19° Budapest
2025 július 29., kedd
image

Kijevbe megy a Momentum vezetősége

Kijevbe indult vasárnap Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és parlamenti frakcióvezetője, Tompos Márton frakcióvezető-helyettes és Bedő Dávid, a másik frakcióvezető-helyettes, jelentette be Gelencsér a Facebook-oldalán. Ők lesznek az orosz-ukrán háború kitörése óta az első magyar parlamenti delegáció, mely az orosz agresszió alatt álló Ukrajnába látogat.

A Momentum elnöke a posztjában azt írja, morálisan elfogadhatatlan, és az ország, a magyar nemzet érdekeivel ellentétes, hogy Magyarország az egyetlen, amely még nem tette meg azt a gesztust, hogy az ukránok melletti kiállás szimbólumaként parlamenti delegációt küldjön a szomszédos országba.

„Hogy erre az ellenséges magyar álláspontra mivel kényszeríti a kormányt az orosz vezetés, nem tudjuk. Minket azonban, a szabad generáció tagjait, senki sem zsarolhat és irányíthat külföldről. Ezért megtesszük, ami erkölcsileg helyes, és ami nemzetünk határon inneni és túli közösségének érdekében áll az Európai Unió és a NATO tagjaként.”

– írta posztjában Gelencsér.