23° Budapest
2025 augusztus 21., csütörtök
image

Magyarországra is megérkezett a fizetős Twitter

Az Elon Musk amerikai dollármilliárdos kezébe került Twitter – egy novemberi fiaskót követően – tavaly decemberben indította el a Blue nevű előfizetéses modelljét, mely havi 8 dollár ellenében kínál extra funkciókat a madaras platformra.

Kezdetben ez csak néhány országban volt elérhető, de a lista folyamatosan bővült, és most a TechCrunch írásából kiderült, hogy Magyarországra is elérkezett – de hazánk mellett még 20 másik európai országban is most rajtolt el, így már a világ 35 országában lehet előfizetni rá.

Ugyan nálunk még nem jelent meg az előfizetés – előfordulhat, hogy egyeseknél csak kis átfutási időt követően lesz majd elérhető –, a Twitter súgójában már szerepel Magyarország is, benne a magyar árakkal. Ezek a következők:

Látható tehát, hogy hazánk esetében is eltér a mobilon és a weben keresztüli előfizetés ára, amit az Android és az iOS jutalékával magyarázott korábban Musk.

Akik hajlandóak fizetni, különböző funkciókhoz férhetnek hozzá immáron Magyarországról is: a hitelesítő kék pipa mellett utólag is szerkeszthetik a bejegyzéseiket, de eleve hosszabban posztolhatnak – az ingyenes 280 karakteres limit esetükben már 4000-re bővül, így egészen hosszan is lehet csiripelni, de „láthatóbbak” is lesznek a platformon.

Szintén jó hír lehet a magyar felhasználók számára, hogy a március 20-tól fizetős funkcióvá váló SMS-es hitelesítési módszerhez is hozzáférhetnek, eddig ugyanis – lévén hazánkból nem lehetett előfizetni – úgy tűnt, hogy le kell mondaniuk róla a fenti dátumot követően.

Nemrég a Meta is indított egy hasonló előfizetéses modellt az Instagramon és a Facebookon, ahol szintén kék jelvényt lehet kapni havi 11,99 (iPhone-on 14,99) dollárért, számos egyéb szolgáltatás mellett.