Ledöntheti-e Meghan Markle szobrát egy könyv?
Meghan Markle 2016 januárjában Ruandába utazott jótékonykodni, egész pontosan a rászoruló településeket kutakkal ellátó World Vision nevű szervezetet támogatni. De Meghan Markle nem egyedül utazott, vele ment egy profi divatfotós, és egy profi sminkes-fodrász is, és persze több bőröndnyi ruha. Első osztályon utaztak. Kigali legjobb ötcsillagos szállodájában szálltak meg. A humanitárius szerepét nagy átéléssel játszó színésznő útját alaposan dokumentálták, fotók, kisfilmek készültek arról, ahogy a ruandaiak problémáit érdeklődve hallgatja vagy ahogy részt vesz a kútfúrásban, ami minőségi ugrást jelent majd a helyiek életminőségében és egészségében.
A helyiek legnagyobb meglepetésére azonban a jótékonykodó interakciók után Markle elvonult a divatfotóssal, és még órákon át pózolt a gyerekeket ölelgetve a kamerája előtt, és a pózok között átöltözött egy újabb meg újabb szettbe. A jótékonysági szervezet vezetője megdöbbent a divatfotókon, amelyeknek egy elhagyatott afrikai falu volt a díszlete.
Néhány hónappal később ezek a fotók felbecsülhetetlen értékűvé váltak: Harry herceg azt láthatta bennük, ahogy visszaköszön az anyja, Diana walesi hercegnő jótékonysága.
Egyúttal jól illusztrálják azt is, hogy az emberek és helyzetek kihasználásában miért is tud tekintélyes életművet felmutatni Meghan Markle. Ez a történet sok száz másik történettel együtt áll össze egy ítélettel felérő portrévá Tom Bower Revenge (Bosszú) című könyvében, amely a legújabb nagy leleplezés a királyi életrajzok sorában. És attól lesz igazán erős, hogy egy egészen más Meghan Markle-t mutat be, mint akit a világraszóló eljegyzés és esküvő idején megismert a világ. Harry választottját hatalmas jóindulattal fogadták, de ő nagyon rövid idő alatt eljátszotta ezt. Ennek a folyamatnak a mozgatórugóit mutatja be a Revenge.
Tom Bower nem titkoltan azzal a céllal írta a könyvét, hogy felgyorsítsa Sussexék bukását – amiből azért ők maguk is kiveszik a részüket: amióta elhagyták az Egyesült Királyságot, a munkásságuk lényegében kimerül a panaszkodásban és néhány semmitmondó, ám jól dokumentált megjelenésben. A szerző a Sussex-brand megtépázását már csak azért is kívánatosnak tartja, mert meglátása szerint Harry és Meghan veszélyt jelentenek a monarchiára nézve – és mivel Harryék tulajdonképpen a megélhetésüket alapozzák arra, hogy újra meg újra alá vágnak a monarchiának, ennek az álláspontnak van létjogosultsága.
Bower híres arról, hogy az úgynevezett botránykönyveit (Károly hercegről, Boris Johnsonról, Tony Blairről, Bernie Ecclestone-ról és Richard Bransonról is írt már) alaposan körbebástyázza tényekkel, bizonyítékokkal és ügyvédekkel. Az pedig, hogy a pereskedéstől soha vissza nem riadó Sussexék egyelőre nem terelték jogi útra a könyvvel szembeni garantált ellenérzéseiket, arra enged következtetni, hogy Bowernek sikerült az igazságot kiásnia. Ez persze nem jelenti azt, hogy Meghan ne reagálna az őt ért támadásra a maga módján, feltehetően nem véletlenül lett sürgős elindítani a két éve készülő podcast-sorozatát, és adni egy impresszív fotókkal megtámogatott, hosszú interjút, de ezekről később.
Markle fontossági listájának a tetején szerepel az imázskontroll, Tom Bower könyve pedig azért üt olyan nagyot, mert ezt a kontrollt veszi ki a kezéből, nem is szólva arról, hogy aprólékosan, módszeresen le is bontja ezt az imázst. Pontosabban elvezet a következtetésig, hogy ez az imázs valami ürességet takar, hogy egy lufival van dolgunk.
A szerző azt állítja, hogy Markle nem a teljesítménye, hanem az emberek kihasználása révén jutott előre. A színészi karrierjét az apja segítségével indította ugyan be, de a tehetsége és a tudása nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy berobbanjon a szakmában, mindig is B-kategóriás színésznő maradt – a neve mellett a legnagyobb áttörésként szereplő Briliáns elmék (Suits) is akkor lett szélesebb körben ismert sorozat, amikor kiderült, hogy Markle egy herceggel randizik.
Markle nemcsak az embereket, hanem az ügyeket is kihasználta. Ilyen volt a faji kérdés, amely az apja állítása szerint sohasem volt téma vagy probléma a kis Meghan gyerekkorában, de amit mégis egyre hangsúlyosabban elővesz, hogy a rasszizmus túlélőjeként pozícionálja magát. És ilyen volt a ma már számtalanszor elővett gyerekkori történet is a 11 éves Meghanről, aki fél kézzel kényszerítette térdre a patriarchátust, amikor a Procter and Gamble-nek megírta, legyenek szívesek, és ne nőknek, hanem az embereknek reklámozzák a mosogatószerüket. A 11 éves Meghannel elhitette az apja, hogy az ő levelének a hatására módosított a reklámon a cég, de kiderült, hogy valójában több száz levél érkezett, és a kislány nem azért került be ezzel a sztorival egy gyerekműsorba, mert ténylegesen elérte ezt, hanem azért, mert a filmiparban dolgozó apja elintézte neki. Mindettől függetlenül a 41 éves Meghan továbbra is hisz a saját mágikus erejében, és újra meg újra elmondja a PG sztorit – legutóbb épp a podcastjében, ráadásul hosszasan, mint akinek nincs is más mondanivalója.
Ezek az apró csúsztatások olykor szándékos ferdítésekké, egyenesen hazugságokká fejlődnek a könyvben felidézett történetekben.
Meghan Markle imázsának az eróziója a Revenge fő csapásvonala, és könyv végére az az érzésünk lehet, hogy Sussex hercegnéje nemhogy nem önazonos – autentikus, hogy az egyik kedvenc szavával éljünk –, de még akkor sem mond igazat, amikor kérdez. A könyvből az derül ki, hogy Markle a világ számára egy olyan képet rakott össze magáról, amely legtöbb részletében nem egyezik a valósággal – a gyerekkorát, a kapcsolatait, az ambícióit, a szándékait mind olyan fénytörésben láttatja, ami épp az érdekeinek megfelel.
Meghan Markle sokat emlegetett „igazságát” nem zavartatják a tények. (Igaz, néha utolérik: most épp a féltestvére, Samantha Markle perelte be, amiért az Oprah-interjúban azt állította, hogy egyedüli gyerekként nőtt fel. Az ügyvédei azzal érvelnek, hogy a védencük nem a tényeket, hanem az érzéseit közvetítette.) Sussex hercegnéje a múltját úgy kozmetikázta, hogy az a jövőjét szolgálja:
Tom Bower az általa egybe gyűjtött tényekből egy olyan ember portréját rajzolja meg, aki kíméletlen opportunista, és aki a férjében nem a lelki társát találta meg, hanem az eszközt a saját személyes előmenetelére.
Ebből kiindulva talán nem véletlen, hogy a legújabb projektekben Harry már csak epizódszereplő – mint a podcastben –, vagy még az sem, mint a héten megjelent Cut-interjúban, ahol Markle már egymaga sajátítja ki a reflektorfényt – azt a figyelmet, amely lényegében azért irányul rá, mert Harry herceg felesége.
Bower nyolcvan emberrel készített interjút a könyvhöz – a többségük névvel vállalta a megszólalást –, és millió apró részletből rakja össze ennek az egykor elkényeztetett kaliforniai kislánynak a történetét, aki kíméletlenül törtetett a hírnév és a vagyon felé, miközben használta, kihasználta, majd eldobta az őt az előre jutásban segítő embereket.
És a menetelésnek nincs vége, Meghan Markle-nek soha semmi sem elég. Harry herceg oldalán, a királyi család tagjaként élete szerepét eljátszhatta volna (különösen, hogy Hollywoodban finoman szólva sem kapkodtak érte a produkciók, nem lehet tehát azt mondani, hogy feladta volna a színészi karriert a rojálságért – ez a karrier épp zsákutcában volt, amikor megismerkedett Harryvel.) De Meghan Markle nem viseli jól, ha nem ő van a középpontban, ezért kellett egy újabb terv, egy újabb imázsépítés, amellyel ismét őt pásztázzák a reflektorok – derül ki a Bower által összefésült szálakból.
És tulajdonképpen ez derül ki a mostani úgynevezett nagy visszatéréséből is. A két évvel ezelőtt nagy felhajtással beharangozott Spotify-projekt első terméke végre megvalósult, és rögtön ki is hagyott egy hatalmas ziccert a korrekcióra. Markle az épp a visszavonulására készülő legendával, Serena Williamsszel ült le egy interjúra, de a félbeszakítások mestere a nárcisztikusság tankönyvi jegyeit felmutatva szinte végig csak magáról beszélt – és persze, hogy megint előkerült a Procter and Gamble anekdota, már rögtön a podcast elején.
Markle-nek a hírfolyamot is sikerült eltérítenie, a podcast után nem Serena Williams mondataitól volt hangos a sajtó, hanem attól, hogy Harryék dél-afrikai látogatása alkalmával tűz ütött ki abban a szobában, ahol a fiuk, Archie aludt volna, de a gyerek nem volt ott a szobában, és egyébként sem volt tűz, mert senki nem emlékszik ilyen incidensre. De Markle-t megint csak nem zavartatják a tények, ha egy jó sztorit kell kreálnia saját magáról.
A fájdalmasan hosszú, 57 és fél perces podcastot végighallgatva megint csak azt a következtetést lehet levonni, hogy Meghan Markle emberi kapcsolatai tranzakciók, amelyek az ő fényezését és előrejutását szolgálják. Markle – a férje egyetértő támogatásával – újra meg újra kikel a média és a felszínesség ellen, miközben ő maga is felszínes médiaterméket állít elő. (A Spotify-projektnek még a címét sem sikerült eltalálni, Archetypes, azaz Archetípusok néven fut, de Markle valójában a sztereotípiákra gondol, vagy nincs tisztában a szavak jelentésével, vagy a szavaknak amúgy sincs súlya számára.)
Azt a szobrot, amelyet Tom Bower a könyvével ledönteni próbál, Meghan Markle valójában már saját maga ledöntötte a tollbamondás erős nyomait magán viselő, A szabadság nyomában című könyvvel, amely elméletben a sussexi hercegi pár „modern” szerelmének és rojál életfilozófiájának állított volna írásos emléket, a gyakorlatban azonban egy roppant kínos, önfényező, sekélyes és semmitmondó PR-anyag lett.
És ez a motívum folytatódik a héten megjelent, az indokoltnál sokkal hosszabb interjúban, amelyet a Cut magazin hozott le egy kétségtelenül erős képanyag kíséretében. Végre itt a lehetőség, hogy Meghan Markle betekintést engedjen a gondolataiba, a világnézetébe, a terveibe. De mi volt a nagy bejelentése, amihez egy több mint 36 ezer karakteres interjú PR-anyag készült? Az, hogy visszatér az Instagramra. Vagy nem. Lehet-e még ennél is sekélyesebb?
Aligha, viszont meghökkentő, mennyire képes még mindig elszakadni a valóságtól. Az interjúban például arról beszélt, hogy egy dél-afrikai, akinek a nevét nem árulta el, azt mondta neki: amikor beházasodott a királyi családba, olyan örömujjongás volt a dél-afrikai utcákon, mint Nelson Mandela kiszabadulásakor. De a cikkben egy szó sem esik arról, hogy talán nagy lesz rá ez a kabát.
A királyi családdal szemben a „szabadságát” kivívó házaspár – egy ironikusnak nevezhető fordulatként – épp azoknak a címeknek a hátán igyekszik boldogulni Amerikában, amelyeket attól az intézménytől kapott, amelyet aláásni próbál. Meghan Markle 72 napon keresztül volt a királyi család dolgozó tagja. (Csak a nagyságrend kedvéért tesszük ide, hogy II. Erzsébet 70 éve királynő.) Az elmúlt három évben ennek a „traumájából” élt, és egyelőre nem tűnik úgy, hogy megunná.
