12° Budapest
2025 május 08., csütörtök
image

Influenzás Ferenc pápa, több programját is lemondta

Ferenc pápa a Szent Péter tér helyett ezúttal vatikáni rezidenciájának kápolnájából mondja el a szokásos vasárnapi imáját és üzenetét – közölte a Vatikán. A helyszínváltoztatást a pápa betegségével indokolják – írta meg a Reuters.

A pápának még szombaton kellett kórházba mennie egy kivizsgálásra, hogy az orvosok megnézzék, az influenza okozott-e nála tüdőproblémákat. Emiatt bizonyos eseményeket le kellett mondania. A vasárnap déli imájának helyszínét azért is változtatták meg, mert Rómában a szokásos novemberi időjárásoz képest jóval hidegebb volt a reggel.

A pápa üzenetét kivetítőkön lehet majd követni a Szent Péter téren, de a televízióban és a közösségi oldalakon is közvetítik azt.

Hogy milyen állapotban van Ferenc pápa, nem tudni. A pénteki dubaji útját – az ENSZ klímakonferenciájára – egyelőre még nem mondták le.

A pápa utoljára júniusban volt kórházban, akkor a sérvét kellett megműteni, és kilenc napig volt az intézményben.