen olaj tört föl a föld alól. A meglepetés azért nem volt teljes, mert az előzetes vizsgálatok alapján a szakemberek már tudták, hogy lesz itt valahol egy nagyobb szénhidrogén-készlet - ez végül olajból 74 millió tonnányinak bizonyult. A 15 kilométer hosszú, 6-7 kilométer széles földsáv aztán tényleg adta az anyagot: az itteni kitermelés meredeken ívelt felfelé, és a '80-as években ért a csúcsra. Akkor évi 3,4 milliárd köbméter gázt hoztak fel, és mellé évi 1,7 millió tonna kőolajat.
A negyven évvel ezelőtti csúcshoz képest ma már szinte lábjegyzetnyi az algyői gáz- és olajtermés. A mező merült, és a folyamatos és látványos esés következtében most évi 130 millió köbméter földgáz és 120-125 ezer tonna kőolaj az algyői kitermelés. Beszédes az is, hogy összesen kábé ezer kutat fúrtak le ezen a mezőn, de ebből ma már csak mintegy 200 üzemel, és a közel kétezer kilométernyi csővezeték töredékén zajlik már csak szállítás.
A merülő készleteket egyre nehezebben lehet már kitermelni, magyarázta Algyőn Kardos László, a társaság regionális vezetője. Az olajcseppek és a gáz a helyi homokköves talaj pórusaiban bújnak meg. Ezek a kitermelés első évtizedében - Vecsés-2-höz hasonlóan - rétegnyomással özönlöttek fölfelé, de a '70-es évek elején már vízsajtolásos rásegítés kellett a felszínre hozásukhoz, a '80-asok elejétől fogva pedig segédgázos asszisztenciát használtak, nagy sikerrel. A közelmúltban kezdték meg a kémiai rásegítést.
Ma már így is csak 2-3 százalékos olajtartalmú rétegvizet tudnak felhozni - ez egy vékony, sötét sáv, ami kiül a kitermelt, alapállapotban zavaros, rozsdás színű víz tetejére. A leválasztott vizet visszasajtolják a talajba, a kinyert olaj útja pedig a gyűjtőállomásokon és a főgyűjtőn át a Dunai Finomítóba vezet - csővezetéken, mert ez nem dermedékeny, mint a vecsési. Gáznál a gyűjtőállomás után a gázüzem a következő állomás, ahol egyrészt leválasztják a pb-gázt, másrészt egy kicsit tisztítanak rajta - általában csak csekély széndioxid-molekulát kell kigereblyézni belőle, mert az algyői gáz elég tiszta - innen egyből az országos távvezetékbe megy.
A homokkő azonban a folyamatos megdolgozása miatt vizesedik, ettől pedig az olajcseppek úgy megtapadnak a kőzet pórusaiban, hogy onnan azokat már kiszedni nem lehet, tehát az algyői hozam nemcsak azért csökken látványosan, mert a készletek javát már kitermelték. A vizesedés abból a szempontból is probléma, hogy amiatt az algyői mező nem lesz alkalmas gáztárolónak, mert már túl nagy nyomással kellene belesajtolni az elspájzolni kívánt gázt.
A Mol ezzel együtt addig akarja folytatni a fosszilis-bizniszt, amíg csak lehet - vagyis addig, amíg még értelmezhető mennyiségű olaj és gáz van az algyői mezőn, amit még meg is éri felhozni. A változó világgal persze nekik is változniuk kell, de a megújuló/zöldenergiára való átállást ők leginkább a geotermia felé való nyitással képzelik el, mondta Kardos László. A nyitást 2025 és '30 között tervezik meglépni, és vele együtt a hidrogéntermelésbe is belevágnának. A közelebbi terveik között szerepelnek újabb próbafúrások is a mezőn, 2024-ben, jövőre pedig nap- és szélerőművet is telepítenek.
Az algyői mező ugyanakkor az utóbbi két erőmű-típus szempontjából limitált lehetőségeket rejt. Homonnay Ádám lapunknak arról beszélt, hogy nem lehet napelemekkel lefedni a mező egészét, mert a még mindig működő és szállító csővezetékek mindkét oldalán kell hagyni egy 5-10 méter széles biztonsági sávot, attól függően, hogy rétegvizet vagy olajat szállítanak rajta, és hogy mindezt milyen nyomás alatt teszik. Meg egyébként is jobban izgatja őket az energia jövőjének az a része, ami inkább tovább tudja vinni a Mol fúrós-, felszínrehozós örökségét, nyilván azért, mert így valamilyen formában továbbvihető a meglévő infrastruktúra és know-how, és nem a nulláról kéne újrakezdeniük mindent.
Azzal mindenki tisztában van, hogy még ha nem holnap, és nem is holnapután, de hamarosan el kell köszönni az algyői olajtól és gáztól. Hogy ez a búcsú minél hosszabb és lassabb legyen, azt a Mol nagyon komoly összegek beleölésével igyekszik elérni: öt év alatt 200 milliárd forintot fordítanak csak a hazai kitermelés szintentartására. Algyőn most például 3D-s szeizmikus méréseket is végeznek, abban a reményben, hogy találnak még korábban nem ismert mezőrészeket.
Kardos László mindenesetre az algyői gázüzem bejárásán azt mondta, az egyik fő feladatuk most az, hogy lemenedzseljék a soft landinget. Tudja azt is, hogy ez nem lesz egyszerű. Így összesített:
"Fel kell kötni a gatyát, hogy méltók legyünk a '80-as évekbeli elődökhöz."
