25° Budapest
2025 június 17., kedd
image

Kártyavárként dőltek össze tízemeletes épületek a Törökországot megrázó földrengésben

Több tucat ember meghalt, amikor hétfőn kora reggel Törökország déli részét egy 7,8-as erősségű földrengés rázta meg, amelyet Cipruson, Libanonban és Szíriában is éreztek. Épületek dőltek össze, és a lakosok a havas utcákra menekültek, a térségben ugyanis 1–2 fokos hideg van, a legtöbb érintett település környékén havazik, vagy eső, ónos eső nehezíti a mentést. A mentőszolgálat szerint még mindig lehetnek emberek az összeomlott épületek alatt – írja a Guardian.

Az első hivatalos összesítés arról szólt, hogy Törökország hét tartományában legkevesebb 78 halottja van a hétfő hajnali földrengésnek, a sérültek száma pedig meghaladja a négyszázat. A török alelnök azonban a reggel sajtótájékoztatóján az MTI szerint már azt mondta:

Legkevesebb 284 halottjuk és 2323 sérültjük van a hajnali törökországi földrengéseknek, amelyek 10 tartományt érintenek.

Fuat Oktay azt is bejelentette, hogy a katasztrófában legalább 1710 épület összeomlott. Hétfő reggelig 78 utórengést regisztráltak, amelyek közül három haladta meg a 6-os erősséget, a legerősebb pedig 6,6-os erősségű volt.

A Német Földtudományi Kutatóközpont (GFZ) szerint a rengés 10 kilométeres mélységben, Kahramanmaras város közelében történt. A török katasztrófavédelmi hatóság (AFAD) a rengés erősségét 7,4-esre mérte Kahramanmaras és a szíriai határhoz közeli Gaziantep közelében, ami a déli országrész legfontosabb iparvárosa.

 

Szemtanúk szerint a rengés még az epicentrumtól nagyjából 300 kilométernyire található Diyarbakirban is körülbelül egy percig tartott és ablakokat tört be.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök közölte, hogy azonnal kutató- és mentőcsapatokat küldtek az érintett területekre. „Reméljük, hogy minél hamarabb és a legkisebb kárral együtt túljutunk ezen, és folytatjuk a munkát" – mondta.

Az eddigi adatok szerint a legnagyobb pusztítást követelő, 7,8-es erősségű földrengést 22, részben ugyancsak erős utórengés követte.

A török belügyminiszter, Süleyman Soylu szerint négyes szintű riasztás van érvényben az országban, ez azt jelenti, hogy már nemzetközi segítséget is kért a török vezetés.

A török Vöröskereszt vezetője közölte, hogy erőforrásokat mozgósít a térségben, mivel súlyos károkról és összedőlt épületekről kaptak információkat, és felszólította az embereket, hogy ürítsék ki a megrongált otthonokat.

Törökország a világ egyik legaktívabb földrengési övezetében fekszik. 1999-ben az északnyugati Izmit térségében egy 7,4-es erősségű rengés több mint 17 ezer emberéletet követelt. 2020 januárjában egy 6,8-as erősségű rengés rázta meg Elazığot, amely több mint 40 ember halálát okozta. Ugyanebben az évben októberben egy 7,0-es erősségű rengés rázta meg az Égei-tengert, amely 114 ember halálát okozta, és több mint ezer embert sebesített meg.

Jelentős károkat jelentettek Észak-Szíriából is, egy olyan területről, ahol több millió ember él, akiket a háború miatt a törékeny infrastruktúrával rendelkező területekről már elűztek.

A szíriai állami média szerint Aleppó tartományban számos épület omlott össze, Damaszkuszban, valamint a libanoni Bejrút és Tripoli városokban is az utcákra menekültek az emberek.

Aleppó, Hama és Latakia városokban 42 emberéletet követelt a katasztrófa, és több mint 200-an megsérültek – közölte a Sana állami hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva.