Ha egy csemete ötven centi, az már erdő – ezt mondja a lombkorona sétány építése közben letarolt erdőről a fideszes polgármester
„Gyorsan növő” fát fognak telepíteni egy héten belül – ezt ígérte az RTL Híradója szerint Filemon Mihály, Nyírmártonfalva polgármestere pénteken.
Egy nappal korábban írta meg az Átlátszó, hogy az egész erdőt tarra vágták a 60 millió forintos EU-s támogatásból megvalósuló nyírmártonfalvai lombkorona sétány építése közben.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a polgármester már megszólalt az ügyben csütörtökön is, akkor azt mondta, hogy a lombkoronasétány egy „erdőjóléti beruházás”, és azt magyarázta, nem tehet arról, hogy a saját gazdasági erdeje, amit a nagyközönség kedvéért minősíttetett át közjólléti erdővé, „pontosan most ért a véghasználathoz”.
Az RTL-nek nyilatkozva ezt a magyarázatot toldotta meg azzal Filemon, hogy bár erdőgazdálkodóként most két éve lenne, hogy a letermelt erdőt újratelepítse, ő nem vár ennyit, már jövőhéten nekiállnak a munkálatoknak.
A facsemeték szerinte két-három év alatt megnőnek, de azt mondja, az EU-s pályázati kiírásban nem volt benne, milyen magas legyen az erdő.
Ugyanolyan nyaras lesz a régi nyaras helyett, ami már vágásérett volt és le kellett termelni. Két-három éven belül el fogja érni azt a magasságot. De a pályázati kiírásnak ez nem volt feltétele, hogy hány méter legyen az erdő. Ha egy csemete ötven centi, az már akkor is erdő, ha 50 méteres, akkor is.
A közbeszerzési értesítőben egyébként az áll, hogy a projekt már elkészült. A polgármester viszont azt állítja, vannak még hiányosságok, amit meg fognak csinálni, de a pályázati pénzből még egy forintot sem kapott. Utólag finanszírozzák a beruházást, amikor minden készen lesz.