Itt a sokak által várt új funkció: néhány szó alapján már képeket is tud generálni a Microsoft Bing keresője
A Microsoft február 7-én mutatta be a mesterséges intelligencia-alapú ChatGPT-re épülő új Bing keresőjét, mely egyelőre még csak várólistás feliratkozással érhető el, de már tömegek férnek hozzá.
Kedd egyik legfontosabb híre volt a témában, hogy már a Google is kiadta a saját, MI-alapú chatbot-keresőjét, a Bardot, azonban a Microsoft sem tétlenkedett: bejelentették, hogy az új Binggel mostantól képeket is generáltathatnak a felhasználók – a technológia mögött az OpenAI másik fejlesztése, a DALL-E áll.
A Bing Képalkotó (Bing Image Creator) nevű új funkciót minden, a Bing előzetes változatát használó felhasználónál elérhetővé teszik, először csak a chatbot kreatív módjában – de később a másik kettőre is kiterjesztik majd azt. Az újdonság az Edge böngésző Bing oldalsávjában is elérhető lesz.
A funkció lényegében úgy fog működni, mint a DALL-E: parancsokkal lehet képeket kérni, és ha ezek megfelelőek, négy, nagy felbontású képet kapunk egy négyzetben. A képek bal alsó sarkában egy beégetett Bing logó lesz látható.
A Microsoft közlése szerint a biztonságra is ügyeltek, így nem lehet például ártalmas képeket generáltatni a Bing képalkotójával. Ha valaki mégis ilyesmivel próbálkozna, a chatbot leállítja a folyamatot, és figyelmezteti a felhasználót.
A képalkotó mellett a Microsoft két egyéb újdonságot is bejelentett. Ezek egyike a Tudáskártyák (Knowledge Cards) 2.0-s verziója, mellyel már infografikákat, és diagramokat, grafikonokat lehet létrehozni.
A másik a Visual Stories (Vizuális Történetek), ami leginkább MI által generált Instagram-történetekhez hasonlítható.