20° Budapest
2025 július 31., csütörtök
image

Hiába bujkál a Szcientológia Egyház vezetője, így is elkezdődhet az emberkereskedelem miatt indult pere

A bíróság kézbesítettnek minősítette az amerikai Szcientológia Egyháznak nevezett szervezet vezetője elleni szövetségi feljelentést, miután David Miscavige tavaly tavasz óta bujkál a hatóságok elől.

A vallási szervezet és vezetője ellen három egykori tag nyújtott be keresetet emberkereskedelem vádjában 2022 áprilisában. A bírósági iratok szerint a feljelentésről szóló értesítést 27 alkalommal próbálták eljuttatni David Miscavige-hez, 5-5 alkalommal Floridában és Kaliforniában feltételezett tartózkodási helyein, valamint telefonon is próbálták felvenni vele a kapcsolatot, sikertelenül.

Az ügyben eljáró floridai bíró csütörtöki határozata értelmében a feljelentést kézbesítettnek kell tekinteni, miután az érintett "aktívan titkolja tartózkodási helyét annak érdekében, hogy elkerülje a kézhezvételt". Az alperesnek, illetve jogi képviselőjének most 21 napja van arra, hogy válaszoljon a vádra.

A Szcientológia Egyház szóvivője tagadta, hogy a szervezet vezetője kerülte volna a feljelentés átvételét, az ügyet zaklatásnak, a feljelentésben megfogalmazott feltételezéseket pedig abszurdnak, nevetségesnek és hamisnak nevezte.

A három egykori tag a bírósági keresetben azt állította, hogy gyerekként munkára kényszerítették őket a Szcientológia Egyház hajóján, miután "egymilliárd évre szóló szerződést" írattak alá velük, egyiküket pedig szexuális erőszaknak is kitették.

A három felperes, Gawain és Laura Baxter, valamint Valeska Paris 2009-ben és 2012-ben lépett ki a vallási szervezetből.