20° Budapest
2025 augusztus 03., vasárnap
image

Hatalmas útfelújítások indulnak húsvét után

Magyarország legnagyobb gyorsforgalmi útfelújításaként írja le azokat a munkálatokat a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., amelyek április 12-én kezdődnek el az általa kezelt

A cég közleménye szerint idén 297 kilométer hosszan, 2 millió négyzetméteren cserélik a régi, elöregedett, javításra szoruló burkolatot újra.

Az M3-as és az M7-es autópályán kezdik az úgynevezett szintre hozási munkálatokat, amelyek 2025-ig tartanak majd. Ezen felül országszerte 200 híd és felüljáró újul meg, köztük négy nagyobb híd: az M1-es Rába-hídja, az oszlári Tisza-híd az M3-ason, a Kőröshegyi völgyhíd az M7-esen és a Pentele-híd az M8-ason.

Harminc pihenőnél javítják majd az épületek, mosdók tetőszerkezetét, cserélik a gépészetet. Fákat ültetnek és szelektív hulladékgyűjtőket is kihelyeznek, s ahol szükséges, cserélik a vadvédő kerítést is az autópályák mindkét oldalán.

A gyorsforgalmi útfelújítások terelésekkel, forgalomkorlátozásokkal járnak, amelyekről a közlemény szerint idejében és folyamatosan tájékoztatnak majd az MKIF honlapján, Facebook-oldalán és az Útinformon.

Ígéretük szerint igyekeznek a munkálatokat úgy szervezni, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjanak. Ezért is indítják a felújítást húsvét után, az M7-es autópályán pedig nem végeznek majd előre tervezett munkálatokat a vakáció ideje alatt a főváros és a Balaton között.

Az utazókat arra kérik, hogy indulás előtt mindig tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről, és a felújítások ideje alatt tervezzék utazásaikat hosszabb menetidővel.