Lemondások helyett optimizmus: itt az ideje, hogy megtaláljuk a fenntarthatóságban rejlő örömöt
Mennyire látod trendi témának a fenntarthatóságot?
Tényleg egy trendi kérdés, és lehet olyan érzésünk, hogy a csapból is ez folyik. Viszont azt gondolom, hogy ez már nemcsak egy szexi téma, hanem annál sokkal több: a megatrend szót szoktam használni a fenntarthatóságra. Láthatjuk, hogy megjelenik a reklámokban, a termékeken, a banki folyamatoknál, de egy kutyakaki zacskó vásárlásánál szintén szembejön.
Definíciója szerint a fenntarthatóság a jövő generációira fókuszál, és arra vonatkozik, hogy éljünk úgy, csináljuk úgy a dolgainkat és elégítsük ki úgy a szükségleteinket, hogy a jövő generációinak is adottak legyenek ugyanezek a lehetőségek. A meghatározást 1987-ben jegyezték le, de ha összevetjük a mai korszellemmel, látjuk, hogy ez már az öngondoskodás kérdésköre is. Nemcsak a jövő nemzedékeiről kell gondoskodnunk, hanem saját magunkról is, hiszen a bolygónk állapota érinti az időskorunkat, sőt a jelenünket is.
A saját tapasztalataidból kiindulva hogyan lehet az ötletektől a megoldásig eljutni?
A Future Potatatót boutique fenntarthatósági tanácsadó cégnek szoktam hívni, ami alapvetően vállalati fenntarthatósággal foglalkozik, és úgy gondolkodunk a megoldásokról, hogy azt kontextusba helyezzük. Nem szabad a fenntarthatóságról csak mint trendről beszélni, és a lényeg, hogy egy ötlet illeszkedjen bele abba a rendszerbe, ami körbevesz minket. A vállalatok és az egyének mind részei a környezetnek: azt szoktuk mondani – amivel nem vagyunk egyedül –, hogy egy vállalatnak ismernie kell a saját hatását, tehát hogy a környezeti, társadalmi és gazdasági kérdések hogyan állnak kölcsönhatásban az adott szervezettel és fordítva. Tegyük fel, hogy egy cég szennyezi a vizeket egy gyártási folyamat miatt: ilyen esetben először inkább erre kell megoldást találniuk, ahelyett hogy például bogárhotelt építenek egy zöld területen.
A Megoldások a holnapért program szakértői videójában pont ezt fogalmaztam meg a fiataloknak, hogy amikor egy problémában gondolkodnak, akkor nézzék meg, hogy az mire fog megoldást adni.
A fiatalok mennyire nyitottak a zöld, jövőt érintő témákra?
A Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért programjában részt vevő fiatalok rettentően nyitottak. Szinte hihetetlen, mennyire értik a problémát, tudnak összefüggésekben gondolkodni és lelkesek. Egy ilyen program remekül megmutatja, hogy akik érdeklődnek a téma iránt, azok milyen jól látják a helyzetet, sokkal jobban, mint mondjuk a szüleik – ebben pedig sokat segít, hogy a mai gyerekek tananyagként is foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel.
A fiatalabb generáció könnyebben nyit a fenntarthatóság felé, mint az idősebb?
Alapvetően igen, de azért óvatosnak kell lennünk ezzel kapcsolatban. Mostanában egyre több iskolába, egyesületbe hívnak beszélgetni a témáról, és pont nemrég kérdeztem meg egy csapat fiatalt, hogy az tök jó, hogy ők itt vannak, érdeklődnek, de hogy látják a környezetük hozzáállását. Meglepő volt, mikor azt mondták, a fenntarthatóság még nem mainstream a fiatalok között sem. Tulajdonképpen közösen jutottunk arra, hogy tinédzserkorban teljesen normális, hogy más korosztályos kérdések érdeklik őket. A környezetvédelem szép dolog, de azért lássuk be, hogy ez egy szocializációs időszak, amikor inkább egymással foglalkoznak, mint a környezettel.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ne legyen az az illúziónk, hogy minden egyes fiatal százszázalékos erőbedobással harcol a környezetért, viszont akik igen, azok nagyon ügyesek, remekül szerveződnek, elmondják a véleményüket, odafigyelnek, hogy hogyan viselkednek, hogyan költik a pénzüket.
És mi a helyzet az idősekkel?
Ha a hetven, vagy inkább a nyolcvan pluszos korosztállyal elkezdünk erről beszélgetni, vagy végiggondoljuk, hogy ők hogyan éltek, akkor azért kirajzolódik, hogy régebben, főleg vidéken, mennyire kevés volt a szemét. Nem vettek ahhoz egy zacskót, hogy belerakják a kukákba, amit aztán kidobnak. Az idősek pontosan tudják, hogyan kell ezt csinálni, tanulhatunk tőlük. A középkorú réteg inkább az, akikkel nehezebb a helyzet, de fontos, hogy megértsük őket, és azt, hogy ők nem tanultak a fenntarthatóságról. A legtöbb kommunikációs üzenet ráadásul nem is ennek a korosztálynak készül, így ők nem is kapnak olyan mértékben információt, hogy mélységeiben megérthessék a problémát. Éppen ezért nagyon fontos a munkahely, hogy ott felvállalják-e a zöld vonalat és a támogatják-e a szemléletváltást.
Mindez a fiatalok klímaszorongására elég nagy hatással van: ők egyrészt már értik, tanulják, és látják, hogy probléma van. A tudás mellé pedig megkapják, hogy a szülők és a nagyszülők generálta problémákat oldják meg, de ahhoz túl fiatalok, hogy érezzék, milyen eszközök vannak a kezükben. A klímaszorongó tömeg szinte már kezd felnőni – velük azért lesz feladatunk.
Hogyan értékelnéd a Megoldások a holnapért program idei felhozatalát?
Ha csak a számokat nézzük, akkor szinte hihetetlen, hogy megduplázódtak a jelentkezők: idén 164 csapat indult, 559 diák vesz részt 123 iskolából, 59 városból. Látszik, hogy ez egy országos projektté nőtte ki magát, és érdekes, mennyivel felkészültebbek a diákok a tavalyi mezőnyhöz képest. Sokkal átgondoltabb, jobb minőségű anyagok érkeztek. A pályázat egy következő szakaszához ért: a kiválasztott top ötven csapatnak április 11-ig kellett elkészülnie az újratervezett, kimunkált videóikkal, és hamarosan kiderül, hogy melyik 8 csapat jut a döntőbe.
Van olyan kedvenc, amit ki tudnál emelni a mezőnyből?
Az ideiből zsűriként etikai okokból nem emelnék ki senkit – a program ezen pontján nehéz is lenne túl sokat mondani –, viszont azt el lehet árulni, hogy a fenntarthatósági kategóriába érkezett a második legtöbb pályamű. Nemcsak a jól ismert és olyan klasszikus kérdésekre adtak lehetséges választ a fiatalok, mint a szelektív hulladékgyűjtés, hanem olyan javaslatok is jöttek például, amik a tudatos vásárlást VR szemüveggel segítik, vagy amik tücsöktenyésztéssel foglalkoznak a fehérje-előállítás témakörében.
Azt már te is említetted, mennyi tinédzser, fiatal felnőtt küzdhet klímaszorongással, de szerinted mi az, ami miatt mégis van okunk reménykedni, pozitívnak maradni a fenntarthatóság terén?
Ha körbenézünk, azért látjuk, hogy nagyon sok mindent már sikerült elérni: ide sorolhatjuk akár az ózonlyuk növekedésének visszafordítását is. Nem azt mondom, hogy a klímaváltozás ilyen könnyen orvosolható, mert nem, de valószínűleg mindenki talál a környezetében olyan jó példákat, amikor helyi megoldások születnek egyes problémákra.
A legtöbbször azt halljuk, hogy a fenntarthatóság lemondásokkal jár: ne vegyél ruhát, ne utazz, legyél vegán, ne vásárolj annyit, közlekedj másképpen. A vállalatoknál szintén hasonló a gondolkodásmód akár az energiával, a gépkocsiflottával vagy a digitalizációval kapcsolatban, mi viszont úgy látjuk, hogy sokkal jobban működik, ha nem innen indulunk ki, hanem megtaláljuk, hogy a kollégáknak hogyan jelenthet örömforrást a fenntarthatóság a munkájukban. Így a szorongásból át lehet állni egy optimista és pozitív szemléletre.
Ha felmerül a fenntarthatóság kérdése, sokan azzal érvelnek, hogy amíg a legkörnyezetszennyezőbb mamutcégek nem változtatnak, az embereknek is felesleges bármit tenniük, nem számít, hogy mondjuk, mennyi műanyagtól szabadítják meg az otthonaikat. Nekik mit tudnál mondani?
Az egymásra mutogatás rettentő veszélyes, és kicsit olyan, mintha a felelősséget próbálnánk elhárítani. Lehet, hogy a vállalat gyárt valamit, de az egyén az, aki megveszi azt az autót, aminek magas a kibocsátása; az egyén az, aki megrendel egy háromszáz forintos terméket Kínából. Az egyének vásárolnak rettentő sokat fast fashionben és hoznak meg kevésbé környezettudatos fogyasztói döntéseket, vagyis a nap végén az egyén az, aki a pénztárcájával szavaz.
Nyolcmilliárdan élünk a Földön, ebben benne vannak a gyerekek is, de az egyszerűség kedvéért vegyük ezt a számot, és tegyük fel, mindenki elzárja a csapot, amikor fogat mos, kevesebb ruhát vesz, tényleg bringára száll néha, vagy megtalálja azokat az örömforrásokat, amiben ő úgy érzi, hogy hozzátesz a fenntarthatóság ügyéhez. Belülről látok egy csomó vállalatot, és optimista vagyok, mert azt látom, érzik, hogy van ebben felelősségük: ott a fogyasztói nyomás, a munkavállalói nyomás, és most már itt vannak a szabályozói nyomások is a nyakukon. Akik elsősorban a cégekre mutogatnak, azoknak azt tudom mondani, hogy keressék meg a környezettudatosságban a saját felelősségüket és boldogságforrásukat.
