Gyógyszertárba járás leplezhet le egy veszélyes ráktípust
A petefészekrák egyike a nőket sújtó alattomos daganatoknak, korai tünetei (étvágytalanság, gyomorpanaszok, puffadás) ugyanis könnyen összetéveszthetők egyéb egészségügyi problémákkal. Ilyen tünetek esetén pedig sokan inkább gyógyszereket vásárolnak ahelyett, hogy orvoshoz fordulnának. Londoni kutatók – közel 300 (petefészekrákos és egészséges) nőt bevonva vizsgálatukba - megfigyelték, hogy a korai petefészekrák diagnózisa összefügg a fájdalomcsillapítók és emésztési zavarok elleni gyógyszerek fokozott vásárlásával.
A kísérlet résztvevőinek egy rövid kérdőívet kellett kitölteniük a petefészekrák őket érintő kockázati tényezőiről, illetve be kellett számolniuk arról, hogy mikor fordultak orvoshoz. Kiderült, hogy a betegek már négy és fél hónappal a diagnózis felállítása előtt észlelték a tüneteket, de először csak magukat kezelték recept nélkül kapható orvosságokkal. Az arra vonatkozó adatok, hogy az emberek hol és mikor vásárolnak vény nélkül kapható gyógyszereket, felhasználható a petefészekrák korai stádiumú kimutatására – állítják a kutatók a JMIR Public Health and Surveillance folyóiratban.
Azt a szakemberek is elismerik, hogy az eredményeik validálásához még további vizsgálatokra van szükség. Ennek ellenére már azon gondolkoznak, hogy vajon fel lehetne-e ugyanígy használni a vény nélkül kapható gyógyszerek eladási statisztikáit a gyomor-, máj- és hólyagdaganat esetén.