Ilyen, ha Petőfi szelleme lebeg az Oscar felett
Amidőn mindnyájan tudjuk, kétféle ember létezik: aki magyar, és aki magyar szeretne lenni.
Nincs ez másképp napjaink filmes mennyországával, a magyarok által alapított Hollywooddal sem, amelynek már neve is jelzi, hogy merről fúj a szél: a „holly” magyalt jelent, a „wood” erdőt, a fa országa pedig az erdő, így a „hollywood” szó lehetséges fordítása a Magyalország. Így hagyták ott eleink a hódító magyarok jelét az Álomgyáron, amidőn arra a Magyalág-kutató Intézet is rávilágított már: „Van egy ország, ahol álmomban jártam – Magyalország”. Persze Kertész Mihály, Cukor György és a többi magyar alapító mellett minderre olyasmik is emlékeztetnek, mint hogy a mai fiatalság szilaj hősét, Batmant, azaz a denevér-embert is magyar játszotta el először, Lugosi Béla. A vérszívó képességét már elvesztett Denevérember mai megformálója pedig Ben Affleck, kinek középső neve Géza – az igazság néha leleplezi önnön magát.
Hollywood tehát évszázada a nyomunkban kullog, nem csoda hát, hogy ez időről időre megmutatkozik, mint délibáb az augusztusi Hortobágyon. Az azonban mégiscsak párját ritkító dolog, hogy egy év minden igazán fontos mozgóképét a magyar költészet ihlette, bár ha jóindulatúak akarunk lenni, tán feltételezhetjük, hogy mindez csak adózás az előtt, aki igazán megérdemli: az idén kétszáz éves nemzeti költő, Petőfi Sándor előtt.
Mert a Petőfi200 emlékév Oscar-díj-átadójának bizony minden egyes jelölt filmjét megírta már korábban a mi Sándorunk.
Meglepő? Alighanem. Igaz? Olyannyira, mint Dugovics Titusz hőstette, vagy mint hogy a magyar honfoglalók nyereg alatt puhították a húst.
Talán már a kisiskolásoknak is feltűnt, miképp készített cefetül magabiztos másolatot James Cameron (Kamerás Jakab) az Avatar című filmjéhez Petőfi Sándor Az Alföld című versének tájleírásairól. „Ott tenyészik a bús árvalyányhaj / S kék virága a szamárkenyérnek; / Hűs tövéhez déli nap hevében / Megpihenni tarka gyíkok térnek. // Messze, hol az ég a földet éri, / A homályból kék gyümölcsfák orma / Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop, / Egy-egy város templomának tornya” – írja a nagy Petőfi költeményében. Kék virág, tarka gyík, kék gyümölcsfák – Cameron gyakorta kérkedik azzal, miféle fantáziája van, mely révén megalkotta különleges flórával és faunával megáldott bolygóját, a Pandorát, ahol minden állat káprázatos színekben pompáz, nemcsak a gyümölcsfák, de még az emberek is kékek, és ahol „az ég a földet éri”, hiszen a bolygó nevezetessége az égben levegő sziklák és az azon fellelhető élővilág, melyek ráadásul valóban „halvány ködoszlopból” emelkednek ki a filmben.
Talán szerencsésebb lett volna, ha a Petőfi-csodáló filmes nem Pandorának, hanem Alföldnek nevezi el bolygóját.
Vagy ott A sziget szellemei című film, Martin McDonagh (Donaházi Márton) filmje, melynek egyik fő konfliktusa már a János vitézből is ismerős lehet mindazoknak, kiknek tisztes gyerekszobája volt: „Ha nem akarja, hogy felgyujtsam a házát, / Meg ne illesse kend ezt a szegény árvát” – mondja a temperamentomos vitéz a gonosz mostohának a költeményben, amiképp a film főszereplője is épp ezzel, a háza felgyújtásával fenyegeti meg ellenlábasát egy bizonyos „falu végi kurta kocsmában” purpárlézva. Ugyanakkor a rendező nem innen vette fő ihletforrását, ha a János vitéz hatása letagadhatatlan is, ennél fifikásabb volt az ír lator: a Megy a juhász a szamáron című verset ismerve érthetjük meg, mily fontos is a filmben a Jenny nevű szamár sorsa, mely a vásznon is előidézi a tragédiákat. „Megy a juhász szamáron, / Földig ér a lába; / Nagy a legény, de nagyobb / Boldogtalansága” – ismerünk rá már itt a filmben boldogtalanságát bizony csak csacsijával gyógyítani tudó főszereplőre, aki egyszer reá is mordul tulajdon testvérére, hogy bizony amíg boldogtalan, ő ugyan ki nem zavarja a szamarat a nappaliból. (Ez a rész spoileres lesz.) „Hazafelé vágtat; / De már későn érkezett, / Csak holttestet láthat” – írja le kétszáz évvel korábban Petőfi a film azon jelenetét, amidőn a főszereplő minden bújára-bajára ráadásképp még imádott csacsiját is holtan találja otthona mellett.
A Petőfi-eredetit leleményesen modern, mai köntösbe ültető versadaptáció az Elvis című mozgókép, melynek rendezője, Baz Luhrmann (Lármás Bazil) találékonyan fedezte fel, miképpen látta Petőfi váteszként előre korunk hőseit, ilyeténképp a zenészcsillagokat is. Szintén nem kell különösképp elmélyedni a Petőfi-életműben, hiszen ki ne ismerné a Falu végén kurta kocsma kezdetű szerzeményt? „Az éjszaka közeledik, / A világ lecsendesedik, / Pihen a komp, kikötötték, / Benne hallgat a sötétség. / De a kocsma bezzeg hangos! / Munkálódik a cimbalmos, / A legények kurjongatnak, / Szinte reng belé az ablak.” Mennyivel élettelibben, virtuózabb módon írja le Petőfi azt az életérzést, amidőn az egyszeri lumpen benyit a koncertterembe, a „kurjongató legények” és a „rengő ablakok” közé a lecsendesedett éjszakában! Luhrmann még annak is külön jeleneteket szentel, hogy megidézze a Petőfi gondoskodó szavai által „kikötött kompot” is: hisz külön kitér arra, miképp várakozott Elvisre fellépései közben saját „légikompja”, a repülőgépe!
„Húzd rá cigány, húzzad jobban, / Táncolni való kedvem van, / Eltáncolom a pénzemet, / Kitáncolom a lelkemet!” Elsőre tán meglepő lehetett, milyen nagy hangsúlyt kap a filmben, hogy Elvis feketék között nőtt fel, és a zenéje is a feketék zenéjén alapszik, ami komoly konfliktusokat is okoz a korabeli rasszista közéletben, azonban ha tudjuk, hogy mindez a „Húzd rá, cigány”-frázis filmes kibontása végett került a filmbe, párhuzamot vonva a magyar cigányság és az amerikai feketék kultúrtörténete között, máris nem csodálkozunk annyira. A vers ismerői kevéssé lepődhetnek meg a film végén, melyben Elvis folyamatos pénzügyi problémái egyre inkább eluralkodtak rajta, hiszen más vágya sem volt, mint „eltáncolni a pénzét”, míg végül a folyamatos megterhelés, az állandó színpadi mozgás, a pihenni képtelenség, a túlhajszoltság miatt végül tényleg „kitáncolta a lelkét”…
A világban kevesen tudják talán, amit mi, magyarok igen, hogy a Top Gun: Maverick című film (rendezte Joseph Kosinski, azaz Kossuth József) sem ám a Tengerentúlon, hanem a Kiskunságon játszódik. Hogy írhatott volna Petőfi Sándor vadászrepülőgépekről, ha egyszer akkoriban a gépmadarat még fel sem találták? – teheti fel a kérdést a Naiv Olvasó. Az ám! A váteszköltő bizony nem véletlenül látnok. Ha lóról is írt, hogy olvasói is maguk elé tudják képzelni, amit az ő képzelete teremtett, soraiból felismerhető Tom Cruise (Krausz Tamás) filmje. Az én Pegazusom című versben csak úgy sorjáznak az árulkodó leírások: „Világospej síma selyem szőrrel, / A napsugár hanyatt esik rajta” – a „síma” szőr, melyen a nap megcsillan, tán ismerős az égben szálló acéltestekről. „Nem nevelték benn az istállóban, / Nem is igen járt az iskolába / (…) Nem bosszantom a hátát nyereggel” – írja, hogy megértsük végre, nem istállóba tartozó „állatról” van szó, hiszen nem ló! „Úgy ülök rajt, és sebesvágtatva / Ragad, mert ő a villám testvére” – az égből lecsapó villám épp Tom Cruise, amint a filmben a föld mélyén lévő célpontot egyedüliként el tudja találni gépmadarával, mint egy kunsági betyár. „Visz csikóm, s csak szavamba kerűlne, / Hogy kivigyen ebből a világból; / Ha szakad a tajték róla: ez a / Sok tűztől van, nem a fáradságtól” – ennél tovább már talán nem kell bizonygatni, a sugárhajtású gépek és a tűz kapcsolatát. Persze ettől még lehetne szó másféle repülőgépekről is, de a Top Gun épp ott kezdődik, ahol Petőfi verse véget ér: „S lábad alá ha ellenség botlik, / Rúgd agyon az ilyen-olyan adtát!”
Európai filmet is jelöltek ám a nagy díjra, Ruben Östlund (Ötlúd Rudolf) A szomorúság háromszöge című alkotását, mely, midőn ily közel van hozzánk fizikailag, nem is csoda, hogy egy az egyben egy rövid Petőfi-verset ültetett át filmre, melynek története semmi egyébről nem szól, mint az urizáló gazdagok vállalhatatlan viselkedéséről, amely aztán egy hajótörés után rögtön visszaüt reájuk, mert rögvest a praktikus dolgokban sokkal tájékozottabb cseléd lesz az, aki átveszi felettük az uralmat a lakatlan szigeten. Felesleges megnézni a filmet, ha elolvassuk az E gazdag úr című Petőfi-költeményt: „E gazdag úr miként / Gőgösködik, mint nézi le a szegényt! / Ne gőgösködjél, jóbarát, / Azért, hogy most oly jó dolgod van; / Majd e szegény magasabbról néz le rád, / Ha ő a mennyben lesz s te a pokolban.”
Ennél sokkal mélyebbre kell ásni a Minden, mindenhol, mindenkor című filmet elemezve, de aki figyelmesen olvassa legnagyobb költőnk életművét, egy jelenetben bizony megtalálja, amit keres: a páratlan fantáziáról és képzelőerőről számot adó film ikonikus és mozikon kívül is elhíresült jelenete, mikor a végtelen számú párhuzamos univerzumot bejárni képes szereplők az egyik létsíkon egy hegy tetején ülő kövekként találják magukat, de még itt is meg tudnak mozdulni. Az én képzeletem nem… kezdetű versében Petőfi épp ezt írja le, az univerzumok közti vándorlást: „Nem is birtam vele, vad képzeletemmel, / Országról-országra vándorolni ment el”, így aztán, láss csodát! a képzelete egyszer csak „Mint üstökös, nyargalt sivatag pusztákra, / Zöld vadonerdőkbe, kék hegyek ormára; / (…) A hegyek tetején sziklákat ingatott.” Sziklákat ingatott! Lebuktál, galád rendező! Daniel Kwan és Daniel Scheinert (Kun és Fényes Dániel) persze nem csoda, hogy rátaláltak Petőfire, hiszen a mi költőnk Ázsiában is hihetetlenül népszerű.
Hogy a Nyugaton a helyzet változatlan című, a háború borzalmairól szóló film Petőfi verse alapján készült, azt voltaképp bizonygatni sem kell, hiszen minden háborús filmre igaz ez, nemcsak Edward Berger (Juhász Eduárd) alkotására. A művész azonban egyértelműen a Szörnyű idő… című versre támaszkodott, felesleges is tán idézni belőle, oly egyértelmű az egyezés. „Szörnyű idő, szörnyű idő! / S a szörnyüség mindegyre nő. / (…) Minden tagunkból vérezünk, / Hogy is ne? villog ellenünk / A fél világnak kardja”, írja a költő, és fel is teszi a kérdést Hollywoodnak: „Egy szálig elveszünk-e mi? / Vagy fog maradni valaki, / Leírni e / Vad fekete / Időket a világnak?” Maradt, Sándor. Maradt!
De nem bujdokolhat Todd Field (Mezei Tódor) sem, Tár című filmjének szexuális zaklatási vádak miatt végül magából kiforduló leszbikus karmestere is ott van Az őrült című versben. „Szép állat az asszonyi állat, / Szép és veszedelmes; / Arany pohárban méregital. / Én ittalak, oh szerelem!” – mondja Lydia Tár Petőfi hangján. A folyton elfoglalt, életét a munkának szentelő nő kezében ostornál veszedelmesebb, ugyanakkor napsugárként tündökölni is tudó karmesteri pálca és az emberek váltakozó sorsa – aki ma fent, az holnap lent – is megjelenik a filmben, e sorok alapján: „Mit háborgattok? / Takarodjatok innen! / Nagy munkába’ vagyok. Sietek. / Ostort fonok, lángostort, napsugarakból; / Megkorbácsolom a világot! / Jajgatnak majd és én kacagok, / Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.”
Az örök Oscar-favorit, Steven Spielberg (Játékdombi István) úgy meséli el gyermekkorát A Fabelman családban, ahogyan Petőfi teszi azt a Gyermekkori emlékek című versben: „Köszöntelek, ti kiskorom baráti! / Köszöntelek, ti áldott rokonok!” – sorolja Petőfi a majdani film szereplőit. „Több mesterségbe kaptam itt... a restség / Nagy befolyással volt mindig reám; / S hittem, hogy a bölcs névre már jogom van” – hívja fel előre a figyelmet Petőfi az efféle memoárok önteltségére, melyből olyannyira kijutott a filmnek is. „Gyászos napokban e falak közt volt, hogy / Hallám az ellenségnek ágyuit” – ebből a képből táplálkozik a jelenet, mikor a kis Spielberg otthon háborús filmet rendez.
Némiképp kakukktojás ugyanakkor a Women Talking című mű, Sarah Polley (Polnai Sára) filmje, ugyanis az a nemi erőszakról szól. Márpedig tisztességes magyar ember nem ír a nemi erőszakról. Ezt Petőfi Sándor is egyértelművé tette Az Apostolba foglalt intelmeiben: „Dicső hely a hölgyek szive, / Önzés előtt bezárva ajtaja, / Ha bejut is, csak lopva jut belé vagy / Erőszak által, / De nyitva áll mindennek, ami szép s jó.” Van, amit még mindig nem tudott megtanulni tőlünk, magyaroktól az Álomgyár.
