IDF: Felvételek vannak arról, hogy túszokat hurcol a Hamász október 7-én az al-Shifa kórházba
Az izraeli hadsereg nyilvánosságra hozott felvételeket, amelyek szerint túszokat vittek be Gáza legnagyobb kórházába, az al-Shifába az október 7-i halálos Hamász-támadások után, írja a BBC. Az izraeli katonai szóvivő, Daniel Hagari szerint egyiküket, a 19 éves Noa Marciano kapitány ott vesztette életét, miután a kórházba szállították könnyű sérülésekkel.
Hagari lejátszotta a videókat, amelyeket elmondása szerint október 7-én reggel készültek. Az első felvételen úgy tűnik, hogy október 7-én 10:53-kor egy férfit egy bejárati folyosón keresztül hurcol át öt férfi, akik közül legalább három fegyveres. A második délelőtt 10:55-kor egy fehérneműs sérültet hét férfi – közülük legalább négy fegyverest – begurít egy hálóba.
A Hamász reagált a közzétett videóra, az egészségügyi minisztérium nem erősíti meg a felvételek hitelességét. A minisztérium azt is hozzátette, a gázai egészségügyi szolgáltatások összeomlásáért teljes mértékben Izrael a felelős.
Korábban az IDF közzétett egy felvételt, amely állításuk szerint a kórház alatt található terroralagutat járja be. Ez 55 méteren keresztül egy zárt és megerősített ajtóig tart. Az IDF szerint ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Hamász vezérkari központként használja a kórház alatti részt.
Hírfolyamunkat az izraeli-palesztin háborúról itt tudja követni.