Magányosan és csalódottan halt meg – aztán felfedezése a feje tetejére állította a világot
Gregor Johann Mendel 1822. július 20-án az Osztrák-Magyar Monarchia területén, a morva-sziléziai Heinzendorfban (ma: Hyncice, Csehország) született, egyszerű paraszti családban. Tanítója hamar felismerte tehetségét, és azt ajánlotta a szülőknek, hogy taníttassák tovább fiukat. A gimnázium elvégzése után Mendel – részben anyagi okokból, mivel apját baleset érte és nem tudta tovább fedezni a taníttatás költségeit – novíciusként belépett az ágostonrendi szerzetesek brünni kolostorába, 1847-ben szentelték pappá. 1845 és 1848 között a kolostor iskolájában teológiát tanult, 1849-ben a znaimi gimnáziumban lett helyettes tanár, de mert nem sikerült tanári diplomát szereznie, vissza kellett térnie a kolostorba. Az itteni tudós apát papi szolgálatra nem vélte alkalmasnak, de méltányolta intellektusát és tudásának hiányosságait pótlandó 1851-ben a bécsi egyetemre küldte matematikát és természettudományokat tanulni. Mendel 1854-ben a brünni reáliskolában lett tanár, de egyetemi katedrát nem kapott, mert a természettudományos ismeretek tanszékén nem tudta letenni a professzori vizsgát.
Matematikai és botanikai ismereteit hobbiszinten növények termesztésében élte ki. Először egy dísznövény és annak egyik vadon növő változatát ültette egymás mellé, hogy lássa: Lamarck evolúciós elméletének értelmében a környezet befolyásolja-e tulajdonságaikat, amelyeket aztán tovább örökítenek, de semmilyen változást nem tapasztalt. Ezt követően 1857-től nyolc generáción át tanulmányozta a borsó öröklődési törvényszerűségeit úgy, hogy egy kis kertben évente 4–5 ezer növényt termesztett. A növényeket ő maga porozta be és gondosan ügyelt arra, hogy rovarok ne férjenek hozzájuk, így biztos lehetett abban, hogy azok csak egy őstől származnak. Az így termesztett növények magjait aztán külön ültette el, és tanulmányozta az új nemzedéket, eredményeit gondosan dokumentálta és ugyanilyen pontossággal értékelte is.
Mendel a borsó magasságát és alakját vizsgálva jutott el az öröklődés törvényszerűségeinek felismeréséhez. Első szabálya, az uniformitás törvénye szerint az első hibridnemzedék valamennyi tagja egyforma. A hasadás avagy szegregáció törvénye azt mondja ki, hogy az első nemzedék egyedeit egymás közt keresztezve ismét megjelennek a szülői tulajdonságok, végül a szabad kombinálódás törvénye azt mondja ki, hogy a tulajdonságok egymástól függetlenül öröklődnek. Mendel felfedezései egészítették ki Charles Darwin evolúciós elméletét, megmagyarázva az öröklődés törvényszerűségeit, a természetes szelekció működését, így döntő mértékben járultak hozzá a mai biológiai világképhez. A két tudós soha nem találkozott, Darwin valószínűleg nem is tudott Mendel munkásságáról. Mendel azonban olvasta Darwin A fajok eredetéről című könyvének német kiadását, amely – noha az egyház hevesen elutasította a darwini elméletet – elgondolkodtatta, a könyvet széljegyzetekkel is ellátta.
Az öröklődés alapvető törvényszerűségeiről tartott nagyszámú tudományos előadása nem keltette fel az érdeklődést, jellemző módon amikor a helyi tudományos társaságban felolvasta értekezését, sem kérdés, sem vita nem volt. Mendel 1865-ben, majd 1869-ben két írásban tette közzé a brünni tudományos folyóiratban eredményeit, ismét csak minden visszhang nélkül. A saját amatőrségének tudatában lévő Mendel próbálta néhány ismert botanikus támogatását megszerezni, de a legközelebbi nagynevű tudósnak elküldött dolgozata és levelei válasz nélkül maradtak, mire a csalódott pap felhagyott a kísérletezéssel. Erre más ok is késztette: meghízott és túl nagy fáradságnak találta a hajladozást a kertben. Jóval örvendetesebb volt személyes sorsának fordulata: ha a külvilág nem is ismerte őt el, a kolostor falain belül legalább méltányolták és 1868-ban apáttá választották. Ezután már hivatali elfoglaltságai miatt sem folytathatta botanikai kísérleteit, bár szabadidejében továbbra is foglalkozott faültetéssel, gyümölcstermesztéssel, méhészettel, meteorológiával.
Mendel magányosan és csalódottan halt meg 1884. január 6-án, nem is sejtve, hogy halála után híres és iskolai tananyag lesz. A helyi lapban közölt gyászjelentésben tudományos eredményeiről nem esett szó, csak annyit írtak, hogy szelíd és kedves ember volt, aki szerette a növényeket.
Munkássága több évtizedig mellőzött és ismeretlen maradt, tudományos eredményeit csak a századforduló táján fedezték fel újra, amikorra pontos megállapításai már érvényre jutottak a természettudományok terén.
Egyéniségében számos ellentmondás volt felfedezhető: az egyetlen morvaországi egyházi méltóságként támogatta a liberális kormánypolitikát, amikor azonban rendszabályokat foganatosítottak a kolostorok ellen, megalkuvás nélkül védelmezte azok tulajdonát. Nevével Csehországban tudományos díjat alapítottak, a róla elnevezett kutatóállomás 2007-ben kezdte meg működését hivatalosan az Antarktiszon, s egy baktériumfajt is elneveztek róla.
