Indul az új típusú hulladékkezelés, de mit hoz a magasabb költségeken kívül?
Jelentős drágulásra, és az infláció további fokozódására figyelmeztetnek sorra a szakmai szervezetek az Európai Unió által előírt kiterjesztett gyártói felelősség vagyis EPR-rendszer július elsejei bevezetése nyomán. Legutóbb a Magyar Hullámtermékgyártók Szövetsége (Mahusz) kongatta meg a vészharangot, amely a papírcsomagolás díjának kilencszeresére növelése nyomán az élelmiszerinfláció további 5 százalékos emelkedésére figyelmeztetett. Szerintük a kormányzat által iparági egyeztetés nélkül, irreálisan magas szinten megállapított díjak amellett, hogy inflációt gerjesztenek, szembemennek a körforgásos gazdaságra irányuló kormányzati törekvésekkel, és a rendszer bevezetésének eredeti céljával is: a környezet és a klíma védelmével.
Nem ők az elsők, akik felemelik a szavukat a Magyar Közlönyben június 2-án – alig egy hónappal az új rendszer bevezetése előtt – megjelent energiaügyi miniszteri rendeletben megállapított új, a korábbiaknál jóval magasabb díjtételek ellen. Június elején a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, majd a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) is felhívta a figyelmet az ebből fakadó drágulásra, ők 3 százalékosra tették az intézkedés inflációnövelő hatását.
Nagy Miklós, a CSAOSZ főtitkára például kiszámolta, hogy az eddig évente az államkasszába környezetvédelmi termékdíjként befizetett 42,5 milliárd forintnak majdnem nyolcszorosát, 240 milliárdot kell majd befizetniük csak a csomagolószerek után, ráadásul immár nem is az államnak, hanem az állami hulladékkoncessziót tavaly 35 évre elnyerő Mol Nyrt. által az erre a tevékenységre alapított a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.-nek.
A szövetségek ugyanakkor jelezték, hogy nem magával a kiterjesztett gyártói felelősség rendszerével (EPR) van bajuk – ez ugyanis uniós vállallás és előírás, ami azt szolgálja, hogy a klímavédelem és a kibocsátáscsökkentés érdekében minden tagállam, így Magyarország is, fokozatosan áttérjen a körforgásos gazdaságra –, hanem az irreálisan magasan megállapított díjakkal és az előzetes iparági egyeztetés hiányával.
Pénzügyi felelősség
A körforgásos gazdaság lényege, hogy a termékek és az alapanyagok a lehető legtovább megőrizzék értéküket, a keletkező hulladéknak pedig a lehető lenagyobb részét ismét visszaforgassák, illetve alapanyagként használják fel gyártásban. Ezt azzal szolgálja az EPR-rendszer, hogy felelősséget helyez gyártóra, hogy úgy gyártsa le a termékét, hogy az minél kevésbé terhelje a környezetet: legyen tartós és javítható, készüljön minél inkább környezetbarát, újrafelhasználható alapanyagokból. Emellett azt is elvárja, hogy számoljanak azzal is, miként lesz majd (újra)hasznosítható és ártalmatlanítható a gyártás, valamint a felhasználás során keletkező hulladék, illetve a termék, amikor majd az élettartama végén maga is hulladékká válik – ezt a felelősséget pénzben kell vállalni, vagyis a gyártónak kell állnia az összes fentiekhez kapcsolódó költséget.
Hogy ez mekkora drágulást jelent az egyes termékek esetében azt a most június 2-i miniszteri rendelet, illetve a környezetvédelmi termékdíjakat korábban szabályzó 2011-es kormányrendelet alapján készült alábbi (nem teljes) válogatásból kaphat képet:
Bár adja magát az összehasonlítás a kiterjesztett gyártói felelősséghez kapcsolt “pénzügyi felelősség” és a korábbi környezetvédelmi termékdíjak között, és a szakmai szervezetek is előszeretettel hivatkoznak az esetenként ordító különbségekre, ez elvileg nem amiatt van, mert valaki nyerészkedni akarna rajta, hanem
abból fakad, hogy a korábban megállapított környezetvédelmi termékdíjak nem tükrözték az adott termék hulladékká válása után felmerülő valós költségeket
– közölte egy, az új hulladékrendszer életbe lépése alkalmából szervezett múlt heti háttérbeszélgetésen Pethő Zsolt, a díjak beszedését július 1-vel végző Mohu vezérigazgatója. Valóban, a termékdíjak 2011 óta nem változtak, pedig azóta jelentősen nőtt az infláció, saját jövőnk és a klímavédelem érdekében pedig sokkal többfajta hulladékfajtát kell sokkal nagyobb figyelemmel és hatékonyabban kezelni.
Ez kicsit olyan, mint az utcai szemetelés. Sokkal egyszerűbb és olcsóbb csak úgy eldobni az utcán a szemetet, ezzel szemben nagyobb “költsége” van annak, hogy az ember megkeressen egy szemetest, és ott adott esetben szelektív módon dobja ki a szemetet. Az EPR is ilyen, nagyobb erőfeszítést igényel mindenkitől.
Ehhez fillérre ki kellett számolni minden meghatározott hulladékáram (hulladékfajta) esetében a költségeket, belekalkulálva a gyűjtés, a szállítás, az előkezelés, és egyes esetekben – amikor ez náluk történik – a feldolgozás költségeit, amit befizetett díjaknak fedeznie kell. Ennek felhasználását pedig az állam rendszeresen ellenőrzi. Az EU-s rendszer lényege, hogy a szennyező – vagyis a gyártó – fizesse meg a legyártott termékből keletkező hulladék kezelésével járó költségeket, ugyanakkor lehetővé teszi azt is, hogy ezt egy harmadik szereplő irányítsa, a magyar rendszerben ez a Mohu felelőssége lesz. Azért van szükség erre, mert az EU nagyon szigorú hulladékcélokat írt el. 2040-re az újrahasznosítás arányának a jelenlegi 32 százalékról 65 százalékra kell nőnie. Jelenleg a hazai hulladék felét egyszerűen lerakjuk, vagyis eltemetjük, ezt az arányt 2040-re 10 százalékra kell csökkeneteni.
Ezeknek az arányoknak az elérését támogatja az EPR díj, amely kötelező EU-s előírás, és 2018 óta már több tagállamban sikeresen működik.
Ők adták az inputot
Az új termékdíjakat az állam határozta meg, ezek előzetes kalkulációit eredetileg viszont eredetileg a Mohu végezte a náluk, illetve az alvállalkozóknál jellemző költségek alapján. Pethő Zsolt jelezte, hogy ez csak tájékoztatás volt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) felé, amely ugyan ez alapján állapította meg a díjakat, de csak azután, hogy maga is bekérte a vonatkozó költségadatokat a különböző cégektől, különböző szegmensekben. A MEKH szerinte ezzel “egyfajta benchmark vizsgálatot végzett,
nem csak egyszerűen elfogadta a Mol számait.
A hvg.hu kérdésére, hogy volt-e olyan kalkulációjuk, amit vitatott a MEKH, azt mondta, nem tud ilyenről.
Pethő Zsolt hangsúlyozta, hogy az EPR hazai bevezetése a klímacélok teljesülése érdekében tett uniós előírás teljesítése, aminek a bevezetéséhez így is féléves halasztást kapott Magyarország. A MEKH-nek ugyanakkor - amikor megállapítja a díjakat, joga van bekérni minden hulladékkezeléssel foglalkozó cégtől – tőlük és az alvállalkozóktól is – a konkrét költségadatokat, és ezeket folyamatosan vizsgálni is fogják, és ha úgy adódik, felülvizsgálják a termékdíjakat. Az EPR-rendelet alapján az első számlákat majd csak az idei harmadik negyedév végén kapják meg a cégek.
Övék lett szemétpiac nagyja
Az új hulladékrendszernek és a Mohu koncessziónak az EPR-rendszer azonban csak az egyik része. A cég átveszi mind a hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást – ami a lakossági kommunális és szelektív hulladékok elvitelét és kezelését jelenti –, mind a cégek és intézmények számára biztosított hulladékszolgáltatást.
Utóbbi esetben nem arra a hulladékra kell gondolni, ami a termelés, az épületek bontása, a mezőgazdasági tevékenység során keletkezik, illetve nem a szennyvízre – ezek feldolgozását maguk a szereplők szervezik meg –, hanem arra, amit egy-egy vállalkozás dolgozói dobálnak a céges kukákba, vagy élelmiszer-kereskedőknél, szállás- és vendéglátóhelyeken stb. keletkező lakossági jellegű hulladékra – ezt szokták intézményi résztevékenységnek is nevezni.
Összességében a Magyarországon keletkező 20 millió tonna hulladék közel negyede, 4,7 millió tonna, jórészt települési szilárd hulladékot kezelik majd.
Elvileg minden úgy megy tovább, mint eddig
Az igazgató szerint a lakossági szegmensben az érintettek szinte semmit nem fognak észrevenni, ugyanazok és ugyanakkor viszik majd el a kukákat, és továbbra is az önkormányzati cégek végzik majd ezt csak már az ő alvállalkozóikként. A lakossági díjak sem változnak, hiszen a kormányzat által bevezetett hatósági ár marad érvényben. Ott érzik majd csak a változást, ahol fix kukára váltják a jelenlegi nylonzsákos megoldást, ez az első félévben 200 ezer háztartást érint majd.
Az intézményi résztevékenységre összesen 102 vállalkozással kötöttek szerződést, saját alvállalkozóikkal együtt 300-400-an vannak.
Pethő Zsolt biztos benne, hogy zökkenésmentes lesz a szombati átállás, mint elmondta, a Mohu több mint 150 munkatárssal, megfelelő felkészültséggel, aláírt alvállalkozói szerződésekkel, készen áll az indulásra. Szerinte ehhez felülvizsgálták a jelenleg működő rendszert, beszervezték a szolgáltatókat, szállítókat, hulladékválogatókat lerakókat és komposztálókat. Ezek felmérése során találtak olyan létesítményeket, amikre nincs szükség: körülbelül 10 százalékot. A hvg.hu kérdésére azt mondta, sok esetben nem arról van szó, hogy mindenestül bezárják őket, hanem csak a több funkcióval bíró telepek egy-egy feleslegesnek bizonyuló funkcióját szüntetik meg.
Sok cég nem regisztrált még
Jelezte ugyanakkor, hogy a hulladékbirtokosok – így nevezte az intézményi résztevékenység hulladék-kibocsátóit, a különböző vállalkozásokat és intézményeket – közül sokan még nem regisztráltak a rendszerükbe. Ez azonban szerinte nem probléma, a legnagyobb kibocsátók már túl vannak rajta – amivel az összes itt keletkező hulladékmennyiség 90 százaléka le van fedve –, a kisebb és közepes vállalkozások viszont várhatóan majd július 1. után fognak felocsúdni.
A hvg.hu kérdésére, hogy mi történik azzal, aki nem regisztrál időben, például számíthat-e bírságra, az igazgató jelezte, nekik nincs hatósági jogkörük, így nem is fognak senki megbüntetni. Ez persze később még felmerülhet a hulladékhatóság részéről, de egyelőre, rövid távon nem lesznek büntetések. Mindenesetre igyekeznek felhívni a vállalkozások figyelmét: már kampány is fut a regisztrációról a szakmai fórumokon és a kamarai oldalakon.
Ugyanannyit fizetnek?
A figyelmük kiterjed a jelenlegi rendszerben a legalitás határán működő hulladék- és fémgyűjtőkre is. Mint mondta, párbeszéd indult roma szervezetekkel arról, hogy az ezzel foglalkozók hogyan terelhetik legális mederbe a tevékenységüket. Azt mondta, nem céljuk megszüntetni ezt a tevékenységet, mert jó begyűjtési módnak tartják.
Szerinte továbbra is megmaradnak azok a helyek, ahol le lehet adni a gyűjtött fémhulladékot – csak az üzemeltetők már a Mohu megbízásából folytatják a tevékenységet –, ahol
ugyanazt az ösztönzőt fizetik, mint eddig, csak annyi a kérés, hogy legálisan végezzék a tevékenységet.
Az igazgató azt is jelezte, hogy szándékukban áll valamiféle anyagi ösztönzőt bevezetni a használt sütőolaj, az elektronikai hulladék és más jól hasznosítható hulladékfajta esetében is. A begyűjtött sütőolaj mennyiségét egyébként szeretnék megtízszerezni, amihez mindenki számára elérhető távolságban – 10 percre vagy 10 kilométeren belül – terveznek gyűjtőpontokat kialakítani, de a jelenlegi 1500 textilgyűjtő konténer számát is 6000-re növelnék, hogy meglegyen az országos lefedettség;
Hiányzó engedélyek, kártérítés, uniós vizsgálat
Az ambíciózus tervek – sokak által kétkedve várt – megvalósítása egy dolog, de az utóbbi időszakban számos kérdés merült fel a koncesszió ügyében. Például, hogy miért a cég volt az egyedüli induló – az ügyben uniós vizsgálat is indult – miért a koncessziós eljárás lezárulta után határozták meg a nyertest jelentős árbevételekhez juttató díjakat – a fentiek értelmében ennek mértékéről pont az ő kalkulációjuk alapján döntöttek –, és miként történhetett, hogy bár koncessziós feltétel volt a hulladékkezelési engedély megléte, amivel azonban nem rendelkezett a cég tavaly év végén, ez mégsem érintette a koncessziót.
Többször is felmerült az a vád, hogy a kormányzat a Mol leányvállalata érdekében hoz jogszabályokat. A hvg.hu is megírta például, hogy a koncessziós szerződés értelmében már tavaly év végéig be kellett volna szereznie a Mohunak a tevékenység végzéséhez szükséges engedélyeket és megkötnie a szerződéseket azonban ezek egy része nem történt meg határidőre. Akár el is veszíthették volna a koncessziós szerződést, de egy salátatörvényben az Országgyűlés elé került egy javaslat, ami értelmében elegendő lehet, ha a koncessziót megnyerő cég alvállalkozói rendelkeznek a szükséges engedélyekkel.
Ez a módosítás a Transparency International Magyarország szerint hiábavaló, és a koncessziós szerződés semmis, a Mohu vezérigazgatója érvelése alapján viszont logikus és megfelelő lépés. Azt mondta, hogy minden olyan tevékenységre megvan az engedélyük, amit maguk végeznek. Amit viszont az alvállalkozóikon keresztül intéznek, ahhoz nem nekik, hanem az alvállalkozóknak kell, hogy legyen engedélyük, hiszen övék az eszközök, a telephelyek, fizikailag ők végzik a munkát. Egy hasonlattal érzékeltette: ha valaki bérel egy autót, akkor nem rajta fogják számonkérni, hogy a rendben van-e a kocsi forgalmija, hanem az üzemeltetőn. Szerinte csak annyi volt a jogalkotó szándéka, hogy ezt rendezze.
Ugyancsak őket érinti az a rendelettervezet, amit még a múlt hét elején bocsátottak társadalmi egyeztetésre. Ebben arról van szó, hogy kártérítéshez juthat a Mol Nyrt., ha rajtuk kívül álló okok miatt nem lép hatályba a koncessziós szerződés július 1-jén. A vezérigazgató érvelése alapján ez csak formaság (ami számukra megnyugtató), de ez a fajta kártérítési lehetőség a Ptk.-ban is szerepel, és benne van a koncessziós szerződésben is – ami azt mondja ki, hogy kell készíteni egy ilyen a rendeletet –, és egyszerűen csak most jutott odáig az kormányzat, hogy társadalmi egyeztetésre bocsássa.
Az koncessziós ügylettel kapcsolatban vizsgálódik az Európai Bizottság (és a Gazdasági Versenyhivatal is), a vezérigazgató azonban nem aggódik. Szerinte az uniós vizsgálat csak a koncesszió kiírásának körülményeit érinti, de magát a koncessziót nem. És ugyan az ágazati szereplők valóban fordulhatnak különböző uniós és hazai hivatalokhoz, ha úgy érzik, hogy érdekeikkel ellentétes az ügy, ők azonban nem tudnak olyan vizsgálatról, ami konkrétan veszélyeztetné a koncesszió jövőjét.
Miért pont 35 év?
Pethő Zsolt szerint részben azért, mert évtizedes távlatban kell teljesíteni a hulladékkezelési célokat: 2025-ig például 50, 2040-re pedig 65 százalékosra kell növelni a keletkező hulladék újrafeldolgozási arányát, és 2040-re 10 százalékra csökkenteni azt a mennyiséget, ami a lerakókba kerül. Az újrahasznosítás aránya jelenleg összességében 32 százalék, a lakosságtól begyűjtött hulladék esetében pedig nem éri el a 20 százalékot, szóval van hova fejlődni.
A célok eléréséhez szerinte komoly fejlesztések és beruházások is szükségesek. “Nem egy 3-4 éves fejlesztési programról van szó.” Az igazgató szerint a Mohu eleve az első 10 évre tett vállalásokat. Ez idő alatt egyébként 185 milliárd forintnyi beruházást terveznek, de igazából 15-20 éves távlatban gondolkodnak, mert szerinte várhatóan ennyi idő után fordul jövedelmezőre a tevékenység. Jelezte ugyanakkor, hogy vannak részcélok is, amik teljesítését számon fogják kérni rajtuk, és ha nem teljesítenek, akkor el is veszíthetik a koncessziót.
Ilyen kötelezettséget csak hosszú távon lehet vállalni.
Az igazgató nem beszélt a bevételek várható mértékéről. A G7.hu, amely ágazati szereplők erős kétségeit tolmácsolta az új rendszer működőképességével kapcsolatban, úgy kalkulált, hogy a 35 éves koncesszió alatt több mint 8 ezer milliárd forintos bevétel jöhet majd az EPR-díjakból. A számításuk alapjául szolgáló 240 milliárd forintos éves EPR-díjfizetési kötelezettség azonban csak az egyébként leghangosabban tiltakozó csomagolóanyag ágazatban keletkezik, vagyis a Mohu majdani összes bevétele jócskán 8 ezer milliárd forint feletti lehet.
