Horvátország beelőzte Magyarországot, de kell nekünk az euró a vármegyében is?
„Mától a magyarországi Baranya vármegye és a horvátországi Baranjska županija között megszűnt a határellenőrzés! Újra együtt Alsó- és Felső Baranya” – írta lelkendezve a Facebook-csatornájára Hoppál Péter volt kulturális államtitkár, leendő kormánybiztos, miután Horvátország is csatlakozott a schengeni övezethez.
Zárójelben és szőrszálat hasogatva jegyezzük meg: Horvátországban nincs Baranjska županija, csak Osječko-baranjska županija vagyis Eszék-Baranya megye. Baranjska županija nem más, mint a magyarországi Baranya (vár)megye horvátul, szóval Hoppál valójában azt írta, hogy Baranya megye és Baranya megye közt megszűnt a határellenőrzés.
Azért egyfelől jó látni, hogy az amúgy enyhén szólva EU-szkeptikus magyar kormányban végre akad valaki, aki belátja:
a Trianon előtti Magyarország újraegyesítésének örvendetes és nem mellesleg egyetlen reális módja az utódállamok EU- (és Schengen-) tagsága.
Másfelől – ahogy arra a kommentelők nem mulasztották el emlékeztetni a politikust – Horvátország nemcsak a schengeni övezethez csatlakozott, de egy lendülettel az eurózónához is, január 1-től az ország hivatalos pénzneme a közös európai deviza. Így ugyan simán át lehet menni Baranyából Baranyába, de az egyik Baranyában lehet euróval fizetni, míg a másikban nem.
Ami a címben feltett kérdést (Mikor lehet majd Baranya vármegyében is euróval fizetni?) illeti, a rövid válasz az, hogy belátható időn belül semmikor.
Horvátország nem Magyarország
A hosszú válasz pedig az, hogy nincs egyszerű válasz arra a kérdésre, Magyarországnak mikor lenne érdemes bevezetnie az eurót. Az érzelmi alapú megközelítés biztosan félrevisz, a Horvátországgal való összevetés pedig teljesen fals. Tény, Horvátország legújabb kori történelme nagyságrendekkel viharosabb, mint Magyarországé (ld. Jugoszlávia felbomlása és a délszláv háború), az ország kisebb, lakossága kisebb, gazdasága gyengébb, mint Magyarországé, az unióba pedig egy évtizeddel később lépett be (2013-ban). Ehhez képest 2023-ban bevezette az eurót, miközben Magyarországon erre már céldátum sincs.
Mindezzel együtt Magyarországot nem Horvátországhoz, hanem a másik három visegrádi országhoz érdemes hasonlítani, amelyek közül csak Szlovákia lépett be az eurózónába, Lengyelország és Csehország Magyarországhoz hasonlóan nem.
A horvát gazdaság szerkezete teljesen más, sokkal nagyobb a súlya a turizmus-vendéglátásnak, amely szektorban a bevételek jelentős része már eddig is euróban keletkezett. A horvát gazdaság ezen felül is erősen euróizálódott volt, a lakossági és vállalati megtakarítások, az államadósság stb. jelentős része euróban volt. Kis túlzással az euró az ország második, nem hivatalos pénzneme volt az országnak eddig is, a bevezetés így sokkal természetesebb folyamat, mint Magyarország esetében lenne.
Sőt sokkal kívánatosabb, a horvát gazdaság nagyfokú eurósodása miatt jelentős tényező volt az árfolyamkockázat a kuna esetleges nagyobb gyengülése esetén, továbbá a gazdasági szereplők számára komoly terhet jelentettek devizatranzakciós ügyletek. Az euró bevezetése azonnal javítja a horvát gazdaság megítélését, javítja az ország tőkebevonzó képességét, emeli a növekedési kilátásokat, várhatóan olcsóbbá teszi az államadósság finanszírozását.
Lesznek persze hátulütők, sőt már vannak. Első körben az euróbevezetés inflációs lökéssel jár, mert – ahogy az egyébként várható volt – a gazdasági szereplők ceruzája hajlamos vastagon fogni a kunáról euróra való áttérés során. Az árak konverziója elvileg egy, Horvátország és az eurózóna által letárgyalt (és a csatlakozás részeként már két éve alkalmazott) fix árfolyamon zajlik, a gyakorlatban a vállalkozások persze inkább fölfelé kerekítenek, amikor átáraznak kunáról euróra. Illetve sokan megragadják a lehetőséget egy kis áremelésre.
Magyarország nem áll készen – de készen állhatna
Fontos leszögezni, hogy Magyarország jelen állás szerint akkor sem léphetne be az euróövezetbe, ha akarna, nem teljesíti ugyanis az euró bevezetésének összes feltételét. Lényegében arról van szó, hogy az eurót bevezetni szándékozó országnak devizaárfolyamával, inflációjával, kamatkörnyezetével konvergálnia kell az eurózónához. A fontosabb szabályok:
A fenti feltételeket Horvátország teljesítette, sőt ami azt illeti, a várhatóan 2024-től csatlakozni kívánó Bulgária is. Magyarország legfeljebb részben. Mármint 2020 előtt, azóta a pandémia és az orosz-ukrán háború miatt különleges gazdasági állapotok uralkodnak.
Ám a magyarországi infláció már a járvány előtt is jóval magasabb volt, mint a horvát:
Az államadósság Magyarországon alacsonyabb, és bár – akár a horvát – jócskán meghaladja a 60 százalékot, de a 2010-es években csökkenő pályán volt:
A legnagyobb bökkenő a forint árfolyama, míg a horvát kuna stabil volt, a forint a teljes évtizedben trendszerűen és jelentősen értékelődött le az euróval szemben:
Magyarország – ha akarta volna – a 2010-es évek második felében képes lett volna elindítani a csatlakozási folyamatot és teljesíteni a csatlakozási feltételeket, csak az inflációt kellett volna lejjebb szorítani, illetve stabilizálni kellett volna a forint árfolyamát. De Magyarország – mármint a kormány – nem akarta.
Az eurót bevezetni nem kell félnetek jó lesz
Pedig az elmúlt két év után az euró igencsak kívánatosnak tűnik. A forint árfolyama immár nem trendszerűen, lassan gyengül, hanem mélyrepülésen van túl, ettől nem függetlenül az infláció Európa-bajnok, az irányadó kamat banánköztársasági 18 százalék, de még az alapkamat is a cseh vagy lengyel közel duplája, 13 százalék. Ha Magyarország eurót használna, akkor értelemszerűen nem szakadt volna be a forint árfolyama, nem drágult volna meg ilyen brutálisan az import (aminek nagy részéért, még az orosz gázért is euróban fizet az ország), nem lenne ilyen magas az infláció, a jegybanknak nem kellett volna az egekbe emelnie a kamatokat és közvetlenül, a saját devizatartalékából eurót váltania az energiaimporthoz. Az ország hitelminősítése jobb lenne, kockázati felára alacsonyabb.
Ahogy a dolgok jelenleg állnak, az ország semmit sem nyer azon, hogy saját devizája van, ellenben rengeteget veszít.
Ezzel együtt nem volt irracionális lépés a Fidesz-kormányoktól, hogy nem vezették be az eurót. A legerősebb – sokat hangoztatott – ellenérv, hogy az euró bevezetése az önálló monetáris politika feladását jelenti. Az euróövezetben az Európai Központi Bank (EKB) határozza meg az irányadó kamatokat, hajt végre eszközvásárlási (vagy mérlegszűkítési) programokat, stb. A tagországok nem képesek saját reálgazdasági igényeiknek megfelelően meghatározni a kamatszinteket, befolyásolni az árfolyamot, szűkíteni vagy bővíteni a pénzügyi rendszer likviditását.
Az EKB egy olyan övezet közös devizájával kénytelen monetáris politikát folytatni, amely gazdasági és államháztartási szempontból rendkívül eltérő részekből áll. Ez az EKB dolgát nagyon megnehezíti, például most épp az infláció letörése érdekében agresszív kamatemelési és szigorítási ciklusban kellene lennie. Ezt a német gazdaság és államháztartás el is bírná, a görög, vagy akár az olasz, spanyol, portugál viszont nem. Így az EKB kénytelen olyan monetáris politikát folytatni, ami voltaképpen senkinek sem optimális, a német gazdaságnak túl laza, a görögnek túl szigorú.
Vitatható, hogy ezzel együtt az euró létezése inkább pozitív vagy inkább negatív az európai gazdaság egészét, illetve az egyes országokat külön-külön tekintve.
A Fidesz nem szereti a korlátokat
Az biztos, hogy a Fidesz (gazdaság)politikája alapjaiban lehetetlenülne el saját monetáris politika nélkül. Igaz ez a 2010-es évekre és a mostani helyzetre is.
A 2010-es években, különösen annak második felében nem lehetett volna végrehajtani azt a kormányzati és jegybanki gazdaságélénkítést, ami megtörtént, ha az országnak nincs önálló monetáris politikája, hiszen az EKB nem öntötte volna a támogatott hiteleket a gazdaságra, ahogy tette a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A gazdaság túlfűtése azokban az években szép makrogazdasági mutatókat produkált, de legalábbis részben ez áll a mostani problémák mögött.
Az MNB ugyan évekig hangoztatta, hogy nincs árfolyamcélja, de a forint fokozatos leértékelődése aligha volt ellenére a gazdaságpolitika irányítóinak – mondhatni: nem bug, hanem feature. A leértékelődő forint támogatta az exportot, hiszen egy euró export-árbevétel egyre több és több forintot ért, legalábbis a forintban elszámoló cégek számára, az itt működő nagy exportőr multik itt működő leányvállalataira ez nem jellemző. Nekik se rossz azonban a gyengülő forint: így ugyanis a béremeléseket olcsóbban lehetett kigazdálkodni (hiába nem nőtt a bérkeret euróban, forintban többet ért). Ez persze versenyelőny is volt a multik beruházásainak Magyarországra csábításában. Márpedig akármit is mond a kormány, a gazdaságfejlesztés elsődleges iránya még mindig az összeszerelőüzem-ország megvalósítása és fenntartása, csak most épp akkumulátorokkal, nem robbanómotoros autókkal.
A jelenlegi válsághelyzetben nem látszik, hogy Magyarországnak bármi előnye származna a forintból és az önálló monetáris politikából, ám az biztos, hogy az euróövezeti tagság drasztikusan korlátozná a kormány politikai mozgásterét. Lenne „nix ugribugri" – hogy a miniszterelnököt idézzük –, az EKB aligha tűrné olyan jámboran, mint az MNB, amikor a kormány mindenféle kamatmoratóriumokkal és egyéb döntésekkel avatkozik bele a monetáris politikába.
