Késsel ment vissza a cserbenhagyásos balesete helyszínére, hogy megfenyegesse a rendőröket
Egy 31 éves férfi, akit korábban 4 évre eltiltottak a vezetéstől, ittasan vezetett, áthajtott a szembemenő sávba, és elütött egy biciklist február 7-én egy szabolcsi településen.
A baleset helyszínéről először segítségnyújtás nélkül távozott, de később gyalog visszatért, nem is akárhogy. Magához vett egy 32 centis kést, és azzal szúró-vágó mozdulatokat téve fenyegetni kezdte a helyszínelő rendőröket.
A nyomozó ügyészség ezután még aznap őrizetbe vette a büntetett előéletű férfit. Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd le is tartóztatták.
Bár ahogy azt a korábbi közlemények alapján a hvg.hu is megírta, először nem volt egyértelmű, de a nyomozásból az is kiderült, hogy a rendőrök fenyegetését megelőző közlekedési balesetet is a férfi okozta. (Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az övé volt a kocsi, amivel a balesetet okozták.)
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásával, ittas állapotban-, továbbá eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetéssel is meggyanúsította a férfit.
A letartóztatását 2023. május 10-ig meghosszabbította a bíróság.