Johannes Hahn: Legkorábban májusban születhet döntés a befagyasztott magyar EU-pénzekről
Az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa szerint a magyar kormány nyilatkozatai helyett konkrét cselekvésekre van szükség ahhoz, hogy hogy feloldják a zárolt összegeket. Ellenkező esetben a teljes magyar felsőoktatás eleshet a fejlesztési forrásoktól.
Szakmai tárgyalásokat folytatunk a magyar kormánnyal, és az az érdekünk, hogy megoldjuk a fennálló problémákat – mondta Johannes Hahn brüsszeli tudósítók egy csoportjának, köztük a Népszava újságírójának rendezett csütörtöki tájékoztatóján.
Kilátásba helyezte, hogy ha Budapest tartani tudja az általa vállalt menetrendet és március végéig meghozza a szükséges intézkedéseket a korrupció és az összeférhetetlenség felszámolására, akkor legkorábban májusban kedvező brüsszeli döntés születhet a tavaly befagyasztott 6,3 milliárd euró kohéziós támogatás felszabadításáról, és az Erasmus+ oktatási csereprogram, valamint a Horizont Európa kutatási program finanszírozásáról.
A költségvetési biztos arra számít, hogy a kormány adott időre valamennyi elvárást teljesíteni fogja, és akkor az EU együtt szabadíthatja fel a jogállamisági eljárásban zárolt felzárkóztatási forrásokat, valamint az Erasmus+, illetve a Horizont Európa programokra szánt pénzeket. Hahn azonban hozzátette: ehhez nem lesz elég nyilatkozatokat tenni vagy pusztán kipipálni a feladatsort, a megszabott feltételeket végre kell hajtani.Navracsics Tibor uniós források felhasználásáért felelős miniszter a HírTV-nek korábban azt mondta, a magyar kormány elküldte a hivatalos ajánlatot, amely az államtitkári szinttől felfelé nyilvánítaná összeférhetetlennek a hivatalos tisztséggel a kuratóriumi tagságot.
Johannes Hahn azt már nem részletezte, hogy Brüsszel beéri-e ennyivel, vagy további engedményeket kér a befagyasztott támogatási források feloldására.