22° Budapest
2025 augusztus 21., csütörtök
image

Kinyitották az „ítéletnapi vetőmagbankot”, ahol 1,2 millió mag van, és a nukleáris háborút is túlélné

Kedden 19 500 ritka haszonnövényfajtához kapott vetőmagmintákat a norvégiai Spitzbergákon működő globális magbank (Global Seed Vault), amely minap ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Először érkeztek magok olyan balkáni országokból, mint Albánia, Észak-Macedónia és Horvátország, vagy a nyugat-afrikai Benin.

Az újabb, minden korábbinál változatosabb szállítmánnyal meghaladja az 1,2 milliót a vetőmagminták száma, melyeket globális vészhelyzet esetére őriznek az „ítéletnapinak” (doomsday) is nevezett magbankban. Az Északi-sarktól 1000 kilométerre, Longyearbyen-szigeten 2008-ban épült magbank feladata, hogy a benne elhelyezett magokat olyan kataklizmák esetén is megvédje, mint a nukleáris háború.

A földrengés- és atombiztos „ítéletnapi tárolóban” mínusz 18 Celsius-fokon akár 1000 éven át megőrizhetők az ott elhelyezett vetőmagminták, amelyekből akár 4,5 milliónak is van hely.

A magtárolót évente csak három alkalommal nyitják ki, hogy új mintákat helyezzenek el benne. Legközelebb júniusban és októberben tervezik kinyitni a páratlan vetőmagtrezort. A norvég kormány, a NordGen Északi Agrárkutató Intézet és a németországi központú World Crop Trust által működtetett létesítményt szigorúan zárva tartják a külvilág előtt, még tévéstábokat sem engednek be. A 15. születésnap alkalmából azonban közzétettek egy virtuális túrát.

A világraktár az új változatok nemesítőinek is hátteret biztosít. A világon hajdan mintegy hatezer különböző növényt termesztettek, szakemberek szerint azonban jelenleg az emberi kalóriafogyasztás nagyjából 40 százaléka három fő gabonaféléből, a kukoricából, a búzából és a rizsből származik, így, ha a klímaváltozás miatt rossz a termés ezekből, veszélybe kerülhet a világ élelemellátása.

A kutatók először 2015-ben vettek ki mintákat a tárolóból, amikor a szíriai háborúban megrongálódott aleppói magtárba kellett szállítani a magokból. Azóta elültették őket, arattak és 2017-ben a minták visszakerültek a norvég tárolóba.

A zágrábi mezőgazdasági minisztérium közlése szerint a Horvát Nemzeti Növényi Génbankból 161 magmintát helyeztek el kedden a globális magbankban, köztük 153 hagyományos gabona- és nyolc zöldségféle magját.