Legbelül mindnyájunkban azonos, hogy miért érdemes élnünk
A pozitív pszichológia szerint az értelmes élet egyfajta teljesség, amelyben egyszerre képviseljük önmagunk egyediségét és olvadunk össze harmonikus módon a világgal. Az értelemmel bíró létezéshez hozzátartozik az elkötelezettség és egyfajta aktív pozitív jövőre irányultság, ami a tehetetlenség érzésének ellentéte.
A 2021-ben elhunyt Csíkszentmihályi Mihály világhírű magyar származású pszichológus elmondása szerint azért akart pszichológiát tanulni, mert nem hagyta nyugodni az az ellentmondás, hogy amikor az ember annyi bonyolult dolgot létre tud már hozni, repülőgépet és atombombát épít, miként fordulhat elő, hogy még mindig nem értjük, miként kell nyugodtan, boldogan és értelmesen élni. Fiatalon sokat olvasott filozófiai és vallási műveket, de úgy érezte, ezekben nem kapott kielégítő választ arra a kérdésre, mi teszi az életet jelentéstelivé, mi az, amiért érdemes élni.
Háború utáni boldogtalanság
Csíkszentmihályi a nyilatkozataiban és az előadásaiban gyakran idézte fel azt a második világháború utáni téli vasárnapot, amikor Zürichben tartózkodott, és mivel az olvadás miatt nem volt annyi hó, hogy síelni menjen, pénze pedig nem lévén mozielőadásokra, úgy döntött, elmegy egy ingyenes előadásra, amit a repülő csészealjakról tartott valaki. Az előadó a számára teljesen ismeretlen svájci pszichiáter Carl Gustav Jung volt, akit akkoriban sarlatánnak tartottak Amerikában. Az előadást a fiatal Csíkszentmihályi olyan érdekesnek találta, hogy elkezdte Jung könyveit olvasni. Inspirálónak tartotta, ahogy az analitikus szerző megpróbál összefüggő magyarázattal szolgálni a világ működéséről.
A világháborúban elszenvedett veszteségeknek és a háború utáni európai közegnek minden bizonnyal meghatározó szerepe volt abban, hogy Csíkszentmihályit miért foglalkoztatta a boldogtalanság kérdése, és miért próbálta éppen azt a kérdést megfejteni, hogyan lehetne értelmesebben élni. A háborúban mindkét bátyját elvesztette, az egyikük Budapest ostromában halt meg, a másikat az oroszok vitték el nyolc év kényszermunkára. A világégést követően szülei és húgai Belgiumban telepedtek le, ő azonban Amerikába utazott pszichológiát tanulni. Chicagóban először egy ékszernagykereskedőnél kezdett dolgozni, majd miután felvették az egyetemre, éjszakánként egy szállodában vállalt állást.
A kreatívabb munkákhoz az áttörést az hozta meg a számára, amikor egy angolórán érdekes feladatot kapott a tanárától. Egy általa választott amerikai folyóirat tíz számát kellett átolvasnia, majd írni egy dolgozatot arról, mi különbözteti meg ezt a magazint az összes többitől. Ekkor érezte először, hogy teljesen belemerül a feladatba, és élvezi a munkáját. Végül nemcsak elemzést írt, hanem a lap profiljába illő történetet is, amelyet aztán megjelentettek. A történet, amely Az utolsó vonat Budapestről címet kapta, nagyon személyes volt. A későbbi pszichológus azt a meghatározó élményét vetette papírra, amikor a családjával együtt azon a vonaton ült, amelynek közelében robbantottak, és amely hosszú ideig az utolsó vonat volt, amelyik átkelt a Dunán.
Különleges kreativitás
Ezek után érthető, hogy pszichológusi munkássága során először a különleges kreativitás érdekelte, és azokkal a kimagasló teljesítményeket felmutató személyekkel vett fel interjúkat, akik nagy hatást gyakoroltak az emberiség kultúrájának alakulására.
Az interjúalanyok kiválasztásában három fő szempont játszott szerepet: a személy kiemelkedő teljesítményt nyújtott a tudomány, a művészet, az üzleti élet vagy az államigazgatás valamely tartományában, hozzájárult az emberi jólléthez, az interjú időpontjában még mindig aktívan dolgozik, és legalább hatvanéves. (Ha a körülmények indokolták, valamivel fiatalabbak is bekerülhettek.) Közel száz személlyel vett fel interjút, többek között magyarországi születésűekkel is, így Faludy Györggyel (költő, fordító), Klein Györggyel (biológus), Rubin Verával (csillagász), Zeisel Évával (keramikus-tervező).
Önmagában öröm
Később a figyelme a hétköznapi (mindennapi) kreativitás felé terelődött. Feltételezte, hogy az alkotás lehetősége életminőségünk szempontjából is meghatározó lehet. Kidolgozta az élményértékelő mintavételi eljárás módszerét, amelynek alkalmazásával lehetővé vált a hétköznapok során átélt szubjektív élmények vizsgálata sok ember bevonásával.
Ezek a kutatások úttörő jelentőségűek voltak, mert a pszichológusok a múlt század közepéig idegenkedtek attól, hogy a boldogság kérdésével foglalkozzanak. Túlságosan szubjektív dolognak tartották ezt a témát ahhoz, hogy komoly tudományos vizsgálódás tárgya lehessen.
Csíkszentmihályi az interjús és kérdőíves vizsgálatai nyomán arra a következtetésre jutott, hogy akkor leszünk boldogabbak, ha a mindennapok során úgy tudjuk végezni a különböző tevékenységeinket, hogy azok önmagukban örömet jelentenek számunkra, vagyis amiket nem azért végzünk, hogy általa valami máshoz (például pénzhez) jussunk, hanem mert jó csinálni.
Az értelmességérzet megélése szempontjából azonban amellett, hogy megtaláljuk-e magunk számára azokat az elfoglaltságokat, amiket szeretünk csinálni, és amikben jók is vagyunk (ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül a legjobbak közé kell tartozni), az is kulcsfontosságú, hogy felismerjük: mi magunk a közösség és a nagyobb világ részei vagyunk, a tetteinkkel másokra is hatással vagyunk, és akár szenvedést is okozhatunk másoknak.
Paradigmaváltás a tudományban
Ebből a nézőpontból az értelmes élethez önmeghaladásra (azt jelenti, hogy magunkat a világ részeként és nem a középpontjaként látjuk), nagyfokú tudatosságra (fel kell ismerni, hogy a tetteink hogyan hatnak másokra hosszú távon is) és alkotókedvre is szükség van. Meg kell találnunk azokat a témákat, amelyek érdekelnek bennünket, majd időt és energiát nem kímélve igazán el kell mélyednünk bennük. Közben nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az életünk értelmességének megéléséhez az erőfeszítéseinkkel mások jóllétéhez és a jövő építéséhez is hozzá kell járulnunk.
Csíkszentmihályi munkásságának meghatározó szerepe volt a pozitív pszichológiai irányzat megszületésében az ezredfordulón, ami a pszichológia tudományának egészére kiható paradigmaváltást is eredményezett. Ez a szemléletmód a betegség és hiányosság helyett a helyreállító nézőpontra, a jól működésre, a növekedésre, a kiteljesedésre, az emberi erősségekre és a pozitív érzelmekre irányította a figyelmet.
Nagy Henriett pszichológus, egyetemi docens
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
