Idén utoljára döntött az MNB: marad a kamathegyen, ahova szembeszélben mászott föl
Túl van idei utolsó kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, a várakozásoknak megfelelően nem nyúltak a kamatkondíciókhoz. Az alapkamat továbbra is 13 százalék, a kamatfolyosó teteje 25 százalék. A valódi irányadó kamat, az egynapos betéti tender rátája továbbra is 18 százalék (ezt nem a Monetáris Tanács határozza meg, hanem a jegybank menedzsmentje naponta).
Rontanak az előrejelzéseken
A kamatdöntés nem okozott meglepetést, de a szokásosnál még érdekesebb lesz Virág Barnabás alelnök arról szóló tájékoztatója fél négykor. Elkészült ugyanis a jegybank makrogazdasági kitekintéseit is tartalmazó, negyedévente megjelenő Inflációs jelentésének decemberi kiadása, a főbb előrejelzéseket már ma közzéteszik, maga a kiadvány csütörtökön érkezik. Kérdés, hogy a jegybank milyen inflációs pályával számol a következő egy, két évre. Ami pedig a kamatokat illeti, igazából csak az a nagy kérdés, hogy a egybank mikor kíván nekilátni az egynapos betét 18 százalékos kamatának fokozatos csökkentésének –
a 13 százalékos alapkamat sokáig velünk marad, ezt már jelezték.
Az előző, szeptemberi Inflációs jelentés óta alig három hónap telt el, de az előrejelzések enyhén szólva rosszul öregedtek, a frissített verzióban biztosan rontani fog rajtuk a jegybank. A jelentés szeptember végén 13,5-14,5 százalékos éves átlagos inflációt várt idénre és 18,0-22,2 százalékos inflációs csúcsot. Nos, az infláció ennél már novemberben magasabb volt, és abban még nem volt benne az üzemanyagok ársapkájának december eleji kivezetése, ami önmagában 2-3 százalékpontos emelkedést jelent. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter (aki Virág Barnabás székéből igazolt át a kormányba) 27 százalék körüli inflációs csúcsot jelzett előre január-februárra. Onnan az infláció az év első felében lassan, a második félévben gyorsuló ütemben fog mérséklődni, míg év végére meg lehet az egy számjegyű mérték: köszönhetően elsősorban a bázishatásnak: 2023 végén már az idei év végi elszállt fogyasztói árakhoz viszonyítunk.
A szeptemberi Inflációs jelentés a 2021 decemberi pedig mára már megmosolyogtató a 2022-re várt 5 százalék körüli éves átlagos inflációval és 7 százalékos inflációs csúccsal. Persze azóta nagyot változott a világ, nem függetlenül attól, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, a kormány teljesen félrekezelte/félrekezeli a válságot, és a jegybank is követett el hibákat.
A régi, szép idők
Ilyen viharos év után ki emlékszik már rá, de
Magyarország 2022-re „csak” 8 százalékos inflációval, „csak” 310 forintos dollárárfolyammal, és „csak” 4 százalékos irányadó jegybanki kamattal fordult rá.
A jegybank a gyorsuló infláció elleni harc és az árfolyam megtámogatása érdekében brutális szigorítást hajtott végre, az irányadó kamat jelenleg ugyebár 14 százalékponttal magasabb, mint év elején volt. Még a 13 százalékos alapkamat is messze meghaladja a cseh vagy a lengyel alapkamat szintjét.
A monetáris szigorítás ráadásul egyáltalán nem ment zökkenőmentesen. Az év első felében a jegybank kettős kamatrendszert tartott fenn, az alapkamat rátáját meghaladó kamattal működtetett egyhetes betéti eszközzel. (Az egyhetes betétben a bankok egy hétig parkoltathatták a fölös likviditásukat, pénzüket.) A jegybank július végén döntött úgy, hogy megszünteti a kettős kamatrendszert, és összezárja a két kamatot – fenntartva a lehetőségét, hogy az egyhetes betét kamatával továbbra is gyorsan beavatkozzon, ha szükséges.
Lényegében azonnal szükségessé vált. A forint árfolyama beszakadt, amire reagálva az MNB soron kívül 2 százalékponttal felemelte az egyhetes betét kamatát. Amihez a Monetáris Tanács pár nappal később soron kívül hozzáemelte az alapkamatot. Ekkor – régi, szép idők! – 9,75 százaléknál jártunk.
A kamatemelés lezárása utáni kamatemelés
A monetáris politika legnagyobb hasraesése 2022-ben kétség kívül a kamatemelési ciklus lezárása, illetve az azzal összefüggésben bevezetett intézkedéscsomag volt. Szeptember végén a vártnál nagyobb alapkamat-emelés után maga Matolcsy György jegybankelnök jelentette be, hogy vége a kamatemeléseknek, a jegybank a továbbiakban a fölös likviditás szűkítésére koncentrál. Ennek a monetáris transzmisszió javítása (vagyis a jegybanki kamatemelések hatásainak jobb érvényesülése) érdekében látták szükségét. Az intézkedéscsomag része volt a bankok által az MNB-ben tartandó kötelező tartalék mennyiségének felemelése, egy hosszú távú betéti eszköz és rendszeres diszkontkötvény aukciók elindítása.
A monetáris politikai fordulat a forint árfolyamával együtt napokon belül összeomlott,
a forint szabadesésben zuhant, a jegybank pedig elindította az egynapos betéti tendereket 18 százalékos kamattal – lényegében azonnali, korábban soha nem látott 5 százalékpontos kamatemelést hajtva végre.
A jegybank továbbá bejelentette, hogy saját devizatartaléka terhére közvetlenül biztosítja az ország energiaimportjához szükséges devizaváltásokat. A forint árfolyamát sikerült megtámogatni, ami nyilván siker, de ehhez fel kellett rúgni a kamatemelési ciklus lezárását, vissza kellett térni a kettős kamatrendszerhez, továbbá a jegybanknak több eszközéről le kellett mondania (az egynapos betét mellett az egyhetesnek semmi értelme, ezt kivezették, és a rendszeres diszkontkötvény-aukciókat is felfüggesztették).
A fölös likviditás hosszú távú lekötése így korlátozottan mondható sikeresnek.
A megemelt kötelező tartalék 2,7 ezer milliárd forintot köt le, az épp futó hosszú távú betéti eszköz 1,6 ezer milliárdot. A bankok napról napra jellemzően több, mint 5 ezer milliárd forintot (néha közel 6 ezer milliárdot) tartanak az egynapos betétben.
A hitelkamatok elszálltak, a betéti kamatok nem
A jegybanki kamatemelések eredménye meglátszott a banki hiteltermékek árazásában meghatározó referenciakamatok alakulásán. A rövidebb futamidejű hiteltermékek szempontjából meghatározó 3 hónapos BUBOR az év eleji 4 százalékról 16 százalék fölé emelkedett. A hosszú futamidejű, például ingatlanhitelek szempontjából meghatározó BIRS-ek is drasztikusan nőttek, még a 20 éves is 4 százalékról 8 százalék fölé. Ennek megfelelően idén év végére a hitelezés lefulladása zajlik, hiszen ingatlanhitelt például már nem igazán lehet felvenni 10 százalékos kamat alatt, ami a legtöbb hitelfelvevő számára már messze túl van a lélektani határon – illetve a magas törlesztők miatt egyáltalán a kigazdálkodhatóságon.
Mindez amúgy célja a jegybanknak, az infláció letöréséhez fékezni kell a háztartások fogyasztását, amihez egyfelől ösztönözni kell a megtakarításokat, másfelől csökkenteni a hitelfelvételi kedvet – ezért van szükség magas kamatokra. Azért meg kell jegyezni, hogy
ennyire magas kamatok (a régiós kamatszinteknél jóval magasabbak) már komoly károkat okoznak a gazdaságban.
A jegybank kénytelen ilyen magas kamatokat fenntartani, mivel Magyarországon az infláció jóval magasabb, mint a többi régiós országban, a forint pedig gyengébb, mint a cseh korona és a lengyel zloty.
Eközben a bankbetétek kamatai alig emelkedtek, különösen a nagyobb pénzintézetek még a lekötött betétekre sem kínálnak értelmezhető kamatokat. A nagy, egyszerre sok pénzt mozgató ügyfelekkel más a helyzet, az ő betéteik bevonzása érdekében a bankok nagyrészt továbbították feléjük a jegybanki betétek magas kamatait. Más szóval a bankok jelentős részben nem a saját pénzüket tartják-tartották az egynapos és egyhetes betétekben, hanem ügyfélpénzeket.
Ez szúrta a kormány szemét, ezért kamatplafont vezetett be a banki nagybetétekre. A 20 millió forintot meghaladó lakossági betétek és a hazai intézményi szereplők betéteinek kamata nem lehet magasabb, mint a 3 hónapos diszkontkincstárjegy kamata (ami jóval alacsonyabb, mint az egynapos betét 18 százaléka, a bevezetéskor a 12 százalékot sem érte el).
Amit a kormány megstoppol, az kiszakad
Ezzel a kormány hatósági eszközökkel alaposan beleavatkozott a jegybank monetáris politikájába, sőt megsértette az MNB mandátumát, a kamatkörnyezet alakítása ugyanis a jegybank jog- és feladatkörébe tartozik, nem a kormányéba. Nem ez volt persze az első kormányzati beavatkozás a hitelpiacon, a hiteltörlesztési moratóriumok, a kamatstopok mind ilyen beavatkozást jelentenek.
Az idei év után általában véve kijelenthető, hogy megszűnt az összhang a kormányzati gazdaságpolitika és a jegybank monetáris politikája közt.
A kormány egyrészt a fent említett intézkedésekkel aktívan beleavatkozott a monetáris politikába. Továbbá a kormány számtalan intézkedése – és intézkedéseinek hiánya – olyan gazdasági környezetet teremtett, amiben a monetáris politika sokkal nehezebb pályán kénytelen boldogulni.
A legközvetlenebbül az árstopok ilyenek, amelyek a jegybank szerint 3-4 százalékpont többletet okoznak az inflációban. Más szóval a kormány olyan hangulatjavító intézkedéseket vezetett be, amelyek növelik az inflációt, miközben a jegybank elsődleges feladata az árstabilitás biztosítása, vagyis jelen helyzetben az infláció letörése. Nagyon nem mindegy, hogy egy 11 százalékos inflációt kell leszorítani 3 százalék alá, vagy pedig egy 15 százalékost. Nem mellesleg a hangulatjavító intézkedések mindezek után optikailag talán jól festenek, amennyiben jól óriásplakátolhatók, ám közben a lakosság valójában rosszul jár velük első körben a magasabb infláció miatt, második körben a magas kamatok miatt.
A kormány kül- és gazdaságpolitikája (az uniós források felfüggesztésével járó jogállamisági-korrupciós vita, a Moszkvához való indokolhatatlan dörgölőzés, az ad hoc, kiszámíthatatlan gazdaságszabályozási lépések, a választási osztogatással szétvert költségvetés stb.) hozzájárul a forint árfolyamának gyengélkedéséhez, azon keresztül az inflációt fűti.
Közben ugyebár a jegybank célja az infláció letörése. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a jelenlegi extrém szigorú monetáris feltételek okai közt nagy súllyal vannak ott a kormányzati politikák. Ha úgy tetszik, az ország a magas kamatokban fizeti meg a kormányzati politikák árát. És persze találhatunk jegybanki hibákat is, ahogy említettük, a kamatemelési ciklus lezárásának időzítése, mikéntje és kommunikációja teljesen elhibázottnak bizonyult.
