Hódmezővásárhelyi hackertámadás: másodszor is bűnösnek mondták ki a néhai polgármester fiát
Hódmezővásárhelyen 2018-ban és 2019-ben többször is borzolták a kedélyeket a hivatali informatikai rendszer elleni kibertámadások. Az egyiknél, 2019 márciusában például majdnem megsemmisült a város teljes adatvagyona, amikor zsarolóvírust kaptak.
Egy másik, 2019 júliusi támadás pedig azért vert nagy port, mert abban vádlott a néhai polgármester fia, ifjabb Rapcsák András, aki a fideszes városvezetés idején az egyik legfontosabb, informatikával is foglalkozó önkormányzati cég, a HVSZ Zrt. igazgatósági elnöke volt. Márki-Zay Péter első időközi győzelme és a 2019-es rendes önkormányzati választás között hatoltak be az önkormányzat rendszerébe, még ha az utolsó pillanatban el is tudták vágni a hozzáférést, lévén, a korábbiak után már elég óvatosak voltak.
„Munkálkodása nyomán fegyveres nyomozók tartottak házkutatást a cég telephelyén” – írta három éve ifj. Rapcsákról a városi cég új vezetése, amely egy listát is közölt, amely szerint ekkor többek között hálózati lehallgató, jelszófeltörő programokat is telepíteni próbáltak a rendszerbe. Ám ifj. Rapcsák akkor azt állította a vádiratra reagálva, hogy miután felmondták szerződésüket, a HVSZ-től a hivatal rendszerébe való „belépés fizikailag elképzelhető volt, de szándékosság bizonyosan nem volt benne”. Szerinte ezt alátámasztja, hogy a hivatalt nem is érte kár. (A cég átmenetileg segítette az önkormányzat informatikáját, mivel a hatalomváltás után felmondtak az informatikusok a városházán.)
Rapcsákot mindenesetre információs rendszer és adat megsértésének bűntette miatt két éve a Szegedi Járásbíróság büntetővégzéssel 3 évre próbaidőre bocsátotta; ez az egyik legenyhébb büntetés a magyar jogban. Ezt követően mindkét fél fellebbezett, így már tárgyalással folytatódott az ügy. Azóta – Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivőjének a tájékoztatása alapján –
tavaly május 25-én egy elsőfokú ítélet született, amelyben a bíróság a vádlott bűnösségét váddal egyezően megállapította, és vele szemben intézkedésként – ugyancsak – próbára bocsátást alkalmazott.
Ám az ítélettel szemben az ügyészség súlyosításáért, a védelem pedig felmentésért fellebbezett, ezért az eljárás jelenleg másodfokon, a Szegedi Törvényszéken van folyamatban. A törvényszék sajtóirodája kérdésünkre azt közölte: a másodfokú bíróság április 20-án tárgyalás tartása nélkül, tanácsülésen bírálja felül a Szegedi Járásbíróság elsőfokú ítéletét. Vagyis az ügyben továbbra sincs még az ügyben jogerős ítélet – kérdésünkre ennyit közölt a fejleményekről ifj. Rapcsák védőügyvédje is.