28° Budapest
2025 augusztus 02., szombat
image

Ismét kordont bontott a Momentum a Karmelitánál – élőben jelentkeztünk a helyszínről

Március 14-én bontott először kordont a Momentum teljes parlamenti frakciója Hadházy Ákos független parlamenti képviselővel a Karmelita kolostor körül. A képviselők akkor hétpontos követelést olvastak fel, majd megpróbálták ezt kifüggeszteni a bejáratra – ezt viszont a rendőrök már nem hagyták nekik.

A Momentum szerdán ismét elbontja a kordont a karmelita előtt, élőben jelentkeztünk a helyszínről:

 

A momentumosok ezúttal egy ponyvát is vittek magukkal a karmelita kolostorhoz. Gelencsér Ferenc, a párt elnöke a helyszínen azt kérdezte a sajtótól: mikor volt utoljára lehetőségük kérdezni Orbántól, vagy a miniszterektől? A kordon önöket a munkájukban gátolja. A kordon azért van, hogy önök ne kérdezhessék a kormányt – tette hozzá Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő szerint ez a kordon, amit most megint megbontottak, védi a propagandagépezet központját. Hozzátette: ha újra felépítik a kordont, akkor ismét meg fogják bontani.

 

A kordont a párt politikusai és aktivistái a Színház utca két oldalán bontotta meg. Alig néhány perc alatt sikerült bejutniuk az elvileg lezárt területre a kolostor előtt, majd néhány perc alatt az egész kordont lebontották. Többen táblákat helyeztek ki. Az egyik táblán a

szabad sajtót Magyarország megújításáért!

felirat volt látható.

 

Értesülésünk szerint a szerdai kormányülés elmarad, de azt egyelőre nem tudni, hogy ennek van-e bármilyen köze a Momentum akciójához.

Tompos Márton tudósítónknak nem volt hajlandó elárulni, milyen ötleteik vannak még a kordonbontás folytatására. "Az biztos, hogy egyre többen szeretnének jönni. És amíg visszarakják, mi le fogjuk bontani" – jelentette ki a politikus. Tompos azt mondta, ők úgy tudják, lesz kormányülés, így várják a kormánytagokat – a kordonon ülve, közvetlenül a Karmelita kolostor bejárata előtt. "Egyelőre maradunk" – mondta.

 

Le kell állítanunk az egész propagandagépezetet, egészen addig nem beszélhetünk demokráciáról, amíg ez nem történik meg – mondta Hadházy Ákos.

Az aktivisták és momentumosok közül néhány átsétáltak a Sándor-palotához. Velük tartanak Orosz Anna, Hajnal Miklós és Bedő Dávid országgyűlési képviselők is. A képviselők a kormánytagokat várják. "Az mekkora lenne, ha Budavári Siklóval jönnének!" – jegyezte meg Hajnal.

Hajnal lapunknak elmondta: azok a kordonok, amik a sajtót akadályozzák, nincsenek rendjén. Most egy-két órát maradunk, hogy ne tudják olyan gyorsan újraépíteni a kordont, mint múltkor – tette hozzá Hajnal.