Legtöbben a képességeinknek alig 40 százalékát használjuk ki. Mi lenne, ha változtatnánk ezen?
David Goggins: Nincs hatalmad felettemA világ tele van emberi tragédiákkal, amelyek addig-addig halmozódnak egymásra, amíg el nem nyelnek, és amíg el nem szakad bennünk minden tartókötél. David Goggins élete ezeknek a tragédiáknak a halmozódásáról szól. Egyrészt. Másrészt arról az emberfelettinek tűnő erőről, amellyel kirángatta magát a gödörből, amelyet egy bántalmazó gyerekkor, depresszió, szegénység, mindenhol felbukkanó rasszizmus ásott neki. David Goggins pedig azt szeretné megértetni az olvasójával, hogy ebben nincs semmi emberfeletti. Mert legtöbben eleve a képességeinknek alig 40 százalékát használjuk ki, még akkor is, amikor úgy érezzük, hogy már mindent beleadtunk. Mi lenne hát, ha még több százalékot mozgósítanánk?
A haditengerészet legkeményebb kiképzéseit legyűrő ultramaratonista és ultratriatlonista ehhez ad mintegy 350 oldalon motivációs beszédet a könyvében. Persze az olvasónak nem feltétlenül ultramaratont kell futnia, de a szerző azt nagyon is meggyőzően levezeti, miért fontos, hogy őszinték legyünk magunkkal, ha változást akarunk, hogy a legtöbb problémánkkal való küzdelemben saját magunk jelentjük a legnagyobb akadályt, és azt is, mekkora hülyeség vesztegetni az időnket. A saját történetein keresztül illusztrálja, hogy a fizikai és mentális korlátok nem mindegyike valós, hogy milyen ára van annak, ha túl hamar feladjuk, és hogy miért hasznos mantra az, hogy minél több kényelmetlenséget elviselsz, annál erősebbé válsz.
Ezek hangozhatnának akár közhelyként is, de az egykori SEAL-haditengerész útjának a hitelessége súlyt ad ezeknek a kijelentéseknek. Elmagyarázza, hogy miként támaszkodhatunk a szimpatikus idegrendszerünkre a saját elménkkel való küzdelemben – márpedig van mivel küzdeni, hiszen egy átlagos elmében percenként 30-50 gondolat fogan meg, és ezekből sok az elevenünkbe is talál, főleg, ha nem vagyunk felvértezve ellenük. Goggins szerint nem meglepő módon a testedzés a tökéletes terep arra, hogy megtanuljuk, miként tudjuk átvenni az irányítást a gondolkodási folyamataink, a belső párbeszédünk felett, és ezáltal mentális erőre szert tenni. De van útmutatója az időbeosztásra, a múlt és a jövő feltérképezésére, a körülmények megértésére és legyőzésére is.
Goggins a saját életén szűri át a tanulságokat, de az olvasónak konkrét lépésekre lebontott cselekvési tervet kínál minden fejezet végén. Az általa javasolt úton az önismeret egyszer csak átcsap önfejlesztésbe, de azt is nyilvánvaló áteszi, hogy egyik sincs a másik nélkül. Ha valakinek egy fenékbe rúgásra van szüksége, hogy végre elkezdjen változtatni, vagy egy már sikereket is felmutató úton akadt el, és nem tudja, hogyan tovább, a Nincs hatalmad felettem inspiráló olvasmány lehet.
Arthur C. Brooks: A csúcsra és felfelé
Mit tehet az ember, ha szembesül azzal a nem túl rózsás helyzettel, hogy már akár a harmincas – szerencsés esetben az ötvenes – évei során számottevő hanyatlásra számíthat azoknak az irigylésre méltó képességeknek a terén, amelyekért olyan keményen megküzdött, és amelyek olyan sikeressé tették a szakterületén? Tagad, vállat von, vagy elfogadja azt, hogy amivel idáig eljutott, az a továbbiakban nem lesz hasznára, és hogy új képességekre és erősségekre kell szert tennie. Ez a kiindulópontja Arthur C. Brooks lenyűgözően őszinte és gyakorlatias könyvének, amelyben az élet második felét tölti meg értelemmel és örömmel. Brooks egy második pályaívet rajzol fel az olvasójának. Ehhez rámutat arra, hogy mi tartja vissza az embert – szerinte három tényező: a munkamánia és a sikerfüggőség, a ragaszkodás a világi jutalmakhoz és a rettegés a hanyatlástól –, majd megmutatja azt is, hogy hogyan lehet túllépni rajtuk.
A túllépés mikéntjének a megértéséhez két kulcsszót ültet el már rögtön a könyv elején. Az egyik az úgynevezett folyékony (vagy nyers) intelligencia, amely az érvelés, a rugalmas gondolkodás és az új problémák megoldásának a képességét biztosítja – és a fiatal korra jellemző. A másik azonban az úgynevezett kristályos intelligencia – igen, jól sejtik, ebbe lehet majd kapaszkodni –, amely a múltban megszerzett tudás hasznosításának a képessége, és az idő haladtával egyre nő. Ahogy Brooks lényegre törően fogalmaz: amikor az ember fiatal, nyers intelligenciája van, amikor pedig idős, bölcsessége. Ennek a bölcsességnek az elemeit bontja ki a fejezetekben, amelyek egyszerre személyesek és szakmaiak, valódi történetekből csapódnak le a tanulságok, és a saját életünkre átültethető szabályok, gyakorlatok, elmélkedést beindító kérdések.
A csúcsra felfelé kétségtelenül a számvetés könyve, de ugyanúgy a tervezésé is, céltudatosságot, értelmet ad egy olyan életszakasznak, amely sokszor személyes és társadalmi szinten is a lemondás és a feladás korának címkézünk. Brooks nem kertel: ha nem a megfelelő hozzáállással és eszköztárral vágunk neki, így is fogjuk megélni. Ebben a könyvből az élhető, sőt sikerrel és boldogsággal kecsegtető attitűdöt és eszközöket is megkapjuk. Arthur C. Brooks egyébként nem vizet prédikál, a könyvben vázolt filozófiát a saját életére is alkalmazta: 55 évesen ott hagyta az American Enterprise Institute elnöki posztját, és megkezdte a második pályaívét.
21. Század Kiadó, 270 oldal, 5490 forint
Jane McGonigal: Elképzelhető
Az elképzelt világok kreatívabbá és optimistábbá tesznek – vallja a jövőkutató és játéktervező Jane McGonigal. Sőt az elképzelt világoknak tétje is van. McGonigal volt az, akit ezzel a különleges szakmai háttérrel még 2008-ban felkértek egy jövő-előrejelző program megalkotására. Egy légúti betegség okozta világjárványról kellett jövőszimuláció készítenie. Igen, 12 évvel a valódi előtt. A szimulációban világszerte csaknem tízezer ember vett részt. Amikor 2020-ban kitört az igazi járvány, ők azt tapasztalták, hogy nem rettegtek, inkább felkészültek és alkalmazkodtak, mivel a pánikon és a szorongáson már több mint tíz évvel azelőtt túlestek, amikor elképzelték ezt a helyzetet.
A jövőbe tekintő gondolkodás több puszta álmodozásnál: megerősíti az agyi idegpályáinkat, alakítja bennünk a józan reményt, a kreativitást és a stresszhatásokkal szembeni nagyobb ellenálló képességet. McGonigal ebben a könyvben módszereket és eszközöket ad a jövő szimulációjához, aminek nem elhanyagolható szerepe van abban, hogy jó irányba változtassunk az életünkön. A könyv egyik kulcsszava a sürgető optimizmus – az a kiegyensúlyozott érzés, amely abból fakad, hogy felismerjük a ránk váró kihívásokat és veszélyeket, de közben reméljük, hogy részesei lehetünk a megoldásnak. És a könyvet olvasva valóban átjárhatja az embert a tettre készség.
Jane McGonigal újra meg újra azt kéri az olvasótól, hogy gondoljon az elgondolhatatlanra. Amikor ugyanis gondolatban időutazásra indulunk, szakítanunk kell a szokásos gondolati mintáinkkal, el kell merülnünk egy alternatív valóságban. Ezt a fajta agyi munkát aztán a jelenben, a mindennapokban is lehet hasznosítani, a végigjátszott forgatókönyvek, a sok elsőre nevetségesnek tűnő ötlet, a társas szimuláló gyakorlása készséggé alakul, és egy-egy helyzetben ezekkel a készségekkel nemcsak magunkon, hanem másokon is tudunk segíteni.
Rögtön az első fejezetben azt kéri, utazzunk tíz évvel a jövőbe – ez épp elegendő idő, hogy a minket körülvevő világ és társadalom és a saját életünk is gyökeresen megváltozzon. Azoknak, akik az elmúlt két-három év alatt is úgy tapasztalták, hogy a feje tetejére állt a világ körülöttük, kibillent a biztonságérzetük, és újra kellett gondolniuk a dolgaikat, főleg azokat, amelyeket egészen addig magától értetődőnek vettek, nagyon fontos, hasznos és izgalmas könyv lesz az Elképzelhető.
Brianna Wiest: Te magad vagy a hegy
Brianna Wiest egy, elsőre nem túl komfortos, cserébe valahol mélyen felszabadító igazsággal próbál szembesíteni a könyvében: a probléma nem a világban, hanem bennünk van. És ehhez egy jelentésekkel és szimbólumokkal alaposan megpakolt metaforát használ: a hegyet, amelybe az emberek mindig is belelátták a szellemi megvilágosodás, a személyes fejlődés útját, vagy a leküzdhetetlennek tűnő nehézségeket. Viszont fordít egyet rajta – igen, a könyv címe elárulja –, és azt mondja, a hegy sokszor nem is annyira egy külső akadály, mint inkább bennünk megbúvó probléma, éveken át felhalmozott apró traumák sokasága, alkalmazkodási kényszerek, megküzdési stratégiák összessége. Ez a könyv pedig arról szól, hogy okosan és empátiával, gyakorlatias és világos eszközöket adjon az olvasó kezébe a saját hegyének a leküzdésére. Ahogy (megnyugtatóan? felkavaróan?) írja: az életben semmi nem tart vissza jobban saját magunknál. Ez az önszabotázs, amely az élet minden területén megnyilvánulhat, és Wiest sorra is veszi őket, segít felismerni, megérteni, hogy miből ered – ez már hatalmas lépés a leküzdéséhez –, majd konkrét helyzetekre, érzésekre, elakadásokra kínál feloldást.
A Te magad vagy a hegy is őszinte könyv, amely a hatalmat az olvasó kezébe adja, ezáltal függetleníti is a körülményektől. Beindíthat egyfajta belső párbeszédet arról, hogy miért vagyunk olyan eltökéltek, ha álmokról és ambíciókról van szó, mégis azon kapjuk magunkat, hogy nem ezeknek megfelelően cselekszünk. A szöveg, az elrendezés nagyon is emészthető és lényegre törő, de nyilván a belső munka az itt leírtak továbbgondolásában van. A könyv nem is hallgatja el, hogy ez kemény tud lenni, de mindenképpen használható segítséget nyújt az önismerethez – még úgy is, hogy időnként beleesik az Instagram-idézetek és közhelyesnek tűnő életigazságok a csapdájába.
Libri Könyvkiadó, 232 oldal, 4499 forint
