Budapest
2025 szeptember 10., szerda
image

Itt a titkosítás alól feloldott újabb “dollárbaloldal”-jelentés: találtak még egymilliárdot és egy svájci alapítványt

A frissített, januári, most titkosítás alól feloldott nemzetbiztonsági bizottsági tájékoztatók szerint a korábban ismert 3 milliárdos összegnél 160 millióval több pénz érkezett amerikai támogatásként a Action for Democracytól (AD) a tavalyi ellenzéki kampányba, javarészt Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalmához, vagyis “a pénzügyi támogatás végösszege 3 174 076 395 Ft”.

A Rogán Antal miniszter alá rendelt új szuper-titkosszolgálat, a Nemzeti Információs Központ (NIK) legújabb összegzése – amelyhez már saját vizsgálódásuk mellett felhasználták a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folyamatban lévő nyomozásának eddigi eredményeit is – szerint az AD-tól származó pénz 58 százaléka landolt az MMM-nél, kisebb része az Edemokrácia Műhely Egyesületnél, a maradékot pedig öt gazdasági társaságnak utalták át.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának január 20-i ülésén bemutatott NIK-tájékoztatás szerint az öt cég közül a legtöbbet, 1,08 milliárd forintot az Oraculum 2020 Kft. kapta, amely az “Ez a lényeg” néven működő portálok kiadója. Ez egyébként annyiban nem meglepő, hogy az Ez a lényeg aktív online kampányt folytatott az ellenzék javára a tavaszi kampányban.

Újdonság az eddig ismertekhez képest, hogy az Ez a lényeg kiadója a jelentés szerint nem az AD-től, hanem egy svájci bejegyzésű alapítványtól is kapott nagy összegű utalást, méghozzá 5 utalással összesen 887 millió forintot.

Vagyis a NIK összesítése szerint „az egységes ellenzék külföldi kampánytámogatása" már a 4 milliárd forintot közelíti, és új szálként bekerült a svájci alapítvány, amiről a dokumentum megállapítja, hogy “az alapítvány aktivitására, valós tevékenységére vonatkozóan nem lelhető fel nyílt forrásból hozzáférhető információ”.

Az immár mintegy 4 milliárd forintnyi külföldi pénz megoszlása magyar címzettek szerint:

A már korábban is sokat emlegetett, Korányi Dávidhoz köthető AD-ről is ír a jelentés, megállapítva, hogy az “AD-t eleve felépített pénzügyi háttérrel, célhoz kötötten hozták létre”, és

a szervezet mögött az amerikai Demokrata Párthoz közvetlenül kapcsolódó személyek állnak”.

Ez utóbbi megállapítást a jelentés arra vezeti vissza, hogy az AD által benyújtott „Certificate of Incorporation” nevű, magyar megfelelésben alapító okiratot az Elias Law Group egyik partnere, Jonathan Berkon írta alá, márpedig – állítja a jelentés – "az Elias Law Group befolyásos, a demokraták legmagasabb szintjén is jó kapcsolatokkal rendelkező ügyvédi iroda, fő célkitűzése a Demokrata Párt érdekeinek képviselete. Az amerikai-magyar kapcsolatokat az ügyben a tájékoztató anyag így ábrázolja:

Mindezek alapján a NIK főigazgatója, Kovács Zoltán dandártábornok által jegyzett irat szerint a NIK összefoglaló értékelése arra jutott, hogy “a külföldi politikai szervezet által a magyar választások időszakában Magyarországra utalt támogatás a magyar választások befolyásolását szolgálta. Ez egyértelműen Magyarország szuverenitásának megsértését jelenti, egyúttal felveti a vonatkozó magyar jogszabályok megsértésének gyanúját is.”

Az összefoglaló értékelés mellé csatolt, alább teljes terjedelemben olvasható, a szakbizottság január 20-i ülésén ismertetett NIK-jelentés diáin részletesen elemzik, hogy a külföldről érkezett pénzekből hová, mely cégeknek és mennyit utalt tovább a Márki-Zay-féle MMM, illetve hogyan fest a Páva Zoltán által vezetett, a meg nem nevezett svájci alapítványtól érkező mintegy 900 millió forintos elköltő Oraculum 2000 Kft. céghálója, tulajdonosi háttere.

Az Országgyűlés szakbizottsága tavaly októberben kezdett foglalkozni a külföldi kampánytámogatásokkal, ami Márki-Zay Péter szerint nem nagy ügy, mivel a Mindenki Magyarországa Mozgalomnál csak kihasználták a törvényi kiskaput, az ellenzéki pártok kampányára pedig nem költöttek ebből, ám a kormányzat és a Fidesz a rendszerváltás óta nem látott pártfinanszírozási botrányt, súlyos bűncselekmény-gyanút emelget, és azóta is „dollárbaloldalazik”.

A bizottság november közepén már meghallgatott egy tájékoztatást az ügyben a titkosszolgálatokról, és ennek anyagát – a titkosítás feloldása után – közzé is tették a testület honlapján, most is olvashatók. Az anyagokat, amelyek a Fidesz-frakcióvezetőt állítása szerint teljesen megdöbbentették, a hvg.hu is részletesen elemezte.

Arra jutottunk, hogy azokban nincs bizonyíték a Fidesz által sejtetett, az adományokkal összefüggésben a magyarországi parlamenti választást befolyásolni igyekvő amerikai titkosszolgálati lépésekre. Sőt – írtuk – az egyik anyag, amit a Rogán alá rendelt szupertitkosszolgálat, a Nemzeti Információs Központ (NIK) készített, csupán visszaböfögi a kormányközeli sajtóból ismerős összeesküvés-elméleteket – éppen ezért tűnik a dokumentum nem többnek, mint politikai pamfletnek.