Kezd nagyjából világossá válni az orosz és az ukrán fél téli stratégiája
November 17-én megjelent podcastjukban Ryan Evans, a War on the Rocks katonai elemzésekkel és biztonságpolitikával foglalkozó oldal alapítója és Michael Kofman a CNA – ez egy nagy multú amerikai nonprofit kutatási és elemző szervezet – kutatási programigazgatója elemzik az orosz-ukrán háború aktuális állását. Kofman szakterülete Oroszország és a volt Szovjetunió, azon belül az orosz fegyveres erők, katonai gondolkodás, képességek és stratégia. A beszélgetésen szó volt Herszon felszabadításáról, az orosz hadsereg stratégiájáról a tél beköszönte előtt, és Ukrajna erőfeszítéseiről, hogy tavasszal megőrizze a kezdeményezést. A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni.
Az orosz hadsereg nagy része vissza tudott vonulni
Herszont még a konfliktus legeléjen sikerült megkaparintania az orosz hadseregnek, ez volt ez egyetlen regionális főváros amit el tudtak foglalni, így a visszaszerzése jelentős katonai és politikai siker Kijevnek – kezdi az elemzését Michael Kofman. Azért is volt fontos Herszon visszafoglalása, mert azzal, hogy az ukrán hadsereg kiszorította Oroszországot a Dnyeper nyugati partjáról, azt is megakadályozta, hogy az oroszok megkíséreljék elfoglalni Mikolajivot vagy Odesszát. Másrészt az ukránok így közelebb tudják vinni a nagy hatótávolságú tüzérségi eszközeiket az elfoglalt déli területekhez, megalapozva ezzel egy későbbi offenzívát délkelet felé, a Donbasz irányába.
A herszoni siker, szemben a nem sokkal korábban harkivnál történtekkel, alapvetően egy felörlő stratégia eredménye, amely ellehetetlenítette az oroszok számára a város megtartását – véli Kofman. Ugyanakkor – így az elemző – a Herszonban állomásozó orosz hadsereg túlnyomó része, több mint 30 ezer ember sikeresen visszavonult a folyó túlpartjára, felszereléssel együtt.
Az oroszoknak azért volt kevés lőszerük, mert az orosz hadseregnek ténylegesen kevés a lőszere
Ryan Evans és Michael Kofman nemrég jártak Ukrajnában, voltak a fronton is, beszéltek katonai vezetőkkel, és ezen a ponton meg is jegyzik, hogy ottjártukkor az ukrán hadseregben még nem voltak biztosak abban, hogy az oroszok valóban visszavonulnak-e és nem rendezkednek-e be egy városi összecsapásra. Kofman szerint a harkivi vereség után dönthettek a visszavonulás mellett, amit csak akkor jelentettek be, amikor már majdnem teljesen befejezték és a csapatok nagy része átért a túlpartra.
Kofman szerint az oroszoknak nem azért fogyott el a lőszerük (és következésképpen nem azért vonultak ki Herszonból), mert Ukrajnának sikerült olyannyira megzavarni az ellátási vonalaikat a HIMARS-ok segítségével, hogy nem tudták azt pótolni, hanem azért, mert általában elfogyott a lőszerük, az összes fronton, és nem tudtak már fenntartani a Herszonnál folyó felőrlő háborút.
Egyre világosabb a két stratégia
Novemberben és decemberben széleskorű offenzívára nem érdemes számítani, a tél beköszöntével valamennyire lelassul a háború, bár ez attól is függ, hidegebb vagy melegebb lesz ez az időszak Ukrajnában. Kofman a következő két hónapban inkább anyagháborúra, portyázásra, esetleg a különleges erők műveleteire számít.
A szembenálló felek téli stratégiája kezd nagyjából világossá válni. Oroszország beássa magát, az orosz hadsereg lövészárkokat alakított ki a Dnyeper jobb partján, egészen a Donbaszig. A prioritásuk most az, hogy konszolidálják védelmi pozícióikat és beforgassák a frissen mozgósított erőiket, általában helyreállítsák a haderejüket. Valószínűleg megpróbálnak majd ebben az időszakban lőszert szerezni Észak-Koreától, illetve további drónokat és nehéztüzérségi eszközöket Irántól, vagy bárkitől, aki hajlandó nekik adni. A legoptimistább szcenárió Oroszország számára az, ha vissza tudják venni a harctéri kezdeményezést tavasszal.
A jelek szerint Ukrajna célja az, hogy megakadályozza Oroszországot abban, hogy rendezze sorait. Az ukránok a kvalitatív fölényükre igyekeznek építeni az oroszok számbeli fölényével szemben, ideális esetben meg tudják őrizni a kezdeményezést, és újult erővel folytathatják az előretörést, amint beköszönt a tavasz.
Oroszország egyértelműen azon dolgozik, hogy minél inkább lerombolja Ukrajna kritikus infrastruktúráját. Kofman szerint ez az első koherens törekvése az orosz hadseregnek a háború legeleje óta, ráadásul szemmel láthatóan olyan szakértők végzik, akik tisztában vannak azzal, mit akarnak eltalálni, tehát ismerik az ukrán hálózatot. A céljuk az, hogy megfosszák Ukrajnát attól a képességétől, hogy újra tudja osztani az energiát a hálozatán belül, és fenntartsák a támadásokat addig, amíg az ukránoknak elfogynak az alkatrészei és képtelenné válnak megjavítani a sérült rendszereket – és nem csak az áramhálózatot, hanem a fűtésért és vízelosztásért felelős hálózatokat is támadják.
Ezek egyre inkább pozíciós harcok
Mindeközben a Donbaszban a Wagner-csoport továbbra is próbálja elfoglalni Bahmutot, mivel azonban az orosz hadsereg korábban elvesztette Izjumot, nincs meg az északi szárny ahhoz az offenzívához, amivel Szlavjanszk és Kramatorszk városokat akarták bekeríteni. Bahmut erőltetése inkább tűnik a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin személyes ügyének, ugyanis teljesen kívül esik a jelenlegi orosz katonai stratégia keretein.
Az orosz hadsereg egy jól védhető frontvonalat próbál kialakítani, a stratégia tehát defenzív (másmilyen stratágiához nincs meg sem munícióban, sem emberben a fölényük jelen állás szerint), amihez hozzátartozik, hogy a frontszakasz egyes részein további városokat próbálnak meg elfoglalni, hogy legyenek bázisaik, ahonnan megszervezhetik egy adott terület védelmét – a katonák egész egyszerűen nem akarnak mezőkön éjszakázni. Bahmut ennek ellenére érthetetlen próbálkozásnak látszik – véli Kofman – hiszen bármilyen nyereséget realizál ott a Wagner-csoport, az ukrán hadsereg rövid időn belül ellentámadásba tud lendülni, a nehezen megszerzett területek pedig elvesznek.
A frontszakasz több pontján is próbálják az oroszok konszolidálni védekező pozícióikat, ez történik többek között Vuhledár település környékén is, Donyecktől 60 kilométerre délnyugatra. Kofman szerint érdemes lesz figyelni a frontnak ezt a szakaszát az elkövetkező időszakban, ha ugyanis tavasszal kiújulnak a harcok, és bármelyik fél ismét támadásba lendül, több mint valószínű, hogy az délen fog történni. Ukrajna továbbra is keresi a lehetőséget, hogy offenzívát indíthasson Zaporizzsja és Melitopol irányába, ha pedig az oroszoknak lenne meg a lehetőségük támadást indítani, Kofman szerint a Donbasz déli részén próbálnának meg áttörni az ukrán frontvonalon.
„Három lehetőség körvonalazódik”
Kofman három lehetőséget lát arra, mi történhet az orosz erőkkel az elkövetkező 4 hónapban (februárra lesz egyértelmű szerinte, melyik valósul meg a három opció közül). Ha a mozgósított katonákat nem sikerül felszerelni, akkor a tél folyamán tömegesen fognak megfagyni, összeomlik a morál az orosz hadseregben, és vele együtt a front is egyes szakaszokon, ahol az ukrán hadsereg aztán előre tud nyomulni – a szakértő nem tudja, ennek mennyi az esélye, de kétségtelenül sok dominónak kéne az ukránok szempontjából jó irányba dölnie, hogy ez a helyzet álljon elő.
A második lehetőség, hogy a mozgósítás elkezdi beváltani a hozzá fűzött orosz reményeket az elkövetkező 3-4 hónapban, Oroszország tud lőszert és felszerelést szerezni a katonáinak, és visszaszerzi támadó potenciálját tavaszra. Utóbbi eshetőségre készül az ukrán hadsereg, mert ez egy háború, és az ember a legrosszabbra készül. Ebben az esetben az orosz hadsereg valószínűleg megkísérel egy offenzívát a Donbaszban, mert Putyinnak továbbra is kell Donyeck megye, ha már egyszer annektálta.
Az ukrán hadsereg sincs abban a helyzetben, hogy további nagyszabású offenzívákat hajtson végre. Kofman úgy véli, az ukránok a tél folyamán azon lesznek, hogy a lehetőségeikhez mérten minél eredményesebben akadályozzák az orosz haderő konszolidációját, alapvetően az orosz ellátási vonalak zavarásával – egy dolgot nem engedhetnek meg: az orosz hadsereg nem kaphat négy hónap szünetet, hogy rendbehozza magát. Sokan alulbecsülik az orosz mozgósítás lehetséges következményeit, különösen az interneten keringő lesújtó videók láttán, de Kofman szerint mind Ukrajna, mind Ukrajna szövetségesei sokkal óvatosabbak ebben a kérdésben.
A harmadik lehetőség, hogy az orosz hadsereg nem szerzi vissza azokat a képességeit (elengedő lőszer, megfelelő felszerelés stb.), amivel egy nagyszabású offenzívát le tudna folytatni, de jelentősen megnöveli a hadereje sűrűségét az elfoglalt területeken, létrehoz tartalékokat és a besorozott katonákat felhasználva képes rotálni csapatait, vagyis eredményesebben tud védekezni. Mindebből az következik, hogy bármilyen jövőbeli ukrán területi nyereség sokkal lassabban jön majd – nem lesznek olyan szituációk mint Herszonnál vagy Harkivnál –, és a győzelemért sokkal nagyobb árat kell fizetnie az ukránoknak. Kofman az utóbbi lehetőséget látja a legvalószínűbbnek.
Valamelyiket könnyű használni, valamelyiket nehéz
A nyugati katonai segítséget tekintve Ukrajnának most légvédelmi berendezésekre van a leginkább szüksége, és ez csak fokozódni fog – véli Kofman. Könnyen lehet, hogy a légvédelem kapcsán is elkövetik a nyugati donorok ugyanazokat a hibákat, amelyeket a többi Ukrajnának nyújtott támogatás kapcsán korábban elkövettek, amennyiben rengeteg külöbözőféle légvédelmi rendszert adományoznak az ukránoknak, akiknek aztán ki kell találniuk, hogyan használják és tartsák karban ezeket az eltérő komplexitású berendezéseket. A NATO-sztenderd tankok kérdése is egyre égetőbb probléma lesz, ahogy az ukrán hadsereg fogy ki a lőszerből.
Az oroszok szeretnék elhúzni a háborút
Ugyanakkor a legnagyobb kérdés egyre inkább a háború gazdasági fenntarthatósága. Az oroszok szemmel láthatóan szeretnék elhúzni a háborút, a mostani támadások az energetikai hálózat ellen azt célozzák, hogy Ukrajna képtelen legyen helyreállítani a gazdaságát és újjáépíteni az országot. Ha nincs áram és fűtés akkor az ukránok kénytelenek elhagyni az országot, elmaradnak a potenciális befektetők, Ukrajna életben tartása pedig sokkal drágább lesz a Nyugat számára. A kihívás tehát alapvetően a szükséges pénz előteremtése. A Nyugatnak ki kell találnia, hogy Ukrajnának mire van szüksége ahhoz, hogy képes legyen újult erővel nekivágni a tavasznak. A győzelmi narratíva kihívása, hogy ne keverjük össze azt, amikor győzünk azzal, amikor győztünk - fogalmaz Kofman.
Kofman és Evans korábbi beszélgetéseiről készült cikkeinket itt és itt találják.
