Laár András: Soha semmilyen rendszer nem azzal foglalkozik, hogy az embereknek jó legyen
hvg.hu: Miért éppen most jelent meg az életrajzi könyve, a Laáramlás? Miért éppen most érezte, hogy összegezni kell?
Laár András: Az összegzési hajlamom már jó ideje megmutatkozott. Volt már a Laár 60 című sportcsarnoki előadás, ahol próbáltam összekötni azokat a szálakat – zene, humor, spiritualitás –, amelyekből össze vagyok szőve. Ezek valójában egylényegűek, mindegyik ugyanazt a látásmódot képviseli. Aztán kitört a járvány, ami miatt otthon kellett maradni – és ami miatt egyik pillanatról a másikra eltűnt szinte a teljes jövedelmem, hiszen fellépésekből élek –, ebben a helyzetben mondta azt a feleségem, hogy most itt az idő, meg kellene írni azt az összefoglaló könyvet, amit már amúgy is régóta tervezek. Leültetett a fotelbe, és elkezdett beszéltetni. Gyűlt és gyűlt a felvett és leírt szöveg. Aztán egyszer csak, hipp-hopp, a semmiből megjelent a színen a Helikon kiadó szerkesztője, Kárpáti Gábor Csaba azzal, hogy kiadnának tőlem valamit. Nekünk pedig ott volt a kezünkben ez a félig kész szöveg. A könyv munkacíme az volt, hogy Laár szerint a világ – a Garp szerint a világ című regény nyomán –, ám ekkor jelent meg a Bocsi szerint a világ című Bochkor Gábor-könyv, így új címet kellett keresnünk. Ez lett a Laáramlás. Ugyanaz történt ezzel a címmel, mint annak idején a KFT Afrika című dalával.
hvg.hu: Azzal mi is történt?
L. A.: Annak eredetileg az volt a címe, hogy Itália. Akkoriban volt éppen egy ilyen olasz újhullámos vonulat, annak a mellékhangja lett volna ez a szám, ironikus szöveggel, olaszos dolgokkal, ahogy a Móricka elképzeli Olaszországot: abszolút közhelyes marhaságokkal. Ám időközben a Dolly Roll kijött a maga olaszos világával és dalaival, én pedig ott álltam megfürödve, hogy te jó ég, mindenki azt fogja gondolni, hogy azt másolta a KFT.
Azt azért mégsem kockáztathattuk meg, hogy a Dolly Roll másolózenekarának tartsanak minket.
Ekkor aztán ijedtemben átírtam a szöveget Afrikára.
hvg.hu: Az, hogy sok mindennel foglalkozik, már a nyolcvanas években elkezdődött. Ez egy erős belső késztetés volt?
L. A.: Már 14 éves koromban azt éreztem, hogy van egy fajta küldetésem. Hogy a Jóisten rám bízta, nyilatkozzak meg ezekben a dolgokban. Ezért, amikor azon gondolkoztam, hogy ebben az életemben inkább egy családba beilleszkedő valaki legyek, vagy inkább művészember, az utóbbi pozíció jobban tetszett. A rokonságban vagy az ismerősöknél azt láttam, hogy együtt élnek szolidan, de mindenki boldogtalan.
Senki nem csinál olyat, amitől örülne, miközben nyaggatják egymást a házasság örve alatt. Emiatt már tizenegynéhány éves koromban egyértelműen a művészi pálya mellett döntöttem.
Mindemellett – valószínűleg azért, mert nem vettem komolyan a dolgokat – elég korán megházasodtam, huszonkét éves koromban pedig már megszületett a nagyfiam Dávid. De pont ebben az időszakban már elég erősen a zenész pálya felé mentem. Huszonhat éves koromban futottunk be a KFT-vel, és onnantól a gyerek hol látott engem, hol nem. Hol volt apja, hol nem. Hol otthon laktam, hol nem. Elég zűrös időszak volt. Én pedig mindenbe belekezdtem, ami érdekelt.
hvg.hu: Bánja utólag, hogy a családra nem volt ideje?
L. A.: Egyfelől igen, bánom. Másfelől meg pótolok. Most nagyon erőteljesen jelen vagyok a családban. Budának, a legkisebb gyerekemnek már igyekszem mindent megadni, amit egy apának meg kell adnia. Ő a negyedik gyerekem. A harmadik már egy erős próbálkozás volt ebből a szempontból, ott már igyekeztem jelen lenni mint apa. Az első két gyerekem korai éveiből hiányoztam. Ahogy felnőttek, nem egy klasszikus apa-fiú, hanem egy más típusú viszony alakult ki köztünk, inkább afféle barátság.
hvg.hu: A művészlétet és a családot egyáltalán nem lehet összeegyeztetni?
L. A.: Épp most egyeztetem. Későn érő típus vagyok. Nálam majd nagypapakoromra érkezik meg, hogy normális apa legyek. A zenekaromnak is azt szoktam mondani, amikor kiderül, hogy több mint 40 éve vagyunk együtt, hogy megikrásodott már a mi mézünk.
hvg.hu: A KFT egyébként is sok mindent kibírt. Konfliktusokat, leállásokat, újrakezdéseket. Hogy csinálták?
L. A.: 1991 és 1993 között abbahagytam a színpadi zenélést. Minden produkcióban felfüggesztettem a jelenlétemet. Azt éreztem, hogy ahhoz képest, amit addig csináltam, azaz, hogy elmegyek, és amilyen hangulatban éppen vagyok, fellépek, és ebből élek, szeretnék megokosodni. Szerettem volna, hogy jobban lássam, mit is kellene csinálnom. Ekkor két és fél hónapra elvonultam, magányban a mesterem bükki tanyájára, Uszóra, ami buddhista elvonulóhelyként működött. Mindent előre megszerveztem, hogy ebben az időszakban semmilyen egyéb dolgom nem legyen.
hvg.hu: És mit csinált ott?
L. A.: Azon túl, hogy elmélkedéssel teltek a napjaim, a fizikai feltételeket is meg kellett teremtenem. Volt fa, fejsze, meg kályha, és nem volt meleg, ha nem fűtöttem, ez egy elég erős motiváció mínusz tíz fokban. Kerestem, kérdeztem magamtól, hogy mi az én dolgom. Hogy miért nem vagyok boldog attól, hogy a KFT zenekarban játszom. Ez a helyzet akkoriban rendkívül nyugtalanító volt. Számított persze ebben az Erdős Péter-féle huzavona is, az, hogy a nyolcvanas években bármit, amit akartunk, ő tízezerrel nehezítette és akadályozta. Ezek a külső feszültségek a zenekar tagjai közötti belső feszültséggé változtak. Nem volt jó a légkör. Hiába zenéltünk jókat, inkább nyomasztó volt, mint felemelő, nem éreztem jól magam benne. Közben már 1985-ben megismerkedtem a buddhizmussal, és rájöttem, hogy olyan hajszában vagyok, hogy sehol sem vagyok jelen rendesen. Párhuzamosan futtatni a KFT-t és a L'art pour l'art-t folyamatos veszekedést hozott az időpontegyeztetések miatt. Ebből ki kellett vonulnom egy időre. És nagyon jól tettem, hogy kivonultam, mert így jöttem rá, hogy mi is az én küldetésem lényege.
hvg.hu: És mi?
L. A.: A tudati szabadság képviselete. Minden, amit addig csináltam, erről szólt. A viccelődés is a tudati szabadságról szólt, a zene is, amikor elszálltunk egy másik dimenzióba, és a filozófia is. A tudat szabadsága révén jut el az ember oda, hogy a mindennapjait derűs, békés nyugalomban éli, és közben esetleg eszébe is jutnak alkotó dolgok.
hvg.hu: De az elvonulás után visszatért, és újra kezdte a színpadi szereplést is.
L. A.: Igen, de akkor már sokkal inkább az én szájam íze szerint mentek a dolgok. Igazából most vagyok abban a helyzetben, amiben jól érzem magam.
Mindenhova tartozhatok, de nem ott vagyok.
Például elmegyek a KFT zenekarral zenélni, és oda tartozom, de igazából nem vagyok azonos a KFT zenekarral. A saját dolgaimhoz, a saját pályámhoz kötődöm. Semmit nem erőltettem: a versek úgy jöttek, hogy hülyéskedtünk a Bornaival. Így jött a L'art pour l'art társulat is. Sőt a KFT is hülyéskedésből jött. Megírtam a Nem sikerült kikúrálni magam című számot, megmutattam Bornainak, aki könnyesre röhögte magát.
A KFT 1981. őszén a Pulzus című műsorban:
hvg.hu: A zene meg a spirituális oldala az embernek evidensen egy tőről fakad, mondhatni, rokon műfaj. De az abszurd humor hogyan jön a vallásossághoz? Kifordítani mindent, és röhögni mindenen, az embereket megnevettetni, az nagyon távol áll a hittől, nem?
L. A.: Szerintem nem. Ilyen az észjárásom. Karinthy volt az, aki először billentette meg az orrom előtt a humornak egy olyan fajtáját, ami nagy hatással volt rám. Megmutatta, hogy ilyet is lehet. Sokkal jobban tetszett egy vers paródiája, mint maga a vers. Hihetetlen nagy zseninek tartom, éleslátó figura volt, finom, érzékeny, óriási humorérzékkel. Az ő példája biztos, hogy vezérfonal volt az abszurd versikéimben.
Nem összeegyeztethetetlen a humor és a hit.
A dalai láma őszentsége is kimutatta már jó párszor, hogy kifinomult humorérzéke van. Van egy olyan szimbólum is, hogy nevető Buddha. Nekem egyébként egy nagyon összeráncolt szemöldökű valaki nem is hiteles. Egy olyan mester, aki csak komoly, azzal valami nem stimmel. Hiszen nincs mihez ilyen komolyan ragaszkodni. Számomra egy olyan mester a hiteles, aki szigorú a maga módján, de ugyanakkor könnyed is.
hvg.hu: Lehet, hogy a keleti vallásokba ez jobban belefér? A keresztény vallásról például nem nagyon jut eszünkbe a humor. Az iszlámról sem.
L. A.: Lehet. De ugye, a szeretet is nehezen fér bele abba a vallásba, amelynek nevében már több évszázada eretnekeket égettek, tehát, hogy egy valóságos, élő embert ráraknak egy tűzre, hogy üvöltve szenesedjen el. Hol a szeretet? Vagy mit szólt volna Jézus ahhoz, ha látja, hogy a nevében keresztes háborúkat indítanak, és kardélre hánynak más vallásúakat? Ne szórakozzunk! Ha a szeretet, a könyörület nem fér bele, akkor a nevetés már csak egy extra habcsók a tetejére, hogy még az se fér bele. Buddhista zászló alatt soha nem vezettek háborút. De nem akarom a többi vallást lebecsülni. Például elolvastam a Koránt, amikor elkezdődött ez a hisztéria az iszlám körül a terrorizmus miatt. És sehol nem találtam arra utalást, hogy nekik szabadna civileket felrobbantani öngyilkos merényletekben. Sőt az van ott leírva, hogy ne háborúzz! Ha pedig már nem lehet a vitás kérdést máshogy megoldani, akkor ki kell menni egy üres telekre a két seregnek, és csépeljék ott egymást, döntsék el, ki a jobb, de ne essen kár civilben, asszonyban, gyerekben, jószágban, házban, birtokban és terményben. Én magamat egyébként nagy ökumenikusnak gondolom, tehát még a buddhizmuson is túllépek ilyen szempontból,
nem ragaszkodom ahhoz, hogy buddhista vagyok, az csak úgy adódik.
hvg.hu: A könyv olvasása közben több helyen hiányérzetünk volt, hogy elmesél történeteket, de azok nincsenek részletesen kifejtve. Az egyik ilyen, hogy miután 1983-ban Kubában jártak Koncz Zsuzsa kísérőzenekaraként, megkörnyékezte önöket az állambiztonság. Ez hogy volt?
L. A.: Már mielőtt Kubába mentünk volna – és már megvolt az útlevelünk – behívattak a belügybe. Egy férfi elbeszélgetett velem. András, ugye ön mint a zenekar vezetője, gondoljuk, tudja, hogy Kuba milyen kényes hely, mondta. Tele van CIA-ügynökökkel. Ne fogadjanak el senkitől semmit! Ha valaki valamit önökre bízna, hogy hozzák haza, azt ne tegyék! És ne is álljanak szóba gyanús elemekkel! És majd, ha visszajönnek, megkérdezzük, hogy volt-e bármi. Mi odamentünk, nem volt bármi, aztán amikor hazajöttünk, jött a telefon, hogy menjek be megint. Bementem, mondtam, hogy nem volt semmi. Ez nagyon jó, mondta a férfi, de hozzátette, hogy mi lenne, ha kéthetente leülnénk egy kávéházban ilyen dumcsipartira. Azt még hozzátette, látja, hogy be van adva egy telefonigénylés, azt meg tudnák sürgetni. Én erre naiv barom arccal, amilyen tud nekem lenni, azt válaszoltam, hogy én nem szoktam dumcsipartira menni, egyébként pedig nem hallok semmit, nem járok olyan helyekre, ahol hallani lehet bármit. Ezzel kislisszoltam ebből a helyzetből. Közben kiderült, a zenekar összes tagjával eljátszották ezt. És az is, hogy azok a zenészek, akik elmentek dumcsipartizni, és kapcsolatban álltak az állambiztonsággal, azok milyen előnyökben részesültek.
hvg.hu: Pedig a KFT-t vádolták azzal, hogy „állami újhullám”.
L. A.: Nem voltunk rendszerlojálisak, de nem is voltunk lázadók.
Intellektuális csipkelődős figurák voltunk, akik látták, mi hogy van, meg is írták ezt. De nem lázítottak senki ellen.
hvg.hu: A szövegeik elég kétértelműek voltak, de akkoriban persze mindenki tudta, hogy a sorok között kell olvasni.
L. A.: A Bábu vagy szövege eredetileg párkapcsolati kérdésekről szólt, ez volt a fejemben, amikor megírtam, de a dal első néhány előadása után kiderült, hogy ez azért sokkal mélyebb dolgokkal is rezonál. A szöveg ma is érvényes, mert nem pont ugyanaz mozgatja az embereket, mint régen, de ugyanúgy mozgatva vannak. Itt van például a mobiltelefon, ennél mozgatóbb faszság nincs is. Nem lehet letenni. Én is a fontoskodásaimat, az ügyintézéseimet a mobilon csinálom. Közben bejönnek a hírek, megnézem, mit mond a Putyin, a Zelenszkij, a Biden – és már el is telt fél óra.
hvg.hu: Úgy tűnik, a KFT-nek van valami reneszánsza mostanában, egyre több koncertje van a zenekarnak, van egy kis pezsgés a zenekar körül.
L. A.: Én is így érzem. Szerintem most a helyére került a zenekar, nincs vele kapcsolatban semmilyen félreértés. Ha valakinek tetszik, tetszik, ha nem, nem. Szerencsére elég sokaknak tetszik. És ráadásul azt lehet látni, hogy a tizenéves gyerekek is jönnek a koncertjeinkre a szüleikkel, akik már olyan negyvenesek, és ott vannak az idősebb, ősz bajszos fazonok is, mint mi.
hvg.hu: Azt mondja, eddig nem volt a helyén a KFT?
L. A.: Nem, a megítélésében nem volt mindig ennyire a helyén. Most van egy jó vaskos közönségünk, és hogy épp az aktuális folyamatok kit dobnak föl, vagy kit engednek le, az minket nem érint. A KFT egyébként is már régóta egy olyan jelenség, amit nem érint, hogy melyik politikai rendszer mit akar miből kihozni.
hvg.hu: Ha már a politikai rendszert említi, azt mindig – most a kötetben is – hangsúlyozza, hogy nem tudja értelmezni ezt a baloldal-jobboldal szembenállást.
L. A.: Nem tartom igazságosnak azt a társadalmi rendet, amely arra épül, hogy az oldalak kiirtják, elnyomják egymást. Ha azok, akiknek hatalmuk van a nyolcmilliárd földlakó fölött, az emberek érdekeit néznék, akkor nem azt a partit játszanák, hogy szétszedik az embereket csoportokra, és azokat egymás ellen uszítják, hogy mesterséges ellentmondásokat gerjesztenek az úgymond jobb- és baloldal között, vagy adott esetben a gazdasági tömbök között. De mivel látom, hogy ezt csinálják, kijelenthetjük, hogy nem a nép érdekeit képviselik. Ez nem csak most van így, jó ideje figyelem, hogy soha semmilyen rendszer nem azzal foglalkozik, hogy az embereknek jó legyen. Kivéve, mondjuk Bhutánt, ahol igenis ezzel foglalkoznak. Ott az ország fejlettségének a mércéje a boldogság-index, és nem a GDP. Emiatt van az, hogy Bhutánban vannak a legboldogabbak az emberek a Földön. Ott minden megvan, és mindenki mosolyog, mindenki nyugodt, nem engedik be ezt a sok marhaságot, a nyugati civilizációs szemétkultúrát.
hvg.hu: Mi a konkrét problémája a nyugati civilizációval kapcsolatban?
L. A.: Az, hogy az nem az emberekről szól, hanem az emberek kizsigereléséről. Nem jó az, hogy a GDP-nek állandóan növekedni kell, mert az azt jelenti, hogy mindig egy picivel többet kell leharapni abból az egy nagy sajtból, aminek a felszínén élünk. Ez egy életgyilkos felfogás. Nem kell a gazdaságnak növekedni, hanem élni kell a dolgokkal, és engedni, hogy azok továbbra is legyenek. Mert ha mindig leharapok egy kicsit a fából, egy idő után megdöglik a fa.
Nem lehet addig harapdálni a földgolyót, amíg végül megdöglik, mert akkor mindenki megdöglik rajta.
Azt kéne látni, hogy a gazdasági növekedés eleve hibás felfogás. Ugyanígy a kamatrendszer, a bankrendszer is hibás, mert egy álszent harácsolás van mögötte.
hvg.hu: Mit mond mint buddhista tanító, mit tudnak tenni azok, akik nem az elithez tartoznak, akik nincsenek döntési pozícióban?
L. A.: Ne hódoljunk be ezeknek a hülyeségeknek! Például hangoljuk össze a szükségleteinket és az igényeinket. Ne akarjunk extra igényeket! Én nem akarok, mondjuk, új autót venni, mert van egy elég jó régi, ami nem egy értékes valami, de működik. És ugyanígy minden mással is le lehet szorítani az igényeket. A legfontosabb pedig az, hogy nem kívülről kell várni a boldogságot. Az említett uszói elvonulásom legnagyobb tanulsága az volt, hogy magamban is százszázalékosan boldog tudok lenni. Kiderült számomra, hogy mindenkinek a lelkében, és így az enyémben is, egy végtelen nyugodt tenger lakik, aminek csak a felszíne hullámzik, de maga a tenger mélye, az már egy nyugodt, tiszta, kristályos közeg. Ilyen a tudat: a felszíne hullámzik, de minél mélyebbre mész benne, annál nagyobb a nyugalom. És az a vicc, hogy amire ott rájöttem, később könyvekben olvastam vissza. Például, hogy minden érzést és gondolatot magunk tudunk befolyásolni az akaratunkkal. Pláne, ha rájövünk arra, hogy az van most, amit a múltban csináltunk. Ahova eljutottam, ott vagyok. Ahova én odamentem a lábammal, ott vagyok. Bármi, ami történt velem, abban tevékeny részes vagyok. Kit vettem feleségül? Én akartam. Akárhogy is végződött, akárhogy is mondom most, hogy jaj, de szar a házasságom.
Ez egy fontos felismerés: az életemért én vagyok a felelős. Hogy most mit csinálok, azért is én vagyok a felelős. Azért is, hogy milyen a hangulatom. Például, hogy hajlandó vagyok-e gyűlölni ezeket a rettenetes politikusokat. Nem vagyok hajlandó gyűlölködni rájuk.
hvg.hu: Az ő döntéseik viszont hatással vannak ránk.
L. A.: Ez ugyanaz a játék, amit mondtam. Nem arra fut ki a játék, hogy az embereknek jó legyen. Nem arra fut ki, és nem is jó az embereknek. Tehát gyakorlatilag minden úgy van, ahogy csinálják.
hvg.hu: Hol találkozhatnak Laár Andrással a rajongók legközelebb?
L. A.: December 22-én volt egy estünk, ahol beszélgetéssel, zenéléssel, bemutattuk a Laáramlást, ezt a műsort több helyen is előadjuk majd. Közben a Dumaszínházban is megy egy estem Na, mi van? címmel. És képzeljék, lesz új KFT-anyag is!, Talán lemez! Bornai Tibi is, én is írtam már dalokat rá, Marci is. Marci nálunk a technikai igazgató, és tudja, hogy valamit ki kéne adni. 2023-ban biztosan lesz valami új KFT-kiadvány.
