Kiderítették, miért nem kapnak trombózist a téli álmot alvó medvék
Közismert, hogy nem túl szerencsés, ha az ember sokáig mozdulatlan marad – fekszik vagy üldögél –, ugyanis minél tovább teszi ezt, annál nagyobb valószínűséggel keletkezik vérrög a szervezetében. Ez pedig jobb esetben csak súlyos, rosszabb esetben viszont életveszélyes lehet.
De akkor hogyan lehet az, hogy a barnamedve képes túlélni a hosszú téli álmot, vagyis a mozdulatlanságot? Ezt próbálták meg kideríteni a Német Szív- és Érrendszeri Kutatóközpont tudósai. Az erről szóló publikációjuk a Science-ben jelent meg.
Tobias Petzold, a kutatóközpont kardiológusa egy olyan fehérjét azonosított a csapatával, ami segít az állatnak elkerülni a veszélyes véralvadást, amely trombózissal fenyeget. A tudós egy biológuscsapattal tanulmányozta a svédországi barnamedve-állományt, hogy kiderítse, hogyan tartja fenn az egészséges keringést az állat a téli álma idején.
A kutatók összesen 13 medvétől vettek mintát a tél folyamán, majd a nyáron újra. Az elemzések során azt találták, hogy mintegy 150 olyan fehérje van, amelynek mennyisége az utóbbi esetben jóval alacsonyabban van az állat szervezetében. A legnagyobb eltérés a HSP47 kódjelű, vérlemezkéhez kapcsolódó fehérje mennyiségében volt.
Ez a fehérje a thrombin nevű enzimet hordozza, ami segíti a vérlemezkék összetapadását és a vérrög kialakulását. Ez segít abban, hogy ha az állat megsebesül, akkor a sebe be tudjon gyógyulni. A haszna viszont kevés olyankor, amikor a medve téli álmot alszik, ezért a jelek szerint 55-ször kevesebb van az állatban abban az időszakban.
Manuela Thienel, a tanulmány vezető szerzője szerint nem sejtették, hogy a fehérjének ekkora hatása van az állatokra. Ahhoz, hogy kiderüljön, az embereknél is megakadályozható-e a trombózis kialakulása, olyan betegeket vizsgáltak, akiknek gerincsérülésük miatt mozdulatlanul kellett feküdniük. Kiderült, egészséges társaikhoz képest kevesebb volt a szervezetükben a HSP47 fehérje.
A kutatók szerint az emberi szervezetnek időre van szüksége, mire lecsökken a HSP47 fehérje szintje, ezért a hosszabb ideig mozdulatlanságra ítélt emberek vérében kevesebb van belőle, mint azoknak, akik mondjuk eltörték a lábukat.
Petzold szerint a vizsgálattal az emberi szervezet működésének megértéséhez is sikerült közelebb kerülni, ami a jövőben hatékonyabb kezelések kifejlesztéséhez vezethet.
