Budapest
2025 szeptember 12., péntek
image

Két új szolgáltatást indít a Telekom

Februártól havidíjas, azonnal igénybe vehető, telekommunikációs és IT-szolgáltatásokat egyben kínáló csomagokat ajánl közép- és nagyvállalati ügyfelei számára a Magyar Telekom.

A vállalat közlése szerint a cégek egy megrendeléssel vehetnek igénybe bérelt vonali internetet és Anti-DDoS szolgáltatást, az instantPhone felhő alapú vállalati telefonrendszer pedig eszközberuházás nélkül biztosít kiváló kommunikációs megoldást egy vagy akár több telephellyel rendelkező vállalatok számára.

Gonda Gábor, a Magyar Telekom vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese az újdonságok kapcsán azt emelte ki, hogy cégek így egy kézből vehetnek igénybe digitális szolgáltatásokat, olyan formában amire éppen szükségük van; komplex és sok esetben nagyobb beruházást igénylő fejlesztés nélkül.

Az új szolgáltatásokat Telekom márkanév alatt már a Telekom Rendszerintegráció Zrt. nyújtja majd, az ügyfeleknek ezt a nevet kell megszokniuk a T-Systems Magyarország után. A szolgáltató a tervek szerint három jól elkülöníthető szegmenst lesz majd képes lefedni egyszerre (standard IT, standard telekommunikáció, rendszerintegráció), ezek közül a vállalati kínálat részét képező termékek egységesen a Telekom Business márka alatt kerülnek majd piacra.