Budapest
2025 szeptember 11., csütörtök
image

Három repülő vitte Orbánékat Egyiptomba

Három repülőgép kellett Orbán Viktor delegációjának ahhoz, hogy Egyiptomba utazzon – írja a 24.hu. A miniszterelnök hétfő este érkezett meg Kairóba, ahol kedden Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfővel tárgyal.

Vele tartott Egyiptomba Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is. Sőt: velük utazott egy cégvezetőkből álló csoport is, akik egyiptomi partnereikkel találkozhatnak egy üzleti fórumon.

A 24.hu azt írja: a delegáció szállításához hétfőn Budapestről Kairóba repült a Magyar Honvédség mindkét Airbus A319-ese. Ezek egyenként legalább 140 ember szállítására alkalmasak. A harmadik repülőgéppel Szijjártó Péter utazhatott.

Szijjártónak hétfőn amúgy is mozgalmas napja volt, ezt a Facebook oldalán közzétett animációban maga szemléltette: hajnalban elutazott Törökországba, ahová elkísérte a földrengések túlélőinek szánt segélycsomagokat, majd sajtótájékoztatót tartott a török külügyminiszterrel. Szijjártó Törökországba két géppel ment – egyik vitte a segélycsomagokat, a másik őt – az egyik visszatért Budapestre, hogy felvehesse a kairói delegációt, míg a másikkal a miniszter Stockholmba utazott. Svédországban nem töltött sok időt, onnan indult délután Egyiptomba a honvédség 606-os jelű Falconjával.